A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Nagy Vera: A kender termesztése és feldolgozása Szegváron

lelombozták vasvillával megveregették a lombos részt, hogy a levelek lehulljanak róla. Lélamótük - ahogy az egyik adatközlő említette ezt a munkát. A kévéket ezután kúpokba rakták, nem számolták, hogy hány kévéből áll egy kúp, de volt néha 50 is. így száradt egészen addig, amíg a lo­vaskocsival el nem vitték áztatni. Áztatás Szegváron folyó- és állóvízben egyaránt áztattak. A tanyai lakosok számára legegyszerűbb megoldásnak kínálkozott, ha a tanya­telken volt egy gödör és abban el lehetett áztatni a kendert, vagy ha a közelben kanális folyt, oda vitték. A falusiak hordták a Kurcara, a Sar­kantyú nevű tóba és a Holt-Tiszára is. A Kurca-parton nádmentes, gaz­mentes helyet kerestek, ahol derékig ért a víz. Ezt azonban csak akkor lehetett megtenni, ha ismerős volt a kurcagazda. (Az a földtulajdonos parasztgazda, akinek földje a Kurcara ment ki, a meder közepéig övé volt a víz.) Valójában a Kurcában tilos volt áztatni, mert az ázó kender leve szennyezte a vizet, pusztította a halakat. A folyóvízben való áztatás azért is hátrányos, mert hidegebb lévén, lassabban ázott meg a kender, hosszabb ideig kellett a vízben tartani, ezért ide csak akkor jöttek, ha a község áztatógödrében már nem volt hely, sokat kellett volna várni. A község áztatógödre a falu alatt, a csordajáráson, a község­tanyánál, a Kurca közelében volt. Vizét egy mellé ásott ártézikút táplálta. Ezt a közös kenderáztatót az 1950-es évekig használták, utóbb már nagyon kevesen. Korábban ingyen vehették igénybe a gazdák, az utolsó években fizetni kellett érte. A gödrökhöz, a két világháború közötti években csütörtöki napokon lehetett elszállítani az áztatni valót, akkor kijött az esküdtbíró, aki ki­jelölte, hogy kinek melyik parcellában lehet áztatni. Táblával jelölték ki minden gazda helyét, egyszerre kb. tíz gazda kendere fért el itt. Az 1930-as években a kendergyárban is végeztek áztatást, amiért fizetni kellett. Az áztatásra általában augusztus második felében került sor. 8-10 nap alatt megázott a kender, levált a rost. A kenderkévéket a vízben oszlopok közé rakták, a mennyiségtől függően 2 vagy 4 oszlop közé, kb. fél méter vastagon. A kévéket párhuzamosan tették egymás mellé, de fordított állásban, bugájával egymás felé fordítva és összetolva, egymásba csúsztatva. A következő sor is párhuzamosan feküdt az előző soron, nem rakták keresztbe. A víz állásától függött, hogy hány sort rak­tak le, ezek száma 4-10 között változott. Az iszapba levert oszlopokhoz akácfa rudakat kötöttek, azzal rögzítették a kévéket, úgy, hogy legalább 10 cm víz legyen a kender fölött. A kévék lény omtatásához farönköket és téglákat használtak, sárral ritkán tapasztották le, mert úgy tartották, 30

Next

/
Thumbnails
Contents