A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Tóth Ferenc: Hagyományos hagymatermelés Makón

gazdasági élete és a nehéz viszonyok közt a közellátása is valósággal össze van kapcsolva a talicskával."

25 Az 1890-es években a talicskának köszönhetően Szeged után Makó volt az első vidéki város, ahol a járdákat aszfaltozták. Déry Tibor egy történeti hitelű anekdotát beleszőtt Felelet című regényébe: „Ami elkel Szegednek, az Makónak sem árthat meg, gondolta a városi tanács, s rögtön át is küldött egy bizottságot, hogy nézzék meg, mi fán terem az az aszfalt. A bizottság alaposan szemügyre vette az új találmányt, megtekintette, jobbról-balról megtapogatta, tán nyalt is rajta egyet, hogy milyen íze van, aztán három nap múlva beadta a jelentést, hahaha, hogy jól gurul rajta a talicska. Abban a minutumban a városi tanács megrendelte a vállalkozónál a főútvonalak sürgős beburkolását. [...] Makó városa ketté vágta az utcákat, mint Gordiusz azt a bizonyos csomóját, s a pesti vállalkozónál csak az utca felének, az egyik járdának az aszfaltozását rendelte el, és mindenütt azét, amely hajnalban, munkába menet napon, délután, munkából jövet pedig árnyékban fekszik."

26 Vertics József rendőrkapitány 1872-ben megtiltotta a talicska járdán tolását. A hatóság és a törvényhozás mit sem akar tudni a járda és a talicska összeforrottságáról. Erdei Ferenc is megállapította: „Van egy kézijármű [...], melynek céljáról és értelméről a központi rendelkezés mit sem tud, s az országútra parancsolja."

27 A „talicskapör" igazán 1929-ben kezdődött. Ekkor született a közlekedés szabályozásáról szóló XXXII t.c, amely járműnek minősítette a talicskát, járművel pedig járdán közlekedni nem lehet. A hagymakertészek — mint a 48-as Kossuth párt lelkes hívei — a városi képviselő-testületben a legerősebb ellenzéket alkotva fáradhatatlanul harcoltak a talicska jogaiért. Ügyüket fölkarolta Petrovics György országgyűlési képviselő, Nikelszky Jenő polgármester, s Bálint György fölsőházi tag egyaránt. Buday Géza gimnáziumi igazgató is fölemelte szavát: „Igen tisztelt talicskaellenes tábor. Ne méltóztassék feledni azt, hogy Makón sok száz család használja gyermekkocsinak a talicskát. Tessék csak elsétálni a Stefánia Gyermekotthon előtt, s bekukucskálni az udvarra: egész talicskapark lepi el! S azokon mind beteg gyerekeket fognak hazavinni [...] Hát nem tudom, mi lesz a megoldása a talicskaügynek, de az bizonyos, hogy nekem nagyon rosszul esnék, ha ezeknek a gyermekkocsiknak az én kedvemért, az én kényelmemért le kellene szorulniuk a járdáról [...] Nem is mernék többé a szemébe nézni a bennük ülő kis apróságoknak, amikor kátyús úton, sárban, rossz kövezeten tolják el őket mellettem, mert biztosan azt olvasnám ki tekintetükből: csúnya, rossz szívű bácsi [...] Látja, hol kell engem maga miatt szegény anyukámnak döcögtetni!"

28 Gorcsa Péter városi főjegyző rámutatott: „Ne vegyük el az aszfaltot attól, akinek köszönhetjük az aszfaltjárdát."

29 A belügyminiszter rossz helyi szokásnak mondta a járdán való talicskaközlekedést. Kompromisszumos javaslatként a hagymások végül javasolták talicskautak építését. Egy salakos út 1940-ben el is készült a DMKE előtt. 25 Makói Friss Újság 1920. aug. 20. 26 Déry T.: Felelet. 1. A gyermekkor felelete. Bp. 1950. 157. 27 Erdei F. 1937.202. 28 Marosvidék 1930. jan. 14. 29 Marosvidék 1930. máj. 13. 102