A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Mód László: Egy apátfalvi hajósvállalkozó család életútja

gezte. Az egyik hajós a cserpákot nyelénél megragadva belemerítette a homokba, a másik pedig a homokszedő edényen lévő kantárhoz erősített kötéllel segített társának a raktérbe emelni a terhet. A homokkitermelést csak meghatározott szabályok betartásával lehetett végezni. A homokszállító hajóknak 200 méter távolságot kellett tartaniuk egymástól. Szigorúan tilos volt több hajónak egy helyen várakozni. A homokszállítók pedig kötelesek voltak a homokot eladó parti birtokosnak a községi elöljáróság által igazolt írásbeli engedélyét maguknál tartani.

48 Gyakran okoztak kárt a falunak a szegedi homokszállítók, akik rendszerint fizetség nélkül, áruval megrakottan távoztak az apátfalvi folyószakaszról. Ha sikerült őket rakodás közben tetten érni, akkor csak néhány köbméternyi homokot raktak a hajóba, és ezért kifizették a köbméterenkénti 88 fillért.

49 Amikor pedig nem ellenőrizték őket, akkor megpakolták a hajót, elindultak Szeged felé, és csak a szállított árumennyiség töredékének árát törlesztették. Marczika Sándor szerint a homok kitermeléséért csak bizonyos mederszakaszokon kellett bányapénzt fizetni. A Marczikák kizárólag sóderos, kavicsos homok szedésével és szállításával foglalkoztak. Ha alacsony volt a vízállás, akkor már Ferencszállás alatt is találtak, de rendszerint Apátfalva alól termelték ki e homokfajtát. Volt olyan eset is, amikor a Maroson feljebb is merészkedtek, egészen Bökényig. Munkájukkal kapcsolatban, a levéltári források szerint egyetlen egyszer merült fel panasz. 1937-ben ugyanis a Marczikák a község tulajdonában lévő Maros porondról, valamint a Bercán tanya előtt fekvő füzesből engedély nélkül termelték a homokot.

50 Az 1936-ban kezdődő békésszentandrási duzzasztómű építéshez a család jelentős mennyiségű homokot szállított. A homokszállítás mellett a család egyéb áruféleségek fuvarozásával is foglalkozott. Búzát főként Öcsödről, Gyomáról, Kunszentmártonból, illetve Magyarcsanádról, Makóról és a lelei püspöki uradalomból szállítottak, de előfordult, hogy az apátfalvi Lichter Hugó gabonakereskedő áruját vitték Szegedre. Fát Mindszent környékéről, a Pallavicini uradalomhoz tartozó ányási majorból szállítottak. Bodrogkeresztúrról követ vittek Tiszaderzsre, Tiszapalkonyáról Tiszafüredre, Tiszatarjánból Szegedre pedig sódert fuvaroztak. 1941 és 1944 között a Bácskában is gyakran megfordultak. Főleg a Marosból kitermelt homokot vitték a Délvidékre, visszafelé pedig kendert hoztak. Az 1940-es években a szolnoki cukorgyárba is gyakran szállítottak répát. A család életmódja a levelek tükrében A paraszti levelezés gyakorlatának vizsgálatával az utóbbi években a néprajzkutatók mellett jó néhány történész is foglalkozott. Utóbbiak főként mentalitástörténeti oldalról próbálták megközelíteni a levél műfaját. Céljuk elsősorban az volt, hogy e műfaj segítségével a nagy világesemények hatását vizsgálják a hétköznapi ember CsML (MF) V. 253. с. Apátfalva. Ikt. ir.1937 április. 15. 1031. CsML (MF) V. 253. с. Apátfalva. Ikt. ir. 1938. május. 20. 1420. CsML (MF) V. 253. с. Apátfalva. Ikt. ir. 1937.április. 30. 1883. 198