A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Vass Erika: Társadalmi, térbeli és időbeli határok Kübekházán az 1850–1950-es évek házassági anyakönyvei alapján

elvött, azt úgy vötte el, hogy mivel beteg volt ez a nagymama, ő ajánlotta, hogy kit vögyön el, sok volt a föld mög nagy család, a háztartás, nagy állatudvarral, mindön, és elvötte azt, akit az előző felesége ajánlott. " (V. Z-né) Életük további folyásába azonban beleszólt a háború és az azt követő kitelepítés. A többi kübekházi némettel együtt nekik is el kellett hagyniuk otthonukat, s mindazt az értéket, amit addig összegyűjtöttek. „Mer meg vöt, hogy 20 kilót vihetnek magukkal csomagot, sőt olyan is volt, aki beteg volt, ágyastul rakták föl a vagonba. Csak mönjön innen. Aztán volt olyan, hogy egy-kettő odaadta a magyar szomszédnak, hogy őrizd meg, ha énvelem történik valami, akkó lögyön a tied... igyekeztek odaadni jó szomszédnak vagy olyan rokonnak, akit nem telepítettek ki, mert vegyesházasságba lett, tehát magyar—német, és azok nem kerültek sorra kitelepítésre. Ez különösen jellemző volt akkor a magyarokra, hogy mikor a németeket 46-ba kitelepítették, hogy még el se hagyták a házukat, akkó mentek mán, azt nézték, hogy mi az, amit elvisznek. De azok az emberek, akiknek volt tartásuk, azok akkor sem felejtették el, hogy ez a szomszédom volt. És még ott laktak, és már elvitte azt a szép lovat az istállóbú a magyar... a lumpen elemek... A házakat a község kiutalta. Aki sok családos, meg aki bennfentes volt, jól feküdt pártvonalon. Mert általába a németeknek a zöme, nem 100 %, csak többsége szép, nagy házakba lakott. Általában a főutcában. És ezek jó út mellett voltak, jó megközelíthetőség, hát ezekre a házakra fájt másnak is a foga. " (H.P.) A Hinkl család három gyermekével és azok családjaival az Ulmtól 18 km-re fekvő Arneggben telepedett le. A házak építésénél látszik, hogy a család egységének megőrzésére törekedtek: Jakob és Anton ikerházat építettek, Johannék pedig 5-6 házzal arrébb telepedtek le. A szülők Antonéknál az emeleten laktak. Johann Hinkl és felesége soha többé nem látták a szülőföldjüket, a politikai határok, a nyugati és keleti blokk közötti ellentét megakadályozta őket ebben. Johann Hinklnek — a kitelepítés közben történt adminisztratív hiba folytán Hinkelnek — 1957ben úgy kellett meghalnia, hogy Magyarországon maradt gyermekével és unokáival, dédunokáival nem találkozhatott. Felesége viszont még megérhette, hogy férje dédunokája, Vass Zoltánné 1972-ben bemutassa férjét a család Németországban élő részének. „Tehát ott úgy volt, hogy ha elmöntünk, hogy akkor máma most nálunk ebédölsz, holnap minálunk, tehát sorba köllött mönni, és őhozzá is külön möntünk, nem úgy, hogy együtt azzal a családdal, akivel együtt lakott. " (V. Z-né) Ez egyben azt is mutatja, hogy a politikai enyhülés után a kapcsolattartás fontos alkalmai az életfordulók lettek. Jakob Hinkl (1903-1975) A legidősebb fiú, Jakob az egyetlen a Hinkl családban, aki nem német lányt vett feleségül. О ugyanis 26 évesen, 1929-ben egy kübekházi jó módú magyar lánnyal, a 18 éves Farkas Jolánnal kötött házasságot. Ebben közrejátszhatott az országhatár korábban már említett módosulása, hiszen ennek következtében elcsatolták a németek lakta falvak többségét, és így lecsökkent a szóba jöhető feleség jelöltek száma. A meghatározó a szülők számára tehát elsődlege131