A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Korkes Zsuzsa: A kiskunsági fafaragások motívumkincse

A kiskunsági fafaragások motívumkincse KORKES ZSUZSA (Szentendre, Ferenczy Múzeum) A Kiskunság népi díszítőművészete, fafaragásai az ország más tájaihoz viszonyítva kevésbé ismertek, ami elsősorban a kutatás hiányosságával magyarázható. A népművészettel foglalkozó összefoglaló munkák jáformán csak a kásakavarókkal, egy-két borotvatartóval és a kiskunsági Madonnákkal jellemzik e terület tárgyalkotó művészetét. Átnézve a kiskunfélegyházi, halasi, kecskeméti fafaragásokat és a Néprajzi Múzeumban található darabokat, ezek közül is elsősorban a guzsalyokat, mángorlókat, borotvatartókat, azt tapasztaljuk, hogy igen magas szintű művészet jött létre ezen a területen. A datált tárgyak alapján közel száz év emlékanyagát vizsgáltam meg, így tanulmányommal adalékot szeretnék szolgáltatni a kiskunsági fafaragások motívumkincsének, népi díszítőművészetének mind teljesebb megismeréséhez. A népművészet alakulása, formálódása elválaszthatatlan az adott terület társadalom- és gazdaságtörténetétől, így a Kiskunság esetében is ennek rövid áttekintését kell adnunk. Témánk szempontjából a későközépkori, ill. újkori története lényeges. A török hódoltság idején a kun szállások nagy részt elpusztultak. A Kiskunságban a 16-17. század fordulóján csak öt község maradt fenn, csekély számú lakossal. Ebben az időszakban Baranya megyei lakosok települtek át, majd a 18. század elején, közepén megtörtént a Kiskunság második felülrétegződése katolikus jász és palóc elemekkel.

1 A törököt átvészelt kiskunsági református községek közé igen tekintélyes számú katolikus népesség ékelődött be, amely feladta korábbi tolnai, baranyai, ceglédi, nagykőrösi kapcsolatait, és vallási okok miatt inkább Szegeddel, Kecskeméttel, Csongráddal, valamint a Jászsággal tartott fenn kapcsolatot. „A Kiskunság életében Dorozsma, Félegyháza, Majsa, majd a későbbi alapítású Kerekegyháza, Lajosmizse jelentős szerepre tett szert, míg a többi település elsősorban a tanyák gazdasági erejét növelte, de kulturális kisugárzása még a környezetében sem volt" - állapította meg Szabó László.

2 Az 1860-as évektől szegedi és alsótanyai családok népesítették be a Kiskunság déli részét. Jelentős számban települtek át Halasra az 1879. évi szegedi árvíz után Alsótanyáról, kisebb részben Felsőtanyáról, Dócról, Kistelekről, Csengeléről. Jászszentlászlóra balástyai, kisteleki, csöngőiéi szegényparasztok költöztek át. A szegediek megtelepülése jól nyomon követhető még Majsa, Kígyós, Kömpöc, Szánk, Tázlár, Bocsa, Csólyos történetében is.

3 Fodor Ferenc több müvében is foglalkozott Csólyos-, ill. Pálospuszta településtörténetével, így jól ismert azok jászsági, valamint szegedi eredete, kapcsolataik.

4 Előadásként elhangzott 1995 novemberében Szegeden, a Migráció és anyagi kultúra a Duna-Tisza közén című konferencián. 1 Tálasil. 1977. 35., 40-50, 119. 2 Szabó L. 1980.53. 3 BálintS. 1974.411-426. 4 Fodor F. 1990.53-66. 119