Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Régészet - Hergott Kristóf - Molnár Csilla: Íjászgyűrű a szegedi várból
Hergott Kristóf- Molnár Csilla íjászgyűrű a szegedi várból semmi, ami stabilizálja a fekvését kilövéskor, ugyanakkor sokkal gyorsabb lövések leadását is eredményezte (Hidán 2006, 437), szemben az angolszász húrfogással, ahol a vesszőt az íjhoz képest a bal oldalon vezették az íjászok, így az sokkal stabilabban feküdt a feszítés során (Szőllősy 1992,464). A hüvelykujjas húrfogás alkalmazása során az íjtartó kézen is viselhettek egy gyűrűt, ezeket íjtartó kézen viselt gyűrűknek nevezzük.18 Ezek a tárgyak formailag igen változatosak, a kialakításuk alapján három típusba sorolhatók, megkülönböztetjük a D-alakú gyűrűk,19 a szeg-alakú gyűrűk,20 valamint a göbbel ellátott gyűrűk21 csoportját.22 A török íjászatban elter jedté vált íjászgyűrűket a köröm alakú gyűrűk csoportjába sorolhatjuk. Ezek a tárgyak két részből, a corpusból valamint a kápából állnak.23 Rendszerint a corpusuk ovális mellett (nem beszélve az emberi tényezőről, például egy harci helyzetben a stressz és az adrenalin emberre gyakorolt hatásáról) a vesszőt az íjtartó kéz segítségével is stabilizálni kellett, melyet vagy a mutató- vagy a hüvelykujj felemelésével értek el (Loades 2016, 28-29). Azonban az ily módon történő stabilizálást az angolszász technika nem tette lehetővé, hiszen ott a vessző az íjhoz képest a bal oldalon helyezkedett el. 18 Ezekről lásd Hergott 2019. 19 Ezek a gyűrűk a Han-dinasztia idejére keltezhetők, a funkciójukat W. F. Paterson vizsgálta behatóan. Bővebben lásd: Paterson 1974, Hergott 2019. 20 Ezek a gyűrűk a koreai íjászatban váltak elterjedté, legelőször a néprajzi anyagban a tárgy meglétét Paterson mutatta ki. Bővebben lásd: Paterson 1974, Hergott 2019. 21 A göbbel ellátott gyűrűkkel először Roman Ghirsman vizsgálta a szkíta kori anyagban. A kutató az íj felajzásának az eszközeként határozta meg a tárgyakat, ám ezt a funkciót a tárgyak metrikus adatai nem támasztják alá, erre később U. Kőhalmi Katalin hívta fel a figyelmet, aki íjtartó kézen viselt íjászgyűrűként határozta mega tárgyakat. Bővebben lásd: Ghirsman 1958, U. Kőhalmi 1972, 57; Hergott 2019. 22 Legutóbb a Kárpát-medence avar kori anyagában történtek próbálkozások az íjtartó kézen viselt íjászgyűrűk kimutatására. Erről bővebben lásd: Hergott 2019. 23 A mai török íjászgyűrűket (zihgir) egy ún. füllel [Kulak] is ellátták, mely nem minden esetben került rá a gyűrűre. A szerepe abban mutatkozott meg, hogy erősebb íjak feszítése során ez a bőr darab védte a hüvelykujj bőrét az idegtől, ennek köszönhetően az ideg nem a hüvelykujj bőrét gyűrte az íjászgyűrűhöz. A török íjászgyűrűk részeinek megvan a török elnevezésük is, ez alapján megkülönböztetjük a gyűrű ideg felőli peremét, melyet küszöbnek [Epik] neveznek, valamint, a kápát (Ka§) (Szőllősy Gábor szóbeli közlése). alakú, és ennek az egyik felén került kialakításra az ellaposodó kápa, hasonlóan az általunk vizsgált szegedi gyűrűhöz. A corpusuk a sima, ékszerként használt gyűrűkhöz képest sokkal magasabb, illetve némileg vastagabb is.24 Az anyaguk igen változatos képet mutat, egyaránt készülhet csontból,25 bőrből, szaruból, fémből26 (Grayson 2007,44-45), de ismerünk féldrágakőből,27 illetve nemesfémből28 készült példányokat is ( Varenov 1989, 33; Grayson 2007, 44-45) melyek már sokkal inkább presztízstárgyaknak, mintsem eredeti funkciójukat betöltő tárgyaknak tekinthetünk. Ezeket a gyűrűket úgy használták, hogy a húr feszítésénél a hüvelykujjat teljesen behajlították. A gyűrűket úgy helyezték fel az íjászok az ujjúkra, hogy azt először elforgatva húzták fel, majd ezután forgatták az ellaposodó nyúlványt a hüvelykujjal párhuzamos irányba. Erre azért volt szükség, mivel így sokkal szorosabban rögzült a gyűrű, mert az ovális karikája meggátolta, hogy az ne illeszkedjen pontosan a hüvelykujjon, és ezáltal azon a bőrt kikezdje, esetleg a gyűrű eltörjön használat közben.29 Emiatt is kedvelték a bőrt ezeknél a gyűrűknél, ugyanis ez volt az az anyag, amely a csonthoz vagy fémhez képest rugalmasabb volt. Ez azért volt fontos, mivel a hüvelykujj vastagsága változik a folyadékbevitel, illetve az időjárás függvényében, ehhez pedig a bőr tökéletesen tudott alkalmazkodni. Ezáltal pedig nagyban csökkent a veszélye annak, hogy a gyűrű használat közben eltörjön, ezáltal pedig súlyos sérüléseket okozzon viselőjének. Az íjászgyűrűk viselete változatos képet mutat. A viseletre leginkább a képi ábrázolások, 24 A fémből készült gyűrűk esetében hasonló vastagsággal és szélességgel számolhatunk. 25 A csontból készült köröm alakú gyűrűket a párhuzamokról szóló fejezetben fogjuk tárgyalni. 26 Például a szarmatákhoz köthető, bronzból készült feszítő gyűrűt ismerünk Pisarevka (Ukrajna) területéről (Szimonyenko 2009,104; Szimonyenko 2015,117). 27 Például jáde, tajték, kalcedon, kvarc (Elmy 1990, 42; Koppedrayer 2002, 29; Loades 2016, 33; Szőllősy 1992,463). 28 Ilyen nemesfémből készült gyűrűket találhatunk a Metropolitan Museum gyűjteményében. Sajnos a gyűrűk lelőhelyét nem ismerjük. Bővebben lásd: Metropolitan. 29 Erre jó párhuzam a mai íjászok gyűrűhasználata, a ma is használt feszítő gyűrűk ovális corpusa ezt a felhelyezési módot igyekszik igazolni. 127
