Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Néprajz - Kulturális antropológia - Pintér Zsófia: Városrészi fesztiválok - egy közhasznú egyesület értékmentő munkája Szentesen
Városrészi fesztiválok - egy közhasznú egyesület értékmentő munkája Szentesen Pintér Zsófia A 21. században egyre népszerűbbek a különböző fesztiválok, amelyek az egész évet átszőve követik egymást (Simon 2015, 229-245). Az, hogy mik a létrehozók céljai, milyen értékeket adnak át, mit tartanak fontosnak a szervezők, a fesztiválon kiemelt helyi kultúra mennyire autentikus — első pillantásra, elemzés nélkül nem látszik. Fel kell tárni a periférikus lokalitások önértelmezéseit, belső dinamikáját, s a fejlődéssel vagy túléléssel kapcsolatos elképzeléseit. A Mosolygósabb Régióért Kulturális Közhasznú Egyesület főbb feladatai közül kiemelkedő két városrészi rendezvény, a lapistói Lepény váró Fesztivál, és a több mint húsz éve fennálló Kiséri Napok eseményeinek szervezése. Tanulmányomban bemutatom a Lepényváró Fesztiválhoz kötődő népi, kulturális és gasztronómiai hagyományokat. Az egyesület tevékenységén keresztül rávilágítok, hogy miért is fontosak ezek a közösség számára, hogyan építik, formálják azt, s a városrész történeti és néprajzi hagyományai hogyan maradhat fenn általuk, hogyan öröklődhet tovább Lapistón? Értelmezési keretek Falassi klasszikus, kultúrantropológus szemszögből meghatározta a fesztivál fogalmát: „szent vagy profán ünneplés sajátos előírásokkal” (Falassi 1987, 1-2). A rendezvényeken társadalmi értékeket, ideológiákat, identitást és magát az emberi társadalmat ünnepeljük. Még időszerűbb elnevezés lenne, ha a fesztiválokat úgy definiálnánk, mint „bizonyos témát feldolgozó nyilvános ünnepség". Rengeteg okból rendezhetnek fesztivált, s sokszor ezzel a szóval illetnek minden közösségi eseményt, mintegy kommercializálva a szó eredeti jelentését. A fesztiválturizmus olyannyira fontos része az ünnepkutatásnak, hogy a mindennapi szóhasználatban megjelent a fesztivalizáció fogalma is. Ezen felül megfigyelhető a fesztiváltartás divatja a 21. századi társadalmakban. Ez a folyamat a fogyasztói világ hozadéka, melyen erősen érződik az anyagiasság, a kínálat és kereslet, a marketing befolyása (GETZ 2010, 4-6). Az 1960-as évektől kezdve megnőtt a kitalált ünnepek száma. Ezek között akadtak olyanok, amelyeknek a gyökerei régre nyúlnak vissza, s újból felfedezték és átalakították őket, illetve teljesen új témájú, az adott szociális, politikai, demográfiai helyzetnek megfelelő rendezvényeket is létrehoztak. A jelenség hátterében a közösségek azon törekvése állhatott, hogy újra érvényesíteni akarták identitásukat, illetve új identitásokat akartak felkínálni. A fesztiválok a nagy látványosság erejével biztosítják ezt a rendező és résztvevő közösségeknek. Az ünnepekben jelen van a szimbolikus folytonosság, hiszen évről évre megrendezik őket, azonban mindig új gazdasági, társadalmi és politikai kihívásokkal kell szembesülniük a szervezőknek, s ezáltal újraalakul a szerkezetük (Picard - Robinson 2006,1-3). A fesztiválok időben és térben korlátozottak. Fel lehet őket fogni vitatott, tárgyalt és újratárgyalt előadásokként, illetve szertatásokként, melyek létrehozzák saját valóságukat. Tekinthetünk rájuk liminális és játékos gyakorlatokként, melyek lehetőséget kínálnak különféle jelentések felfedezésére, mint például a csoporttudat. A kulturális előadásmód, a rítus, a játék mindmind magukban foglalják az ünnepi jelenséget. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk figyelni, szükség van az idő-, és térbeli keret meghatározására, amely magában foglalja a szociális interakciókat, esztétikai jelenségeket és narratív diskurzusokat is (Picard - Robinson 2006, 3). 373
