Balogh Csilla – P. Fischl Klára: Felgyő, Ürmös-tanya. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 1. (Szeged, 2010)
BALOGH Csilla: A Felgyő, Ürmös-tanyai avar kori temető
A Felgyő, Ünnös-tanyai avar kori temető 223 2. A SÍROK TÁJOLÁSA A 216 sírból 12 (5,5 %) esetben a tájolásra vonatkozóan semmilyen adattal nem rendelkezünk, további 16 sírnál (7,5 %) csak az égtájakat ismerjük. 188 sírnál (87 %) rendelkezünk fokpontosságú adattal. A feltárt temetkezések többsége ÉNy-DK (58,5%) irányítású volt, de feltűnően magas (29%) az ÉÉNy-DDK tájolású sírok aránya is. Ezeken kívül mindössze négy É-D (2%), öt NyÉNy-KDK (2,5%), két Ny-K (1%), és egy ÉÉK-DDNy (0,5%) temetkezés került elő, illetve két (1%) ellentétes tájolású sír (vö. 1. diagramm). A Kárpát-medencében általános előforduló ÉNyDK tájolás mellett az itt, nagyobb számban előforduló ÉÉNy-DDK irányítás nem túl gyakori: két területen, eltérő időben volt jellemző. A Kárpát-medence kora avar kori anyagában a szintén ritka É-D tájolással együtt Duna-Tisza közi jellegzetesség: a kora avar lelőhelyek közel 70 %-ára jellemző az É-tól Ny felé különböző mértékben eltérő tájolás. 2 6 Ezzel szemben ugyanis az avar kor második felére tehető temetkezések esetében az uralkodó tájolási irány az ÉNy-DK volt kisebb-nagyobb eltéréssel nyugat felé. A másik terület, ahol az ÉNy-DK iránytól Észak felé eltérő tájolás nagyobb esetszámban felbukkant, a Kisalföld, ahol ez az irányultság az avar kor vége felé haladva egyre jellemzőbbé vált (TOMKA 1975,60). A tájolás és annak jelentése a temetkezési szokások egyik legtöbbet tárgyalt részlete. Korábban több munkában, formalista módon kezelték a tájolásra vonatkozó adatokat: megállapították az eltéréseket, csoportokat képeztek, s ezzel a tájolás-tipológia első lépéseit tették meg (pl. KOVRIG 1963, 89-102; SZATMÁRI 1969, I66). 2 7 A tájolás-tipológiát a kisalföldi avar kori temetők tájolásának vizsgálatával Tomka Péter tette konkrétabbá (TOMKA 1975). A Kárpát-medence kora avar kori tájolásokra vonatkozó adatait / / \ • E-D (2%) / / 19 ÉÉK DDNY (0,5% ' f • DK-ÉNy (0,5%) • DDK ÉÉNy (0,5%) l JUH i V^^Sk /É^^H/ • NyÉNy-KDK \|Í9\ / ^^KJ • ÉNy-DK (58,5%) m (29%) 1. diagramm: A sírok tájolásának megoszlása. Diagram 1: Distribution of graves according to orientation Lőrinczy Gábor gyűjtötte össze (LŐRINCZY 1992), azonban az avar kor második felére vonatkozóan hasonló elemzés egyelőre nem áll rendelkezésre. A tájolásra, illetve annak változására vonatkozó, több temető, vagy nagyobb terület, földrajzi régió vizsgálatán alapuló elemzés csak a Kisalföldről (TOMKA 1975), illetve a Körös-Tisza-Maros közéről 2 8 készült. A tájolás fontossága abban van, hogy a világba való beállást, és az azt befolyásoló világképet tükrözi, ezért sokat segíthet az eltérő hagyományok kielemzésében. A fő égtájak felé való irányultság néprajzi példák alapján viszonylag könnyen magyarázható. 2 9 Az Ürmös-tanyai temetőre jellemző ÉNy/ÉÉNy-DK/DDK tájolás azonban nem a fő égtájak felé irányul, ezért értelmezése sem egyértelmű. Azok a kísérletek, melyek ezt a tájolási hagyományt 26 Ezek mellett a korai lelőhelyek között a Duna menti 20-30 km-es sávban 9 olyan lelőhely van, amelyeknél a Ny-K (Csepel-Háros (NAGY 1998); Bugyi-Ürböpuszta (BÓNA 1957); Kiskőrös-Rákóczi u. 49. (LÁSZLÓ 1940); Szeghegy (ROEDIGER 1901), Tass 38-as km-kő (BALOGH 2002. 310-311. 18. kép 4-5. 19. kép); Vaskút-Kossuth u. 433. (ADAM 2002, 407); Óverbász-Polet téglagyár (NAD 1971)) és az ettől kis mértékben észak felé eltérő, NyÉNy-KDK tájolás (Öregcsertő (BALOGH 2002, 308-309); Homomégy-Székes (GALLINA 2000, 21. 25, 13. kép)) a jellemző. A Tisza mentén egy keskeny sávban pedig négy, K-Ny és ÉK-DNy tájolású lelőhely (Apatin-Szikes (AD.4M 2002, 24); Jászalsószentgyörgy-Borsahalom (ADAM 2002. 173); Kishegyes-Sárgagödör (GUBITZA 1906; 1908; 1909); Tiszaalpár-Várdomb (BALOGH 2002. 311-312, 20. kép)) ismert. 27 A tájolás formális vizsgálatánál szemléletes ábrázolási módot nyújtott a kördiagramm. Id. KOVÁCS 1912, 250-367! 28 Bende Lívia: Temetkezési szokások a Körös-Tisza-Maros közén az avar kor második felében. Doktori disszertáció 2005. A továbbiakban BENDE 2005! 29 Nyugat a halottak világa szempontjából nevezetes égtáj, s ezért a Ny-K tájolást a napkultusszal, konkrétan a napjárással, a napfelkelte helyének figyelembevételével magyarázták (K. KOVÁCS 1944. 418). Ez a tájolás a Kárpát-medencében a római kortól a középkorig, Mongóliától a kereszténnyé lett Európa majd minden területén igen elterjedt volt. A Ny-K és K-Ny tájolási szokására vonatkozóan Belső-Azsiától Kazahsztánig számos példát gyűjtött össze Tomka Péter (TOMKA 1975, 142. j). Észak a sötétség, a halál birodalma (K KOVÁCS 1944. 420), s így az É-D tájolás is viszonylag könnyen értelmet nyer. Az É-D tájolás a sztyeppén a hun korban, a hun népmozgalmak nyomán terjedt el (WERNER 1956. 96), azonban az ázsiai pusztákon a türk korban nagyobb számban már csak két helyen fordul elö: az Altajban (pl. Kudyrge (GAVRILOVA 1965), Kapcaly II. temető (LEVA$EVA 1952), Kuraj (JEFTYUHOVA K1SEUOV1941), Kokel (VARSTE/N DJAKONOVA 1966), illetve a mai Kirgizia területén, a Tien-Sanban (pl. Terskol, Kyzyl-Saj, Tas-basat (VINNIK 1963)).
