A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Mód László: Egy apátfalvi hajósvállalkozó család életútja

lett vesztegelni, mire újra el tudtak indulni. A hajón négy-öt ember alkotta a személyzetet. A kormányos ismerte legjobban a vízjárást, a veszélyes folyószakaszokat és a felszín alatt megbúvó zátonyokat, ezért az ő vezetésével zajlott a hajón folyó munka. A Maroson a lentát vagy az órradzót kezelő társait a Bánátra vagy Magyarra tarts!, a vasmacskást pedig az Ereszd le! vagy Szakítsd meg! vezényszavakkal irányította. A személyzet feladatai közé tartozott a partmenti fákban, bokrokban elakadt vontatókötél szabaddá tétele is. A kurtulás a lovak mögött gyalogolt, és egy hosszú, villás végű bot segítségével akasztotta ki a kötelet, ha valamilyen akadály állta volna útját. A hajón Marczika József volt a kormányos, mivel ő rendelkezett a legtöbb tapasztalattal, ő ismerte legjobban a vizet. A személyzet tagjai pedig felváltva végezték a többi munkát. Amikor a 17 éves Marczika Sándor 1937-ben bekapcsolódott a hajózásba, eleinte csak a szállítmány rakodásában vehetett részt. A békésszentandrási duzzasztómű építésénél már külön talicskával hordta a homokot a hajóból. Néhány év elteltével teljes jogú tag lett, a kormányzáson kívül bármelyik munkakört betölthette: volt, amikor a vasmacskát kezelte, de a kurtulázásban is részt vett. Az 1940-es években a hajón alkalmazott is dolgozott, aki a szállított homokmennyiség után kapta fizetését. A hajó megpakolását gyakran a személyzet végezte. Ha saját maguk termelték ki a homokot, akkor természetesen a rakodás is az ő feladatuk volt. Szegeden, a hajó kiürítésére viszont gyakran alkalmi bérmunkásokat fogadtak, akiket legyeknek hívtak. A homok kipakolása kubikostalicskával történt, amit hosszú deszkapallókon toltak fel a rakodóhelyre. Magas vízálláskor a kirakodás egy napot vett igénybe. A homokot rendszerint a szegedi rakparton pakolták ki. A gabona be-, illetve kirakodását is gyakran a hajó személyzete végezte, de volt, amikor a szállíttató biztosította a rakodómunkásokat. A zsákokat rendszerint vállon vitték a raktérbe. Némi könnyítést jelentett, ha magas partnál rakodtak. Ilyen esetben néhány szál deszkát csúszdaszerűen összeillesztve gyorsabban és kevesebb emberi erő igénybevételével ment a hajó megpakolása. A rakodás a kormányos irányításával történt. Az árat a raktérben egyenletesen, megfelelő szabályok figyelembe vételével kellett elhelyezni. Szegedről a gabona továbbszállítása már hatalmas vas uszályokon, ömlesztett formában történt. A Tisza felső szakaszán a sódert pedig gépek segítségével rakodták. A hajó végén egy bódé is volt, ahova a hajósok rossz idő esetén, illetve éjszaka behúzódhattak. A 2-2 prices mellett egy dobkályha és egy asztal tartozott a helyiség berendezési tárgyai közé. Az étkezés is rendszerint itt történt. A kályhán főzték meg az otthonról hozott tarhonyát, krumplit. Az ételek között leggyakrabban a tarhonyás és a paprikás krumpli, valamint a pörkölt szerepelt, de volt olyan eset, amikor bodagot is készítettek.

37 Étrendjük változatosabbá tétele érdekében a hajósok útközben halat is fogtak, amiből halászlét főztek, vagy megsütötték. Ivásra a Tisza illetve a Maros vizét használták. A hajósok szerint az utóbbi sokkal alkalmasabb volt a fogyasztásra. A teleléshez rendszerint valamilyen enyhébb helyet választottak a falu közeléA bodagot Apátfalván sósvízből, lisztből és tojásból készítik. Az alapanyagokból gyenge tésztát gyúrnak, majd elnyújtják, besózzák és tojással megkenik. A bodagot a kemence fenekén sütötték meg. Szigeti György 1999. 386. 195