Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Lengyel András: Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó
Lengyel András Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó megpróbáltatások várnak az országra - s a Népszavára is. Az 1918. végi összeomlás pedig apokaliptikus viszonyokat teremtett. A Monarchia (ahogy a Népszava előre megjósolta) fölbomlott, az ország középhatalmi státusza megsemmisült, s nagyon nagy terület- és népességveszteséget szenvedett el. (NB. Ez még a békeszerződés formális aláírása előtt bekövetkezett!) Az öszszeomlás és a forradalom törvényszerűen előtérbe tolta az addigi legjelentősebb és legradikálisabb ellenerőt, az MSZDP-t. A megalakuló kormányban a Népszava köréből is többen miniszterek és államtitkárok lettek (pl. Garami, Kunfi, Varga vagy Csizmadia), de az új kormánynak gyakorlatilag már alig volt mozgástere. Miközben mindenki radikalizálódott. Kunfi pl. így beszélt: le kell rombolni ezt a világot, amely „börtön", „ahol gyilkossá és haramiává nevelik és kényszerítik az embert"; „kaloda", „amely csak az alávaló, kártékony és gonosz művek elvégzésére ad szabadságot"; „álcivilizáció" „amely az emberi elv és munka minden gyümölcsét a barbárság szolgálatába állítja, mely géppé aljasítja le az embert, és az ősvilág vad ösztöneit kelti életre a huszadik század fiaiban”. Ez már nem Garami „mérsékelt" politikája, ez már világmegváltó radikalizmus, de nehezen lehetne tagadni a diagnózis igazságát. Hogy Kunfi „Schöngeist" lett volna? Lehet. De pontosan diagnosztizált. Nem véletlen, hogy 1918. dec.: a marxizmuson belül is nagy szakadás következett be. Megalakult a KMP, a kommunisták pártja, s ők az oroszországi forradalom követőiként fogalmazták meg céljaikat. A válság elmélyülésére reagálva ugyan 1919. márc.: a két párt 133 napra egyesült, de a két eltérő stratégia összeegyeztetése kudarcot vallott. A „nyers kommunizmus” bevezetése és kontraproduktiv erőszak alkalmazása (vö. „vörösterror") a szocdemeket is kompromittálta. Az utak újra elváltak. 1919. szept. 28.-: hat hét szünet után a Népszava újra megjelent, a második vonalbeli Somogyi Béla szerkesztésében, de jelentősen meggyengülve. Akkor már Szabó Ervin nem élt, Csizmadia meghasonlott a párttal („renegát" lett), a párt és a Népszava legtekintélyesebb vezetői (Garami, Weltner, Kunfi) emigrációba kényszerültek. A szerkesztőséget 1919/20: folyamatos atrocitások érték.1920. febr.: Somogyi Bélát és a kíséretében lévő Bacsó Bélát ellenforradalmi különítményesek elrabolták, megkínozták és meggyilkolták. Az idők s az erőviszonyok változásának jele, hogy a lapban korábban versekkel jelentkező neves költő, Kosztolányi Dezső most az Új Nemzedékben ügyes, de amorális rabulisztikával (A nemzeti gyászhoz) igazolta a gyilkosságokat. A rendőrség pedig hiába derítette föl az ügyet, a kurzus hatalmi gépezete elsikálta ezt az „atrocitást” is. A Népszava történetének gyökeresen új szakaszába lépett. — VI11. Új státus: legitimitás és állandósuló represszió. 1919. aug./1944. márc. 19.: új helyzetet rögzített a lap történetében: újradefiniálta a társ.-i, pol.-i nyilvánosságban elfoglalt helyét. A lap a rendszer legitim „ellensége” lett. - Az új „csonkaországi" állam a liberális állam intézményrendszerének és apparátusainak roncsain jött létre, de alapkarakterét már nagymértékben az új, radikális antiliberális erők, köztük a gyilkoló, bombavető, szerkesztőségeket szétdúló ellenforradalmi különítményesek határozták meg. A „fehérterror” azonban legitimálhatatlan és kontraproduktiv volt, magát az állam létét is veszélyeztette. A „konszolidáció" elkerülhetetlenné vált, s 1921/31: az új miniszterelnök, a ravasz és pragmatikus állagvédő erdélyi arisztokrata, Bethlen István gróf, hasznosítva a maga speciális erdélyi tapasztalatait, ezt a stabilizációt végre is hajtotta. Saját politikai táborát is megrendszabályozta, s nemcsak a különítményeseket szorította háttérbe, de - miután ő maga, a gróf (!) is a kisgazdapárt (!) tagja lett - a „csizmások" emblematikus vezérét, Nagyatádi Szabó Istvánt is félreszorította. Ám miként a kisgazdákét is, a szocdemek társ.-i súlyát, erejét is akceptálnia kellett, de amennyire lehetett, őket is korlátozta. Annyira volt „liberális”, amennyi kellett a nyugati elismeréshez (kölcsönök stb.), s annyira volt erőszak-alkalmazó, autoriter, amennyi a divergáló erők féken tartásához kellett. Nem akadályozta meg pl., hogy az MSZDP1922: bekerüljön a parlamentbe, s így politikai legitimációt szerezzen, de „okosan" adagolt erőszakkal és paktumokkal csak szűk mozgásteret hagyott nekik. Az ún. Bethlen-Peyer-paktummal elvágta őket az agráriumtól, s folyamatos „törvényes” 238
