A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Medgyesi Konstantin: „Mi nem tudunk élni a hagyma nélkül”. Adatok a Makó környéki hagymásvilág rendszerváltozás utáni társadalomrajzához

vákiába, Ausztriába, Svájcba és Lengyelországba szállít fokhagymát. — Főleg az olasz piacot szeretem, ismerem az ottani összes fokhagymást. Ott már olyan személyes kapcsolatok vannak, hogy az üzleti utat egy 5-6 napos kirándulással köthetem össze. Nagyon kérte a partner, hogy legalább 5-6 napig maradjak, hogy körbe tudjunk nézni a tengerparton. Amikor arról faggatom, hogy mi a titka a sikeres vállalkozásnak, így beszél: — Nem adom fel. Ha egyszer leráznak, akkor hívom két hét múlva a partnert, ha akkor se akar üzletet kötni, akkor ismét visszahívom két hét múlva. Nem szabad feladni, nem lehet önérzeteskedni. Marha sokat kell küzdeni a pénzért. Egyrészt be kell kerülnöd a piacra, másrész bent is kell maradnod. Kevés csak piacot találni, találni kell egy megfelelő partnert is. Idegek kellenek hozzá. Ki kell szolgálni a vevőt. A vevő fenekét azért kell kiny..ni, mert ő vevő, a termelőét pedig azért, mert ő termelő. Azonnal fizetek a termelőnek, mikor leadta a hagymát. Ezt fontosnak tartom, mert szerintem csak így lehet minőséget követelni. Nem ritka, hogy egy nap kifizetek 10 millió forintot. Hét évvel ezelőtt vette meg D. István az Afit egykori telepét. Cége fuvarozással is foglalkozik. Párhuzamosan megy a kettő, a hagymakereskedelem és a szállítás. — Ütőképes autóparkot sikerült létrehozni. 2,5 év a kamionok átlagéletkora. Úgy vélem, stabilan állunk a fuvarpiacon is. A hagyma rapszodikusabb. A hagyma meg tudja magát úgy rázni, hogy a termelőnek és a forgalmazóknak is csodát tud csinálni. D. István is gondolkodik azon, hogy belekezd a termeltetésbe, az integrációba. — Ezért van a cégnek 200 hektár földje. Probléma, hogy nincs szerződéses fegyelem. Őrült nagy kockázatot vesz az a nyakába, aki ilyenbe belemegy. Biztosan nekimegyünk majd, de még nem tudom, mikor. A külföldi partnerek is érdeklődnek egy ilyen megoldás iránt. Nagyszülei csak mezőgazdasággal foglalkoztak. Kistermelők voltak. D. István autószerelőként dolgozott 1975-ig, ekkor az apátfalvi Áfész felvásárlót keresett, s a sok jelentkező közül őt választották ki a feladatra. — Egy év alatt sikerült belerázódni, előtte abszolút süket voltam hozzá. Van egy pesti barátom, aki azt mondja, a hagymaipar olyan, mit a kábítószer: könnyen rászoksz, utána meg nehéz abbahagyni. Teljesen más életmód ez, amit mi, hagymakereskedők élünk, mint az átlagos élet. Nincs hétvége, borzasztó nagy összevisszaság van az életünkben. Amióta magánkereskedő vagyok, több a jövedelmem, de nem engedhetek meg magamnak annyit, mint régen. Régebben megtehettem azt, hogy kimentem Berlinbe csak azért, hogy ott igyak egy finom sört. Most már nagyon meg kell gondolnom, hogy miként osztom be az időmet. Az előrelépés iránti igény állandóan jelen van bennem. Nem azért, mert én nagyobb akarok lenni, hanem azért, mert ezt a piac követeli meg. Benkő Antal a Hagyma Terméktanács elnöke, a Benkő és Társai Kft. szaktanácsadója — az ügyvezetésről 1999. január 1-ei hatállyal mondott le, s átadta a napi ügyek vitelét fiának, Zsoltnak. Először azt kérdeztem tőle, hogy neki mint vállalkozónak a presztízs szempontjából mit jelent az, hogy ő a Hagyma Terméktanács elnöke. — Igen, erről nem nagyon szoktam beszélni, de végső soron akkor, amikor ezt csinálom, olyan hátsó gondolat is van bennem, hogy ez a tisztség komoly presztízst 172