Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya, F. (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2018. Új folyam 5. (Szeged, 2018)
Néprajz - Glässerné Nagyillés Anikó: Hagyományos minták és modern kihívások a családról a szeged-rókusi Szívgárda tevékenységének tükrében
Glásserné Nagyillés Anikó Hagyományos minták és modern kihívások a szívgárda tevékenységének tükrében és legönzetlenebb jóakarója. Nélküle a családban nincs tekintély, nincs szófogadás, nincs igazi keresztény erkölcsös élet, nincs lelkiismeretesség a kötelmek teljesítésében és főképen nincs lelkierő és nincs segítség a keresztben és a megpróbáltatásokban.” (Laczika 1925,4) Ennek megfelelően a gyermeket nem a pálca, hanem Krisztus javítja meg: ne kényszer hatására, félelemből ne tegye a rosszat, hanem belső meggyőződésből. Annál kevésbé, mivel a kényszerből vállalt jó magaviselet csak addig betartható, amíg a gyermek szem előtt van. Megoldásként a gyakori szentáldozást javasolta (vö. Zolotnoki 1946,11-12]. A katolikus családoknak feladata, hogy példás életükkel meggyőzzék a többieket is az igazukról: „Képzeljük csak el, ha Magyarországon az a 67% katolikus, aki az országban él, a családi és egyéni erkölcsnek tündöklő példáját adná, megteremtené a családi békét, az irgalmasság és a szeretet cselekedeteivel bámulatba ejtené az országot, mint az őskereszténységtette Jeruzsálemben, akkor nem kellene nagy propaganda, hogy a 33% nemkatolikus is egyszerre csatlakozzék ahhoz a valláshoz, mely ekkora lelki és erkölcsi fölényt mutat." (Csávossy 1942, 160-161] Ebben az írásában az őskereszténységet, a hódító kereszténységet mutatta fel követendő példaként, amelynek a 20. században az ellenkezőjét látta. Ezt egyrésztválasznak szánta az egyházzal szembeni felvilágosult kritikákra, amely szerint az egyház elgyengült, nincs befolyása, a katolikus sajtó is erőtlen. Másrészt a korszak társadalmi problémáira reagált, amelyek szerinte okozói annak, hogy ekkor már nem létezett a „hódító egyház”: a vallástól való eltávolodás, a válások, a háború, a haszonszerzés fontossága. Ez egyúttal a felvilágosodás és az ipari társadalom kritikája is. Hangsúlyozta, hogy ennek megoldása nem a papság, hanem elsősorban a hívek kezében van (Csávossy 1942,158-160]. A családok elvallástalanodásának egyik ellenszereként a gyermekek apostolkodását tartották, amelyben fontos szerepet töltött be a Szívgárda gyermekegyesület: „A buzgó szívgárdista egészen megváltoztatja otthona légkörét. Imája, apró önmegtagadásai és nem egyszer hősies ragaszkodása Isten parancsához közelebb viszi az egész családot a jó Istenhez, sőt megmozdít egész községet is. Hány kis gárdista imádkozik, hallgat több szentmisét vasárnaponkint közömbös édesanyja »helyett«. Nem egy helyen a »nagy« testvérke tanítja imádkozni a gagyogó kicsi babát.” (Bonta 1944, 81) Az idézett szövegben a vallástól, egyháztól való eltávolodás kritikája mellett a szerző utal arra is, hogy ebben az esetben a gyermek a Szívgárdában sajátította el azokat a vallási normákat, amelyeket korábban elsőként a szüleitől tanult meg. A Szívgárda vezetőinek célja az volt, hogy a gyermekek ne csak elsajátítsák a vallási értékrendet, hanem felnőve a saját családjukban továbbadják azt. Ehhez azonban az is szükséges volt, hogy a gyermekek megtanulják, hogy milyen felnőtté kell vállniuk, vagyis milyen az „ideális” katolikus édesanya és édesapa. Katolikus szülőkép a szívgárdában A hagyományos paraszti társadalomban a gyermekek játszva, utánozva sajátították el a későbbi társadalmi szerepeiket, illetve a felnőttek munkáját. A belenevelődés fontos része volt, hogy a szomszédokhoz, rokonokhoz, a táncba, lakodalomba is elvitték a kicsi gyermeket. (Kresz 1949, 10). „A templomban a kisgyermek, még fiú is, anyja mellett ül az asszonyokpadjában. [...] Iskolás korig a hagyományozódás majdnem teljesen a család keretén belül történik. A gyermek anyjától, apjától, testvéreitől tanul egyet-mást a falu szellemi kincseiből és az ő oldalukon vesz először részt a falu életében, szokásaiban." (Kresz 1949,10) A hagyományos közösségekből kiszakadt családok esetében ezeket a szocializációs feladatokat - részben vagy teljesen - az iskola, illetve jelen esetben a Szívgárda vette át. Természetesen ez nem csak a városi gyermekek esetében lehet igaz. Kresz Mária utal rá, hogy a falusi szülők közül sem mindenki foglalkozott idő vagy türelem hiján a gyermek nevelésével. Az „értelmesebb asszonyok és azok, akik szeretik a gyermeket”, szívesen tanították őket imákra, köszöntőkre, játékokra (Kresz 1949,10). A Szívgárdában fontos szerepet kapott már gyermekként a szülői szerepre, a felnőttkorra történő előkészület. Természetesen a gyermekek ismereteinek, érdeklődésének megfelelően. Ezt 130
