A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Mód László: Egy apátfalvi hajósvállalkozó család életútja

kaszra korlátozódott. Az 1930-as és az 1940-es években főleg gabonát, illetve a folyóból kitermelt homokot szállították a Maroson Szegedre. A vízi közlekedést és teherszállítást a Maros államhatárrá válásával szigorú rendszabályok nehezítették. Az idős apátfalviak elmondása szerint az is előfordult, hogy a román katonák rálőttek a folyó közepén átmerészkedő halászokra. A II. világháború után tovább csökkent a marosi áruszállítás jelentősége. Manapság a folyó apátfalvi szakaszán a vízi közlekedés és teherszállítás teljesen szünetel, inkább csak a helyi halászok ladikjaival találkozhatunk ezen az egykor oly nagy jelentőségű vízi úton. A Marczika család és a vízi élet A Marczika család története mindig is szorosan összefonódott a Marossal, amely a folyó partján fekvő település lakosságának évszázadokon keresztül fontos megélhetési forrása volt. A falusiak a folyó vizét itták, amelyet az országban a Fekete-Körös után a legjobbként tartottak számon.

23 Jó néhány családnak nyújtott biztos megélhetést a halászat. A Maroson működő hajómalmokban pedig gabonáját őröltette a falu népe. A település kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően az apátfalvi termények a folyó hátán messzi vidékekre eljutottak. Apátfalván a homokkitermelés is jelentős volt. A második világháború alatt a falusiak 32 ladikkal szedték az építkezésekhez kiváló marosi homokot, amely jó néhány családnak biztosított kiegészítő keresetet.

24 A Marczikák — ahogy Apátfalván ma is hívják a családot — vízimolnárságból éltek, a Maroson őrlő utolsó két hajómalom is az ő tulajdonukban volt. Egyik adatközlőm, Marczika Sándor apja, Marczika András is vízimolnárként kereste kenyerét. Malma 1925-ig működött, amikor egy jeges árvíz annyira megrongálta, hogy szét kellett bontani a szerkezetet. Marczika András nagybátyja, Marczika Sándor és fia Marczika Máté is molnár volt. Az általuk üzemeltetett malom 1933-ig őrölt. A vízimolnárság után a Marczikák fő megélhetési forrása továbbra is a víz maradt. A család általam vizsgált ágában összesen hét gyerek született. A legidősebb fiú, József 1901ben, a második fiú, Marczika András pedig 1909-ben látta meg a napvilágot. Ők ketten, valamint az 1920-as születésű legkisebb fiú, Sándor vett részt aktívan a hajózásban. Az 1920-as években a Marczika családból többen jártak Szegedre dolgozni, ahol a vízi teherszállításban vállaltak munkát. Az emlékezet szerint Marczika András és két idősebb fia Újvári József „Békesség" nevű, 28 vagonos tölgyfahajóján dolgozott. Némi pénzfeleslegre szert téve azután saját maguk is bekapcsolódtak a hajózásba, immár nem alkalmazottként, hanem hajótulajdonosként. A faluban azonban nem volt olyan tőkeerős vállalkozó, aki saját maga képes lett volna egy vagy több 23 Tóth Ferenc 2000. 103. 24 Tóth Ferenc 2000. 109-110. 25 Újvári József eleinte kavics- és homokfuvarozással foglalkozott, majd 1910 táján Juhász Jánossal társult a 8 vagonos „Anna" hajó megszerzésére. A fuvarozással akkor hagyott föl, amikor megvette a 28 vagonos tölgyfahajót. Juhász Antal 1993. 808. 191