A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Tóth Ferenc: Hagyományos hagymatermelés Makón

fonott, a második világháború után színes műanyag fonatú demizsont vagy műanyag kannát használtak. NYAKLÓ. A talicskás cipekedés és a cserépkorsó hordásának könnyítésére szolgált. A talicska szarvaira vagy a korsó fülébe akasztott és a vállon átvetett nyakló a karra nehezedő terhet a vállra továbbította. Anyaga bőr vagy gurtni. A gurtnis nyaklót a köteles, a bőrt a szíjgyártó készítette. Visszahajtott végeire zsinórt vagy szíjat erősítettek, ezt nevezték a nyakló csülkének. Ennek erősítésére szolgált az esztergált keményfa pöcök, amelyet a nyakló visszahajtott korcába helyeztek. Ha nem talicskával mentek a hagymaföldre, a szőrtarisznyát az egyik, a korsós nyaklót a másik vállon hordták, útközben meg-megfordították. SZŐRTARISZNYA. A kertész vállon hordott szőrtarisznyában vitte ki a hagymaföldre az aznapi elemózsiát: kenyeret, szalonnát, hagymát. Erre akasztotta a hagymakaparót. GARABOLY. Míg a szőrtarisznyát a férfiak, a garabolyt kizárólag asszonyok hordták. Húzott, fehér fűzvesszőből készült, szögletes formájú volt. Ennivalót vagy melegebb ruhadarabot tettek bele. A garabolyt karra akasztva, a hagymakaparót kezükben vitték. A hancsik, a kitaposás mellett sorvonalzóval, útallóval kijelölték a sorokat. Az utalás, az útallózás szakaszosan folyt. Igencsak annyit vonalaztak meg, amennyit aznap beraktak. Ha a parcella keskeny volt, teljes szélességben fölutalták. Forduláskor az útallót a szélső nyomon húzták, így a sortávolság nem változott. Arra minden kertész adott, hogy a sorok ne legyenek girbegurbák. A sortávolság tíz col volt; amióta az útalló foga állítható, vagyis nem fix fogas, 25-27-29 cm-re rakják. ÚTALLÓ. Az útallót az apróhagyma duggatásához a sorok vonalazására használták. A régi útalló egyöles és hétfogas volt; teljesen fából készült, vagyis fagöröndőből, keményfa fogakból és fa húzóból állt. A sortávolságot nem lehetett állítani, ezért fix fogasnak nevezték. Némelyeknek kettős fogbeosztása volt; az útalló egyik oldalán 9 colra, ha köztest termeltek, a másikon 10 colra volt a foga rögzítve. Általában bognárok, ritkán maguk a kertészek készítették. A kerek fafogak könnyen kitöredeztek, ezért az első világháború után a fagöröndőbe kováccsal hagymaásóhoz hasonló, de ívesebb meghajlítású, csavarral rögzített vasfogakat alkalmaztak. Ezt váltották föl a második világháború előtt a teljesen vasból készült, állítható fogú útallók. A két sínből álló, 8 x 30-as lapos acélból készült göröndő két végét összekovácsolták. A sínek közötti kb. 15 mm távolságú nyílásba anyás csavarral lehetett rögzíteni a levél alakú fogakat. Eredetileg ezek is hétfogasra készültek, újabban a könnyebben húzható hatfogas útallók terjedtek el. Ezekben a fogak villáskulccsal tetszés szerint állíthatók. Ha mélyebb nyomot akartak húzni — pl. fokhagyma rakásához — zsákba rakott földdel meg is terhelték az útallót. A kertészek adtak arra, hogy a sorok meghúzása nyílegyenes legyen. Munkavégzéskor féloldalasan, visszafelé nézve haladtak előre; jobb kézzel a nyél végét fogva szabályozták az irányt, bal kézzel a köpű alatt a vas húzót fogva vontatták az útallót. Az útallózást szakaszonként végezték, sohasem terjes földhosszban. Megfordulva a már meghúzott szélső sorba került a szerszám szélső foga, így a hatfogas útalló öt új sort vonalazott. A termelőszövetkezetekben ele-