Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya, F. (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2018. Új folyam 5. (Szeged, 2018)

Köszöntők, megemlékezések

Horváth Ferenc barátom köszöntése abból az alkalomból, hogy ő is belépett a hetvenkedők táborába Fodor István Kedves Feri! Nem tudom, életed húszas - harmincas éveiben hogyan vizionáltad azt az időszakot, amikor majd a hetedik X-hez érsz. Magamnak ilyen koromban csak nagyon halványan derengett fel valami ködszerű, szürreális képzelet, amely na­­gyon-nagyon távolinak, bizonytalannak tetszett. Az évtizedek múlásával azonban konkrétabb, kemény realista vonásokkal átszőttebbé vált ez a kép, mégis sokat mondogatom magamban: „hát ezt azért nem gondoltam." Jóstehetségemmel tehát nem dicsekedhe­tek. E jeles ünnepen azonban - ha csak nagyon rövidre fogottan is - megpróbálkozom a múlt eseményeinek felidézésével, méghozzá ünnepelt pályatársam eddigi életműve példáján. Az 1974-től 2008-ig tartó szegedi pályafu­tásom egész ideje alatt egyetemi kollégámnak tudhattam Horváth Ferencet. Hogy ő milyen eredménnyel oktatott az egyetemen, arról aligha kell itt bővebben beszélnem, hiszen beszélnek erről kiváló tanítványai, akik ma már a magyar ősrégészet itthon és külföldön is megbecsült kutatói. A maroknyinál is jóval kisebb oktatócsoportban Trogmayer Ottó és Horváth Feri pallérozta az őskor messzi titkainak megismerésére vágyó régészfiókákat. Rajtuk kívül is sokakat vonzott azonban a gorzsai szé­­dítően mély gödör, amelynek falain a sok-sok réteg egy ősi történelemkönyv sorait alkották, amelyeket Feri barátom magabiztosan olvasott. Jubilánsunk érdeklődését azonban nem merítette ki az őskori történelem színes világa. Pályakezdése óta vonzotta a középkor titkai­nak vizsgálata is. Soha nem vallotta azoknak a magukat nemzetközi színvonalú „tudósoknak” vélő, valójában félművelt műkedvelőknek az ál­láspontját, akik az angol kifejezést majmolva a középkorhoz a „sötét" jelzőt párosították. Ez a hétmérföldes ostobaság különösképp bosszantó a mi történelmünk esetében, hiszen Magyarország fénylő virágzása éppen erre a korszakra esik. 7

Next

/
Thumbnails
Contents