A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Markos Gyöngyi: Gyermekélet Makón és környékén a XX. század első felében

szükség. Ők tudták azt, hogy szóval mondom szépen. Ha visszamotyogtak, mint a gyerök, akkor másodszor mán rákiáltottam, akkor mán mentek, akkor mán tudták, hogy annak a másik vége mán summi lesz. Aztán, nem kellett azokat megverni, hogy nem fogadtak szót, én mondom. Nem vótak rosszak, na. Nem mondhatom áztat, mint most, hogy akármi, mintha nem is mondtak vóna semmit, ugyanúgy rosszalkodtak. Ha nem szabad vót nekik, akkor tudták azt, hogy nem szabad, na. Mikor mán idekergetett a víz, akkor a körösztfiamnak a kisfia, ott vót átal hagymájuk, kigyütt. Aszongya neki, eredj át, kiabálj körösztanyadnak, hogy köll-e vendég. Még akkor nem járt iskolába a kisfiú. Jön oszt be a kölök, ojanjó beszédes vót. Mikor beér a járóvégin, akkor kiabált: 'kör ösztany ám, körösztanyám' 'Mi bajod?

9 'Köll-e a vendég?' 'Köll, csak gyere!' Az szeretett, begyütt. Aztán mikor az apjáékat eccer beveri az eső hozzám a hagymábul, aszongya az apja: 'körösztanyám, hogy viselködik a gyerök' Aszondom neki: 'Én nem tudom, hogy nevelitek. Ennek ojan mindegy, hogy szépen mondom vagy rákiáltok, ez figyelmen kívül hagy mindönt. 'Aszongya: 'mongya Juliskának!' A feleségit úgy hittak. 'Az van otthon vele'. Gondolom, az mindig kiabált rá, oszt ű azt szokta meg, hogy mindig kiabál." (Grúber Petemé, Makó) „Nem úgy neveltek akkor, mint most. Hanem hát szigorúan. Be köllött tartani, amit montak, nem hogyhát 'nemcsinálom', 'nemmék' meg mit tudom én, mi. Hanem hát szót köllött fogadni, mindenkinek. Még hogyha bántottuk egymást, akkor meg kikaptunk. Az nem, akit bántottunk, hanem amejönk bántotta. Az akkor osztán kikapott. Osztánhát leszoktunk rúla, hogy nem martuk egymást." (Katona József né, Makó) A gyermek rakoncátlanságát, élénkségét életkori sajátosságnak tartották. A mértéktartásra vigyáztak. „Nem lehet a gyerekre ráhagyni mindent, hogy úgy csinálja, ahogy akarja. Mer akkor nem tart a szüleitűi" - véleményezték az idősebbek. Általános volt a testi fenyítés. Leggyakrabban pofont kapott a gyermek, vagy a fenekére vágtak. Előfordult, hogy vesszőt vagy nadrágszíjat vettek kézbe a szülők és azzal verték meg. A fegyelmezésbe az apa ritkán szólt bele, ezért az apai büntetés mindig komolyabbnak számított. Leg többször féltek a gyerekek az apjuktól. A verésen kívül sarokba állították vagy térdepeltették a gyermeket. Súlyosabb vétség esetén kukoricára térdepeltettek. Más esetben büntetésből nem mehetett a gyermek az udvarra vagy nem vitték el valahova. Ha verekedés vagy veszekedés miatt kellett büntetni a gyerekeket, legtöbbször kikapott mind a kettő vagy három, s felelősségre vonták a legidősebbet. 78