Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Lengyel András: Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó
Lengyel András Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó „szocialista" retorikájű párt-, azaz államkapitalizmus gyakorlata - ugyanúgy, ahogy a többi pártnál, pl. az MKP-nál is. Ez, mint kiderült, döntőnek bizonyult, s megelőlegezte az elkövetkezendő évtizedek gazdasági alapkarakterét. (A régi prominens szocdemek egy része hadakozott is e gyakorlat ellen.) - A hagyományos szociáldemokrácia napjai azonban már meg voltak számlálva. A moszkvai intenciókat érvényesítő MKP, a pártegység megteremtése címén egyes szocdem vezetők gyanútlan segítségével likvidálta az SZDP-t, s a „testvérpártok” egységének megteremtésére hivatkozva, létrehozta a Magyar Dolgozók Pártját, az MDP-t. A 700-750 000 SZDP-tagból kb. 200 000-et vettek át az új, kommunista irányítású pártba, s viszonylag gyorsan, 1949/50-ben sok prominens szocdem vezető börtönbe, internálótáborba került vagy kitelepítették. (Köztük „baloldaliak", az egyesülésben szerepet vállalók is.) A párt intézményrendszerét, így csaknem teljes laphálózatát is, fölszámolták. - A Népszava, gleichsajtolva, a Szakszervezetek Országos Tanácsa lapjaként megmaradt, de teljes intézményi háttere és munkatársi gárdájának zöme kicserélődött. — XI. Az utó-szociáldemokrácia „szocialista"periódusa. Az „egyesülés”, a szociáldemokrácia pártjának likvidálása (1948) után a Népszava megint teljesen új történeti helyzetbe és szerepbe került. Szocdem múltja nem múlt el nyomtalanul, színezte karakterét, az olvasói asszociációkat, de egy önmagát „szocialistának” deklarált államkapitalizmus egyik pol.-i és kulturális szócsöve lett. A központi média három meghatározó lapjának egyike. A pártlap a Szabad Nép (majd 1956-: Népszabadság), a szakszervezetek lapja a Népszava, a társutas értelmiség lapja pedig a Magyar Nemzet lett. Ez kifejezett egy rejtett tagozódást, de nem engedte meg a karakteres elkülönülést: mindhárom a „proletárdiktatúra" állampártjának, az MDP-nek, majd 1956-tól az MSZMP-nek hivatalos, nagy eltéréseket nem engedő „vonalához” igazodott. A Népszava pro forma a Szakszervezetek Országos Tanácsa lapjaként jelent meg, de pártirányítással, s nem a szakszervezetek érdekeit képviselte, hanem az állampárt politikáját közvetítette az új szerepkörű szakszervezetek tagságához. 1956. okt./nov.: egy történeti pillanat a régi szocdem politika helyreállításának reményében telt, majd ideiglenesen egy felemás helyzete rögzült: az „igazi” Népszava külföldön, emigrációban folytatta megjelenését (Kéthly Anna irányításával), az itthoni lap pedig 1956/58: Népakarat néven jelent meg. A mo.-i verzió 1958-ban viszszavette régi nevét, ismét Népszava néven jelent meg, egészen a rendszerváltásig. A lapnak ez a negyven éve természetesen nem homogén történet. Az 1949/56 közti periódus mind pol.-i, mind szakmai, mind kulturális szempontból gyönge minőségű. A mélypont szimbolizálója alighanem Faludy György verse, amely a Rajkper idején (1949) a legnagyobb monstre koncepciós per névadó áldozatát, Rajk Lászlót gyalázta. (A dolog pikantériája, hogy hamarosan maga Faludy is a recski internálótáborban találta magát.) Ezekben az években a médiamezőny egészével együtt a Népszava is rosszul vizsgázott. („Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van...") 1956 után, kivált a '60-as évektől a Népszava színvonala is ugrásszerűen följavult, az adott, egyre rugalmasabb pol.-i keretet át nem törve, jelentős kulturális teljesítményt mutatott föl, és a szocdem hagyomány ápolása is egyre gazdagabb és markánsabb lett. Ellenkulturális szerepét azonban föladta. A kapitalista/szocialista relációt nem érzékelte, s a kiegyenlítő-fölzárkóztató államkapitalizmust - tévesen és megtévesztően - „szocializmusként” azonosította. - A lap irányítói ebben a négy évtizedben: 1949: Horváth Zoltán, 1949/53: Harustyák József, 1953/56: névtelenségben maradó szerk. biz., 1956: Horváth Zoltán, 1957/60: ???, 1960/69: Timmer József, 1970/80: Siklós János, 1981/82: Gedeon Pál, 1983/89: Fodor László. — XII. Az utó-szociáldemokrácia prokapitalista periódusa (1989-2019). A rendszerváltás, akár egyetlen történeti pillanatra (1989) szűkítjük, akár hoszszan elnyúló folyamatként fogjuk föl, lényege szerint a kiegyenlítő államkapitalizmus manifeszt magánkapitalizmusra való cseréje volt. Ez a kései, globális tőkemozgások érdekeihez igazodó verzió a világgazdaság félperifériáján jött létre, így mind állami létében, mind gazdasági lehetőségeit tekintve alárendelődött az erős centrumkapitalizmus érdekeinek. Magát a váltást 242
