A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Kiss Lajos: Temetők és fejfák Hódmezővásárhelyen (Forrásközlés: Szakál Aurél)

év múltán tették a tetejét lapossá, hogy örökzöldet, vadrózsabokrot és virágot ültessenek rá díszül. A halott hozzátartozója, rendesen a családfő meghívta közelebbi hozzátartozóit és a sírásókat halotti torra a halottasházhoz, aztán vigasztaló köszönéssel eltávoztak a temetőből ki hogy jött, kocsin vagy gyalog. A sír behúzása közben vagy a behúzás után nem ment mindenki mindjárt haza, hanem Jelkeresték a halottaik sírját. Ilyenkor temetés alkalmával nem mulasztották el, hogy meg ne nézzék nyugvóhelyeiket. A sírok megtalálása régen nem könnyen történt. Még az 1880-90-es években is kevesen tudtak írni, olvasni, azért ismertetőjelül fát ültettek a sír elé, alma, cseresznye és meggyfát, a sírra rózsafát, orgonát, meg vadrózsát, mely később bokorrá nőtt, fejlődött. Ezek szerint igazodtak a sírkeresők. A gyümölcsfák termését különösen figyelemmel kísérték a temetésre kirendelt iskolás gyermekek, akiket éneklés után az érett gyümölcs pirossaga odacsalogatott a fákhoz és zsebükbe, kalapjukba szedve a termésből, hazafelé haladva fogyasztották el nem csekély vidámsággal. Ősszel pedig a vadrózsa bokrok érett csipkebogyóit szedegették. Itt említem meg azt is, hogy az egyháztanács 1900. október 10én a miniszteri rendelet értelmében beszüntette az iskolás gyermekek temetésre kirendelését. Megfigyelték és számontartották, hogy a sír a temető melyik részében van, a körtöltés vagy a feketeház közelébe esike, vagy melyik útfél iránt. Közismert nevezetesebb emberek sírjához hányadik sír, az egyház jótevője Nagy András János sírja mögött, vagy a Dénes doktor sírjával átellenben, vagy éppen a Török Károly néprajzíró kufejfája (így mondták a sírkövet) sorában található-e. A fejfákról régen megismerhették a sírukat, mert különböző alakúra készítették, de 1878 óta, amikor Vékess Ferenc megnyitotta Első temetkezési intézetét, még inkább, mikor négy év múlva Kiss Bertalan divatáru boltos vette át a koporsós boltot, ahogy a nép mondta, elszaporodtak az egyformára készített fejfák, s az olvasni nem tudó nem ismerhette meg melyik alatt nyugszik az ő halottja. A bolti fejfák hátára ismertetőjelül családjegyeket véstek vagy égettek (pl. I, О stb.), billogvasat sütöttek, csizmapatkót szegeltek rá. Csiszár Imre temetőcsősz a Dillínkatemetőben látott kolompot kötve a fejfán. Szokás volt régen az is, hogy a halott ruhadarabjátfelkötötték ismertetőjelnek. Említésre méltó az is, hogy 1866-ban és 1873-ban a kolerában elhaltakat - kiknek száma 735 volt a református anyakönyvi kimutatás szerint -, a Kincsestemetőben dombos helyre, az Aranytemetőben mély fekvésű helyre temették. Mivel nem volt elég koporsó, a holttestet lepedőbe vagy pokrócba betakarva engedték a tömegsírba és mésszel leöntötték. Fejfát nem állították egyiknek sem. Az öngyilkosokat régen a temető árkába temették, a pap se ment ki a temetésére, fejfájuk se volt, a 90-es években már egy sorba temették a természetes halállal elhaltakkal. 144