A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Nagy Vera: A kender termesztése és feldolgozása Szegváron

lelombozták vasvillával megveregették a lombos részt, hogy a levelek lehulljanak róla. Lélamótük - ahogy az egyik adatközlő említette ezt a munkát. A kévéket ezután kúpokba rakták, nem számolták, hogy hány kévéből áll egy kúp, de volt néha 50 is. így száradt egészen addig, amíg a lovaskocsival el nem vitték áztatni. Áztatás Szegváron folyó- és állóvízben egyaránt áztattak. A tanyai lakosok számára legegyszerűbb megoldásnak kínálkozott, ha a tanyatelken volt egy gödör és abban el lehetett áztatni a kendert, vagy ha a közelben kanális folyt, oda vitték. A falusiak hordták a Kurcara, a Sarkantyú nevű tóba és a Holt-Tiszára is. A Kurca-parton nádmentes, gazmentes helyet kerestek, ahol derékig ért a víz. Ezt azonban csak akkor lehetett megtenni, ha ismerős volt a kurcagazda. (Az a földtulajdonos parasztgazda, akinek földje a Kurcara ment ki, a meder közepéig övé volt a víz.) Valójában a Kurcában tilos volt áztatni, mert az ázó kender leve szennyezte a vizet, pusztította a halakat. A folyóvízben való áztatás azért is hátrányos, mert hidegebb lévén, lassabban ázott meg a kender, hosszabb ideig kellett a vízben tartani, ezért ide csak akkor jöttek, ha a község áztatógödrében már nem volt hely, sokat kellett volna várni. A község áztatógödre a falu alatt, a csordajáráson, a községtanyánál, a Kurca közelében volt. Vizét egy mellé ásott ártézikút táplálta. Ezt a közös kenderáztatót az 1950-es évekig használták, utóbb már nagyon kevesen. Korábban ingyen vehették igénybe a gazdák, az utolsó években fizetni kellett érte. A gödrökhöz, a két világháború közötti években csütörtöki napokon lehetett elszállítani az áztatni valót, akkor kijött az esküdtbíró, aki kijelölte, hogy kinek melyik parcellában lehet áztatni. Táblával jelölték ki minden gazda helyét, egyszerre kb. tíz gazda kendere fért el itt. Az 1930-as években a kendergyárban is végeztek áztatást, amiért fizetni kellett. Az áztatásra általában augusztus második felében került sor. 8-10 nap alatt megázott a kender, levált a rost. A kenderkévéket a vízben oszlopok közé rakták, a mennyiségtől függően 2 vagy 4 oszlop közé, kb. fél méter vastagon. A kévéket párhuzamosan tették egymás mellé, de fordított állásban, bugájával egymás felé fordítva és összetolva, egymásba csúsztatva. A következő sor is párhuzamosan feküdt az előző soron, nem rakták keresztbe. A víz állásától függött, hogy hány sort raktak le, ezek száma 4-10 között változott. Az iszapba levert oszlopokhoz akácfa rudakat kötöttek, azzal rögzítették a kévéket, úgy, hogy legalább 10 cm víz legyen a kender fölött. A kévék lény omtatásához farönköket és téglákat használtak, sárral ritkán tapasztották le, mert úgy tartották, 30