A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Nagy Vera: A kender termesztése és feldolgozása Szegváron

durva rostot lehetett készíteni, ezért, amikor ezt eltörték, köteleshez vitték, vagy a mag kinyerése után eltüzelték. Finomabb textíliák készítésére nem volt alkalmas. A kender betakarítása: a nyűvés A kender akkor ért meg, amikor a szára szépen megsárgult, leveleit elszórta. Érettségét oly módon vizsgálták meg, hogy kézzel megütötték, s ha füstölt - szállt a virágpor belőle - akkor jó volt. Augusztusban takarították be, a virágos és a magvas kendert egyszerre. Előfordult, hogy nem vetettek külön vetőmagnak való kendert, ilyenkor a kenderföld szélén, a vastagabb szálakból hagytak meg néhányat tovább érni, s abból lett a vetőmag. A betakarítás módja kétféle lehetett, a termőföld nagyságától és minőségétől függően nyűtték vagy vágták. A nyüvés archaikus betakarítási mód, melyet a gabonamemüeknél is alkalmaztak egykor s ezt a kendertermesztésben őrizték meg a legtovább. Kis darab földön, vagy puha földön Jonyűtték a kendert, 6-8 szálat kézzel összefogva - azaz egy markot - gyökerestől húztak ki a földből. Ha a gyökéren földcsomók maradtak, azt ki kellett verni. A maroknyi kendercsomókat kérészbe rakták a földön, majd rövid száradás után kötöttek kévéket belőle. Dolgozatomban az itt leírt eljárásra a szó nyű, nyüvés alakját tartom indokoltnak használni, részben mert ez a forma él környékünkön, részben pedig azért, mert ez a szó köznyelvi formája is. Nagyobb földterület vagy keményebb talaj esetén a kendert szárvágóval, ritkábban nagykaszával vágták, de készítettek erre a célra ún. kendervágó kaszát is. Ezt kovács csinálta, elvágott kaszapengéből. Betakarítás során bal kézzel fogtak egy marék kendert, a kendervágót jobb kézben tartva vágták le, majd amikor egy hónajra való összegyűlt, a földre terítették. Kis száradás után kéz kézzel egy összemarékra valót fogtak, s a tarlóhoz ütögetve leverték a levelét, bugáját: léfűsűte a saját tallója, majd kévébe kötötték. Egy kévét anynyi kenderszál alkotott, amennyit két marékkal össze tudtak fogni. Az áztatás miatt célszerű volt kisebb kévéket kötni, hogy jobban átázzanak. A rövidebb szálakból álló kévéket egy helyen kötötték össze, a hosszabbakat és a magvas kendert két helyen, az alsó és felső végétől kb. 30 centiméterre. Kötőanyagnak néhány szál kendert összefogtak, körülcsavarták a kévén, majd egy kis, görbe fa segítségével a kötés alá nyúlva megszorították rögzítették. Ily módon a kendert felkötötték kévékbe. Egyes helyeken a kendert kévekötés után lombtalanították, 5 Uo. 18. 29