A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Mód László: Egy apátfalvi hajósvállalkozó család életútja

hajót egyedül üzemeltetni. Ezzel magyarázható, hogy Apátfalván a hajózással foglalkozók társulni kényszerültek, és a közösen összeadott tőkét fektették be. A Marczika család 1920-as évek végén kapcsolódott be a hajózásba. Négyen társultak, Marczika Sándor apja, egyik bátyja (Marczika József), nővérének a férje (Sóki András) és még egy személy, aki nem tartozott a családhoz. Marczika József néhány év múlva aztán eladta saját tulajdonrészét öccsének, Marczika Andrásnak. A négy tulajdonos egyenlő arányban birtokolta a hajót, és a jövedelemből is ugyanolyan mértékben részesült mindenki. Ebben az időszakban a Marczika családon kívül Gyenge Andráséknak, Dancsi Györgyéknek, Kóródi Jánoséknak, Benedek Istvánéknak, Fejes Jánoséknak, Furák Mihályéknak és Jani Ferencéknek is volt hajójuk. Az apátfalviak többféle hajótípust használtak {bőgőshajó, bornyúszájú hajó, dereglye). A Marczika család első hajója Apátfalván készült. Egyikőjük értett az ácsmesterséghez, és az ő irányításával maguk állították össze a szerkezetet. A hajót „Dezső"-nek nevezték el, teherbírása 30 köbméter, vagyis 4 vagon volt. A „Dezső" az ún. bornyúszájú típusba tartozott, ami azt jelentette, hogy a hajó orrtőkéje nem függőlegesen, hanem vízszintesen helyezkedett el, az eleje pedig nem hegyesen, élben végződött. A Marczikák első hajójukat 1941-ben adták el Kóródi Jánosnak, és helyette egy nagyobb méretű, kb. 80 köbméteres bőgőshajót vettek. E hajótípus neve onnan ered, hogy a jármű orrtökéje és fartőkéje függőlegesen helyezkedett el, orra pedig a nagybőgő fejéhez hasonló formát mutatott.

2 A Marczika család második hajóját „Juliská"-nak hívták. A háború közben Sóki András és fia átment Веке István egyik hajójára.

29 Annak ellenére, hogy Sóki András a kenderszállítás miatt felmentést kapott a katonai szolgálat alól, 1944-ben be kellett vonulnia a hadseregbe. A háborúból azonban nem tért haza. A „Juliska" 1944 őszén a tápai kompnál maradt, a jég pedig annyira megrongálta a szerkezetet, hogy a hajó elsüllyedt. A hajózásban résztvevő rétegek jövedelem szerint meglehetősen tagolt rangsort alkottak. A hierarchia csúcsán azok a nemesek, polgárok, kereskedők helyezkedtek el, akik megfelelő tőkével rendelkeztek, és tisztán üzleti vállalkozásnak tekintették a hajózást. Gyakran előfordult, hogy ez a vállalkozói réteg egész flottákat működtetett. A rangsor következő szintjén azok a vállalkozók találhatók, akik sikeres kezdeményezés után gazdaságilag megerősödve több-kevesebb szállítóhajó bérlésével, vásárlásával foglalkoztak. A hierarchiában ezután azok álltak, akik csak egyetlen hajóval rendelkeztek, és maguk is aktív részesei voltak a hajózásnak. A rangsor legalján az apátfalvihoz hasonló, kis jövedelmű réteg helyezkedett el, akik társulni kényszerültek. Foktőn például e foglakozási ág a századfordulón alakult ki, és a benne résztvevőknek biztos megélhetést nyújtott. A foktői dereglyések rendszerint öten társultak, és a haszon ötven százalékán egyenlő arányban osztoztak. Utóbbi kategóriába sorolhatók a körösladányi homokszállítók is, akik a békésszentandrási duzzasztómű építéséhez jelentős mennyiségű homokot hordtak. A ladányiak azonban még a foktőieknél is kisebb pénzű emberek voltak, hajóikat saját maguk vontatták a Körösön. Gráfik Imre 1989.271., Kuczy Károly 1976., Nagy József 1976. 31, 36. 27 Az apátfalviak már a múlt század közepén is részt vettek a hajózásban. Ezt bizonyítják a Szegedi Levéltárban található hídkinyitási jegyzőkönyvek. 1843-ban Apátfalvárói nyolc esetben érkezett hajó Szegedre. Ugyanebben az évben egy apátfalvi hajósgazdát is regisztráltak, akit Veréb Mihálynak hívtak. Gráfik Imre 1993. 55., 56. 28 Csermák Géza 1956. 22. 29 Веке István egyike volt azoknak a szegedi hajósgazdáknak, akik az apátfalviakhoz hasonlóan homok szállításával foglalkoztak. Веке először egy használt hajót vett, majd Zomboron csináltatott egy 14 vagon teherbírású fahajót, az 1930-as években pedig Konrád nevű társával már négy hajóval végzett homokszállítást. Juhász Antal 1993. 808. 192