Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Régészet - Hergott Kristóf - Molnár Csilla: Íjászgyűrű a szegedi várból
Hergott Kristóf- Molnár Csilla íjászgyűrű a szegedi várból hüvelykujjával feszítik,7 szemben más technikákkal, ahol ezt több ujj bevonásával végezték (Morse 1885,16; Morse 1922,5; Szőllősy 1992, 463; Payne-Gallwey 2005,399; Grayson 2007, 9). A hüvelykujjas húrfogásnak az előnye abban rejlett, hogy itt az ideget egy ujjal, a hüvelykujjal feszítik, tehát sokkal kisebb az esélye annak, hogy oldáskor, vagyis mikor kilövik a vesszőt, a visszacsapódó ideg útjába bármilyen más ujj is beleérjen, ezáltal pedig a kilőtt nyíl célt tévesszen.8 A kutatás jelenlegi állása szerint azonban a hüvelykujjas húrfogáson belül többféle technikát különböztetünk meg, úgy mint például a török-,9 a mandzsu-,10 valamint a mongol technikát.11 Ezeket a variációkat a feszítő kéz tartása technikát különböztetett meg, melyek közül az általa mediterránnak, illetve mongol húrfogásnak nevezett technikákkal foglalkozott behatóbban, ezek mellett pedig megkülönböztette az elsődleges technikát, a másodlagos technikát, valamint a harmadlagos technikát. Ezekről azt feltételezte, hogy a legprimitívebb technikák, szemben a mediterrán húrfogással melyről úgy gondolta, hogy az egy fejlettebb technika a többihez képest; a mongol húrfogást szintén primitív technikának vélte (Morse 1885, 5; Morse 1922, 7). Itt fontos azonban megemlíteni, hogy Morse munkája a 19. század végén - 20. század elején keletkezett, a korszak kutatási módszertanát elsősorban az jellemezte, hogy rendszerint a vizsgálatok célja egy-egy nemzet, faj felsőbbrendűségének a bizonyítása volt, így nem meglepő, hogy Morse is erre törekedett, ennek ellenére munkájának fontossága vitathatatlan, mégis némi kritikával kell kezelni. A mediterrán, vagy mai terminológiával angolszásznak vagy klasszikusnak nevezett technika sajátossága abban rejlett, hogy itt az íj húrját 3 ujjal, a mutató-, középső-, gyűrűs ujjakkal húzzák fel (Morse 1885,12; Morse 1922,5; Szőllősy 1992, 464). A húrfogás megnevezésére mindhárom terminus alkalmas, azonban az angolszász húrfogás az elterjedtebb fogalom, így a továbbiakban mi is így fogunk rá hivatkozni. 7 jobbkezes íjász esetében, természetesen, ha az íjász balkezes volt, akkor a balkezével feszítette az íjat is. 8 Tulajdonképpen a húrfogásnál a hüvelykujj mellett a mutatóujjat is használják, csak azzal a vesszőt fogják az ideghez, emellett pedig abban is szerepe van, hogy kívülről lefogja az ideget feszítő hüvelykujjat, ezáltal (kivált erős íjak esetében) csökkenti az akaratlan oldás veszélyét (Szőllősy Gábor szóbeli közlése). 9 A török technika sajátossága, hogy a húr feszítése során a hüvelykujjat teljesen behajlítják, emellett a feszítő kezet a legtöbb esetben ökölbe zárják. A technikáról bővebben lásd Latham - Paterson 1970. 10 A mandzsu technika sajátossága, hogy a húr feszítése során a hüvelykujj 45°-os szöget zárt be. Bővebben lásd Dekker 2008; Dekker 2011. 11 A mongol húrfogás jellegzetessége többek között. alapján különítjük el,* 12 illetve a variációk némely esetben az íjászatban használt segédeszközök alkalmazásában is eltérnek.13 Jelen munkánkban a török technikára helyezzük a hangsúlyt, a dolgozat témája nem teszi indokolttá a többi technika részletes tárgyalását, ugyanis a tanulmányunk témájaként szolgáló szegedi íjászgyűrű a török technika alkalmazását feltételezi.14 Mivel itt egy ujjal tartotta az íjász az íj húrját, így az nagy erőhatásoknak volt kitéve, emiatt az íjász egy gyűrűt húzott az ujjára, melyeket íjfeszítő gyűrűknek nevezünk.15 A technika másik sajátossága a vessző vezetésében rejlett, ugyanis a hüvelykujjas húrfogásnál a nyilat az íjtartó kéz hüvelykujjára helyezték, az íjhoz képest tehát a jobb oldalon helyezkedett el [3. tábla]. Ez a feszítés során valamelyest instabil16 helyzetbe hozhatta a vesszőt,17 ugyanis nem volt hogy a húr feszítése során a feszítő kéz nincs ökölbe zárva, szemben a török technikával, ahol a feszítő kéz a legtöbb esetben zárt (Szőllősy Gábor szóbeli közlése). 12 Ezek mellett a húrfogásnak számos további variációja is ismert, melyekkel tovább lehet finomítani a képet, ezek felsorolásától azonban eltekintünk, mivel dolgozatunkban kizárólag a technika fontosabb aspektusait kívánjuk bemutatni. Mindemellett fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az egyes húrfogások még ezen főbb csoportokon belül is tovább bonthatók különböző iskolákra, melyek felsorolásától jelen tanulmányunkban eltekintünk. Az egyes variációkról a legteljesebb összefoglalást lásd Koppedrayer 2002. 13 Például a mandzsu íjásztechnika alkalmazása során egy hengeres gyűrűvel feszítik az ideget (Dekker 2011). 14 Erre vonatkozóan lásd: Hergott 2019. 15 A húrfogásról elmondható, hogy a technika különböző variációinak alkalmazása során eltérő típusú gyűrűket használtak a feszítő kézen. 16 A hüvelykujjas feszítés során az ideg oldalirányú megcsavarásával stabilizálható valamelyest a vessző fekvése. 17 A húrfogásra vonatkozóan igencsak vitatott kérdés, hogy mennyire lehetett stabil lövéseket leadni vele. Véleményünk szerint a hüvelykujjas feszítés alkalmazása (az ideg az óramutató járásának megfelelő oldalirányú csavarásának köszönhetően) alapvetően stabilabb lövések leadását tette lehetővé a mediterrán, vagy angolszász húrfogással szemben, azonban adott esetben még a hüvelykujjas feszítés önmagában sem stabilizálhatja a vessző fekvését. Erre Mike Loades is felhívta a figyelmet, 2016-os munkájában leírta, hogy a hüvelykujjas feszítés sokkal stabilabb lövések leadását tette lehetővé, ennek köszönhetően a gyalogos íjászat mellett a lovasíjászatban is alkalmazták. Adott esetben azonban a hüvelykujjas technika önmagában nem bizonyul elegendőnek a vessző stabilizálására, hiszen a ló vágtatása, valamint a kedvezőtlen terepviszonyok 126
