A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Nagy Vera: A kender termesztése és feldolgozása Szegváron

alkalmasak voltak. A kendert mindenütt a legjobb minőségű földbe vetették.

4 Századunkban a kender föld már nem egy tagban volt, hanem az egyes parasztgazdaságok szántóföldjük egy részén termesztették a kendert. Nem minden család tehette meg, hogy szántóföldjéből erre a célra feláldozzon területet, csak a nagyobb földterülettel rendelkezők vetettek kendert. Egy 70 holdon gazdálkodó család például évente 200 négyszögöl földön termelt kendert. Ezt a mennyiséget nemcsak a háztartásban elhasznált textíliák pótlása indokolta, hanem az is, hogy a gazdaságban sok zsákra volt szükség. A szántóföld Jobb, tragyásabb részét választották ki erre a célra, sokszor a tanya körüli földeket vetették be kenderrel, a kövér földeket, az ún. telkes földet. A gyeptörés, lucernatörés szintén igen alkalmas volt kendertermesztésre. Külön talaj előkészítést nem végeztek a kendervetés alá, az egész földterületen ősszel mély szántottak, majd kijelölték a búza, kukorica és a kender helyét. A feldolgozásra szánt kendert sűrűre kellett vetni, hogy vékony szálú legyen, finom, vékony fonalat tudjanak majd fonni belőle. A vetés ideje március második fele, április eleje, „mikor hogy tavaszodott". A kukorica vetésével egyidőben, gyakran a kukoricaföld folytatásaként vetették. Vetés idejére különösen alkalmasnak tartották nagyhetet, virágvasárnap és húsvét vasárnap közötti hat nap valamelyikét. „A nagyhéten vetett kender nagy lett" - mondták. Az ország más részeiről ismert, Jó termést elősegítő mágikus cselekedetekre itt nem sikerült adatokat találni. Jó, esős időben 160-180 cm magasra megnőtt, s ez a hosszú, vékony kender volt a legjobb. A kendert a búzához hasonló módon és sűrűségűre kellett kiszórni a szántóföldre. Kézzel vetették szakajtóból, zsákból vagy vödörből, utána elboronálták. Az 1920-as évek közepétől a nagyobb parasztgazdaságokban, ahol már gépeket szereztek be a földművelés megkönnyítésére, ott a kendert is vetőgéppel vetették a búza sortávolságának megfelelő 8-10 centiméteres távolságra és 1 centiméteres szemtávolságra. Külön vetették és másként dolgozták föl a vetőmagnak való kendert. Ezt általában a kukorica közé szórták vagy a kukoricaföld végébe egy sorban, gyakran a kukoricának megfelelő tőtávolságra, tehát ritkára, hogy vastagra, erősre nőjön. A virágos kender beporozta a magvas kendert, majd mikor a mag beért, szárvágóval egyenként vágták le. Otthon, az udvaron egy ponyvára terítették, egy fadarabbal vagy vasvillával verve kipergették a szemeit, majd gyönge szélben kiszelelték a léháját. Ritkábban ezt szelelőrostával végezték el. Az így nyert magot elősorban vetőmagként hasznosították, de ami kimaradt, azt a tyúkoknak, galamboknak adták. A vastagabbra nőtt kenderszálakból csak 4

Uo. 17. 28