A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Tóth Ferenc: Hagyományos hagymatermelés Makón

rostát vagy feneketlen kaskát helyeztek, amelynek a fülét levágták. Ezen belül nem került hagyma, így a meleg levegő szabadon juthatott föl a mennyezetig, és fölülről is érte a hagymát. A kemence fölött annyira megszáradt volna a hagyma, hogy csíraképességét is elveszítette volna. Ha valakinek begyulladt a hagymája, föl kellett bújnia a rácsra, és a romlott gócot kiszedni. RÁCS. A dughagyma szárítását, hőkezelését a lakószoba kemencéje fölötti rácson végezték. A rács állt nádrácsból, rácsgerendából és 3—4 rácsvasból. Ezt 1926-ban Márton György így írta le: A hagymarácsot „a hagymás maga készíti, köti tetőnádból (Phragmites vulgaris Lam. Crép.). Párhuzamosan, szépen egymás mellé rakja a körülbelül 3 méter hosszú, száraz nádszálakat. Majd minden 30-35 cm-re-(egy sukkra) erős cukorspárgával egy csomó segítségével minden egyes nádat az előtte való nádhoz köt. így egy hajlékony, négyszögben 2-2,25 m-es (6-7 sukkos) nagyságú, lepedőszerű nádrács keletkezik, amely nem teljesen merev, egy irányban összegöngyölhető. Egy ilyen nagy rácsra körülbelül 3,5 q apróhagyma fér el. E rácsot úgy feszítik ki, hogy a mestergerendába és a falakba egymástól 50 cm távolágra nagy tartó vasszögeket vernek. E szögekre láncokon 3 farudat, szarufát erősítenek a mestergerendára derékszög alatt álló vízszintes helyzetben. Ezekre a párhuzamos, vízszintesen álló vékony gerendákra terítik föl a rácsot. Oly módon tehát, hogy a nádszálak a mestergerendával párhuzamosan vonulnak..."

18 Később a kemence mellett, a ház hátulja felől a falba kovács készítette kampós szögeket vertek úgy, hogy a kiálló szögek egy rácsgerendát megtartsanak. A szögek állandóan ott maradtak, ezért kiálló végüket bemeszelték. A rácsvasak laposvasból készültek, akkorák voltak, hogy rácsfákat beléjük lehessen dugni. Rájuk láncot forrasztottak, ezt akasztották a mestergerendába vert szögre. A megfelelő láncszem kiválasztásával szabályozható volt a rács magassága. A rács összeszerelése gyorsan ment. A hátsó falra fölrakták a rácsot tartó kisgerendát, a mestergerendára a rácsvasakat. A rácsfák egyik végét bedugták a rácsvasba, másik fölfeküdt a hátsó falon lévő kisgerendára. A rácsfákra kiterítették a nádrácsot. A rácsot gondozták, a vasrészeket vaslakkal bemázolták, a rácsfákat minden ősszel bemeszelték. GYÉKÉNYKOSÁR. A rácsra a kenyérsütéskor használt gyékénykosárral, szakajtóval öntötték föl a dughagymát. Erre a kiskaska nem felelt meg, mert a nádrács és a mennyezet közötti szűk távolság miatt csak a gyékénykosár fért el. TOLÓVONÓ. A nádrács elejére fölöntött dughagymát a szénvonóhoz hasonló tolóvonóval, tolóval, hagymatolóval taszították beljebb. Télen egyszer, esetleg kétszer ugyancsak ezzel forgatták meg a száradó dughagymát, a megszárított apróhagymát ezzel húzták le a kiskaskába. A tolóvonó feje kb. 40 x 25 cm nagyságú volt, a közepére fúrt lyukba mintegy 2,5 méteres nyelet erősítettek. A rácson József napig (március 19.) volt a hagyma. Korábban nemigen vették le. Ha az elrakott hagymát fagy érte, elfelejtette a szárítást, visszanyerte a vadságát és fölbördőzött. I!t Márton Gy. 1926.21-22. 99