A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Tóth Ferenc: Hagyományos hagymatermelés Makón

morzsoltcsutkát húznak, esetleg kerékpár külsögumi darabot kötnek, ezzel dörgölik meg a hagymát. így nem kell térdelniük, és nem szívnak annyi port. A fölszedett hagymát 3-4 napig ott hagyták a rakáson, hogy száradjon el az üstöke, és ha néhány reggel a harmat megcsapta, alig kellett megmozgatni, durrogott le a haja. Ahhoz, hogy fényes legyen a hagyma, mint a tükör, meg kellett dörzsölgetni. A dörgölés kézzel vagy csalánzsákkal történt. Erdei Ferenc a hagyma tiszta betakarítását a makói termelési eljárás egyik jellemző sajátosságának tartotta. A magról történő hagymatermesztéssel szemben „a makói kertész tökéletesen be hagyja érni a földben a hagymát, és úgy szedi föl, hogy rögtön letépi a szárát, és kevés száradás után a héját is ledörzsöli, tehát piacrakész állapotban viszi a raktárba".

40 A ha gymán sok kis földmaradvány is volt, így a dörzsölés nagy porral járt. A kertész rengeteg hagymaport, utóbb vegyszeres port szívott be. Éppen a por miatt sokan zsákban dörzsölték le a héjazatot. Egyszerre egy kaskányi hagymát tettek bele. Mindig annyi hagymát dörzsöltek föl, amennyit aznap zsákba szedtek, mert ha a mögdörzsölt hagymát mögverte az eső, kirepedt a haja. Ma előfordul, hogy a gereblye fejére bicikli külsőgumi darabot kötnek, és ezzel forgatják meg hagymát, de igazi kertész ezt nem alkalmazza: ő nekitérdelve gondosan tisztítja meg a lepergő héjától. Zsákba szedés előtt a rakás mellé ülve késsel levágják, ledarabolják a szárát. Amikor még tárolásra szállították haza a hagymát, kint a hagymaföldön csak a hibás egyedeket válogatták ki: a szúr ott, a bördős és a vágott hagymát. Ezt nevezték kihányás hagymának. Mióta földjéből (fődjibül) történik az eladás, a kaskába szedéskor az átvevő igénye szerint méret szerint osztályozzák, válogatják is a hagymát. MAGTERMESZTÉS Minden kertész saját szükségletére maga termelte meg a hagymamagot, feketemagot; piacon sohasem vásárolt. Titok övezte nemesítői tevékenységét, büszke volt tudományára, és zárkózottsága folytán e tekintetben nem nyílt meg mások előtt. Kis tételben csak kofáktól lehetett magot beszerezni. A hagymakertészek arra törekedtek, hogy két évre való magjuk legyen, hagymabetegség esetén se fogyjanak ki belőle. Akinek két helyen volt hagymaföldje, igencsak mindkettőbe rakott magnak valót. Erdei Sándor azt tartotta: Ha ëggyiket el is csapja a köd, másik helyön mögmarad. Egy törzshagymás 20-30 négyszögölnyit rakott. A magnak való anyahagymát kétszer válogatták meg: hagymaeladáskor a szép fejeket félredobták; tavasszal, Zsófia napkor (május 15.) ismét megválogatták. Ezt a gazda végezte, gyerek vagy asszony sohasem segítkezhetett. Ki-ki gondosan ügyelt a hagyma formájára, színére, elállóságára. A csírás hagymát, a repedt héjazatút félredobta. A magnak való — mondotta Pósa Lajos — gömbölyű lögyön, kevésbé hosszúkás, formás, vékony nyakú, több hajú, mer arra is nagy súlyt fektettek, hogy vastag hajú lögyön; mer ha egy haja vöt, oszt szödéskor szárazság gyütt, az az ëgy haj leugrott, oszt kopasz, kihányás lőtt belülied Szilágyi Imre annyira megadta a módját, hogy a magnak valót már a földjében kiválogatta, tavasszal ismét. Ilyenkor a száránál kissé kétfelé húzta, hogy van-e 40 Erdei F. 1941, 1985. 16. 41 PósaL. 1982. 111