A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Tóth Ferenc: Hagyományos hagymatermelés Makón

A makói talicska ládája igen hosszú, kb. 70 cm. Oldalai enyhén, végei erőteljesebben kifelé dőlnek; dereka szarvánál szélesebb, a kerék felé keskenyedik. Végdeszkáit korábban csapolták, ez volt a csapos talicska. Kereke küllős, abronccsal van megerősítve. A tolás könnyítésére nyaklót használtak. A nyakló végére erős zsinórt vagy szíjat erősítettek, ezt akasztották a talicska szarvára. A talicskavégekre két-két vashorgot erősítettek, a teher lekötésekor ebbe akasztották a kötelet. Igen gyakran billegvassal a név kezdőbetűit is beleégették. KOCSI. Az egy ló utáni lőcsös kertészkocsi a gazdakocsiknál könnyebb volt. A bognárok minden famunkát egy líneával vékonyabbra csináltak. A makói gazdakocsi hét sukkos, a kertészkocsi hat és fél, hat és háromnegyed sukkos volt. A makói gazdakocsik erős vasalásúak, a Dél-Alföldön a legjobban fölvasaltak közé tartoztak. A kertészkocsi valamivel könnyebb vasalást kapott. A kocsit általában oldaldeszkabetéttel látták el, de az igényesebb kertészeké körülkasos volt, és a kerék fölé sárhányót is szereltettek. A gondozottság abban is megnyilvánult, hogy az új kocsit festették és fényeztették. A fa részek zöld színűek voltak sárga csíkozással, a vas fölületek fekete lakkozást kaptak. Az első világháború előtt kezdtek a hagymások lovasodni, az 1930-as években száz kertészből mintegy 25-30-nak volt egylovas kocsija. A család ezzel járt ki a hagymaföldre. Elöl, a fédères ülésen két; hátul, a kapcsos ülésen szintén két személynek jutott hely. Az utóbbi nem számított állandó tartozéknak, ez egy-egy kocsioldalra akasztható kapocsból állt, amibe deszka járt. A kocsiderékban bőségesen elfért az útalló, a dikkelő, a raknivaló hagyma stb. 1945-től 1948-ig nagy lendületet vett a kertészkedés, Galamb Ferenc, Széli Ferenc, Mándoki János évente 15-20 kocsit készített. Jó kocsifényező hírében állt Dojcsák József és Bárányi József A makói kertészek olykor dorozsmai kocsit vásároltak, ez könnyű és díszes vasalású volt. A lószerszám rangosabbnak számított. Nem volt sallangos, de a kúcsos szerszámot kedvelték. A ló hátára kitömött lópárna került, a karikák csavarozottak, kulcsosak voltak. Ezzel nemcsak piacra, vásárba lehetett menni, de még olykor esküvőre is.

30 CSERÉPKORSÓ. Makón a hagymatermesztés révén nagy keletje volt a korsóknak, hiszen minden kertészcsaládnak volt belőle egy-kettő. Nem véletlen, hogy Makót korsós központként tartották számon.'

1 A benne lévő golyóról csörgőkorsónak, a fülén kiképzett szopókáról csecses (csöcsös) korsónak hívták. Mivel a makói fazekasok mázas munkákat is készítettek, a korsó száját és szopókáját zöld vagy barna mázzal vonták be. A korsó nyakát és vállát körkörös sima vagy hullámos írókas díszítéssel látták el. Mivel a hagymás családok elég népesek voltak, igencsak nagyméretű, 5-7 literes korsókat használtak. Ezt kézben vagy talicskában hordozták. Ha messze béreltek hagymaföldet, ismerősei kocsival vitték ki. Mivel az ásott kutak vize jórészt ihatatlan volt, eredetileg Maros-vizet vittek magukkal — amely a Fekete-Körös vize után a legjobb italú volt az országban —, vagy később annak az útba eső artézi kútnak a vizét, amelyet ki-ki a legjobbnak tartott. Ha a hagymaföldön volt kunyhó, ott helyezték el, különben egy ásónyom mélységben, félig a földbe süllyesztve tárolták és valami rossz gúnyát dobtak rá, hogy hideg maradjon benne a víz. A két világháború között már jobbára vesszővel 30 Széli I. 1997. 31 KreszM. 1991.540-541. 103