A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Medgyesi Konstantin: „Mi nem tudunk élni a hagyma nélkül”. Adatok a Makó környéki hagymásvilág rendszerváltozás utáni társadalomrajzához

jelent. Másrészt a Hagyma Terméktanácsnak egyik fontos feladata, hogy a termelőnek információkat szolgáltasson. Ezeket az információkat én személy szerint is, meg a vállalkozásomhoz is szükségesnek tartom. S mint elnök első kézből tájékozódhatok. Benkő maroslelei származású, a nagyszülei középparasztokként foglalkoztak fokhagymatermeléssel. Tanyai gazdaként nem saját tulajdonú földön, hanem a püspöki uradalomtól bérelt 40-50 holdas területen gazdálkodtak. A szülei már nem kötődtek annyira a mezőgazdasághoz. Az édesapja tanácselnök volt Maroslelén. — Az utóbbi időben, főleg amióta vállalkozó vagyok, azóta úgy nosztalgiázom és visszaemlékezem, hogy gyerekkoromban, amikor kimentem a tanyára, akkor mi volt, meg hogy volt. Amit meséltek nekem a nagyszüleim, azok az emlékek felelevenednek. A szocializmus időszakában makói termelőszövetkezetekben dolgozott. Tszgyakornok volt a József Attila Tsz-nél. '66-ban végzett, brigádvezető lett, majd üzemegység-vezető. — Nem nagyon szerettek minket, fiatal agronómusokat a 60-as években, mert a jó gazdákból lett tsz-elnökök észrevették bennünk a konkurenciát. A jövőt jelentette a fiatal agrárszakemberek megjelenése, ők meg inkább az elmúlást jelképezték. Igazándiból nem is voltunk elismerve, se anyagilag, se erkölcsileg. Küzdöttünk a létünkért, a magasabb beosztásért és a több fizetésért.

36 78 januártól hagymás-ágazatvezető a Lenin Tsz-ben. 80-tól 91-ig — ekkor kezdte a vállalkozást— pedig ott elnökhelyettes. — A rendszerváltozás után rá kellett jönni, hogy a termelőszövetkezetek nem a jövő gazdaságai, s el kellett gondolkodni valami váltáson. Engem személy szerint motivált egy olyan dolog, hogyha én tudtam vezetni egy 8000 hektáros gazdaságot, ahol 1000 ember kapott kenyeret, akkor tudok én egy kisebbet, a sajátomat is irányítani. A 90-es évek elején látszott, hogy leépülnek a szövetkezetek, privatizáltak egy csomó földet, csökkent a terület, az állattenyésztést vissza kellett fogni. Az élettér szűkült. Egyre inkább lehetett érezni, hogy ilyen mennyiségű szakembergárdára nincs szükség. Ha valahol sokan vannak, akkor két alapvető megoldás van: vagy elküldenek valakit vagy önként elmegy. Én nem akartam egy ilyen kenyérharcba belemeni. Hogy azáltal, hogy én vagyok a kedvezőbb pozícióban, mert a második ember vagyok a szövetkezetben, és én likvidálok embereket. Ezt nem vállaltam fel, erkölcstelen dolognak tartottam volna. Nem voltam soha megijedve, hogy felvállaljak kemény döntéseket, de inkább eljöttem magánvállalkozónak. Úgy gondoltam, ez a tisztességesebb. Aki a gyávább, maradjon az. Aki bátrabb, az próbálja meg a maga útját járni. Nyolc év távlatából látom, jó döntés volt. Az egykori Lenin Tsz egy teljesen lezüllött telepéből alakították ki a Benkő és Társai Kft telephelyét. — Érdemes volna videófelvételen megnézni, hogy milyen volt ez a telep akkor, és milyen most. Engem éltet, hogy valamit sikerült kihozni ebből. A napi ügyeket már átadtam a fiamnak, az unokám, aki 4 éves és nagyon szeret itt játszani, fogja majd folytatni. Itt önálló hagymaüzem lesz addigra, szárító, s az akkori kornak megfelelő 36 A fiatal agronómusok és a régi gazdák közötti feszültségről: Juhasz Pál: Az agrárértelmiség szerepe és a mezőgazdasági szövetkezetek. Medvetánc, 1983/1. 198-204. 173