A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Medgyesi Konstantin: „Mi nem tudunk élni a hagyma nélkül”. Adatok a Makó környéki hagymásvilág rendszerváltozás utáni társadalomrajzához

feldolgozó üzem —tervezget a terméktanács-elnök, vállalkozó. Hagymás életutak A hagymaértelmiségi Sz. Ferenc 1951-ben az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karán szerzett diplomát. — Nem sok kedvem volt ahhoz, hogy engem kihelyezzenek valamelyik tsz-be. Mindenáron kutatni szerettem volna. Engem a kutatás és a nemesítés érdekelt. Nem a termelés és a politika. Az 50-es években azonban nem feltétlenül a hallgató döntötte el, hogy az egyetem után hol helyezkedik el. Az ifjú agrárszakemberek esetében a minisztérium mondta ki, hogy hova mehet az illető. Sz. Ferencnek nem engedélyezték, hogy az akkor mezőhegyesi székhelyű hagymakutatónál vállaljon munkát. Mentő ötletként jutott eszébe, hogy elmegy pedagógia szakos kiegészítő képzésre, hogy ezáltal nyerjen egy kis időt, hátha addig rendeződik az ügye, s mégis engedik mint kutatót dolgozni. Egy évig pedagógiát tanult, de azt követően sem kezdhette meg kutatói pályafutását. Mivel semmiképpen sem kívánt volna elszakadni a hagymakutatótól, így egyszerű fizikai munkásként helyezkedett el az állomáson. A következő év január 1étől azonban segédkutatói állást kapott. Utána folyamatosan emelkedett a hivatali ranglétrán. 1960-ban tudományos munkatársi, 1974-ben osztályvezetői kinevezést kap. 1977-től a kutatóállomás igazgatója. — Soha nem voltam párttag. Nagy szerencsémre. Próbáltak beszervezni, de valamilyen formában mindig sikerült kibekkelnem a dolgot. Annak tudom be, hogy sikerült kimaradnom, mert itt a végeken nem vállalkozott senki arra, hogy idejöjjön egy ilyen kutatóállomáshoz. Nagy fizetés nem volt. Itt csak megszállott emberek voltak. Nem vacakoltak velem. Én meg meghúztam magam. Teltek az évek emelkedtem a ranglétrán, a szamárlétrán. Mikor Bruder János, a kutatóállomás addigi vezetője átment Szegedre, akkor én lettem az utóda. — Erdei Ferenc gyakran kijárt ide, beszélgettünk, vitatkoztunk, persze csak úgy barátilag. Az ő segítségével épült fel az új kutatóállomás, akkor 20 millió forintba került. Az épület beosztása — a raktárak, a laboratóriumok — úgy készült el, ahogy én azt elképzeltem. Nyaranként megközelítette a munkások száma a százat. Most van két kutató és egy fizikai dolgozó. Egyre inkább arra van rákényszerítve az állomás, hogy tartsa el magát, mert a minisztériumtól kapott pénz nagyon kevés. Sz. Ferenc sok más szakemberhez hasonlóan az integrációt tartja a jövő útjának: „Amíg a kereskedelem és termelés nem lesz egy kézben — hogy termelő és kereskedő együtt sírjon, együtt nevessen, mint ahogyan ez régen megvolt; addig baj van. A makói hagymának a halála is bekövetkezhet." Ugy véli, nem az a fontos, hogy mennyit termelnek a hagymából, hanem hogy mennyit tudnak abból eladni. A makói hagyma fajta megtartása — mint mondja —, a minőség mellett tör lándzsát. Szerinte a makói fajtából kellene olyat előállítani, ami 174