Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya, F. (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2018. Új folyam 5. (Szeged, 2018)
Néprajz - Glässerné Nagyillés Anikó: Hagyományos minták és modern kihívások a családról a szeged-rókusi Szívgárda tevékenységének tükrében
Glasserné Nagyillés Anikó Hagyományos minták és modern kihívások a szívgárda tevékenységének tükrében az elvet követte a szeged-rókusi Szívgárda is. Az egyik szeged-rókusi gárdavezető tanítónő beszámolójából kiderül, hogy különféle játékokon keresztül tanította mega rábízott kislányokat arra, mikéntváljanakgondoskodóanyává. Biztatta őket, hogy tanítsák meg a kistestvérüket a Szívgárdában tanultjátékra: „Mi más lehetaz ilyen játszás, mint a szent anyai hivatásra való készület? [...] Az a leány, aki 12-13 éves korában szereti a kisebbeket játékra megtanítani, szeret velük foglalkozni, ezt a szeretetét nem fogja megtagadni később sem. Az ilyennek nem lesz teher és nyűg a gyermek, mert mindig fog tudni a számára valami alkalmas játékot kitalálni.” (Dolch 1937, 92) A fiúknál természetesen inkább a gyengébbek védelme, a családról való gondoskodás, férfias viselkedés, de tiszta lélek volt inkább fontos (Wächter 1937, 67-68). Mindkét nem esetén fontosnak tartották, hogy a gyermekek „hitükben és ünnepeikben” együtt éljenek az egyházzal. Ezt azért is hangsúlyozták, mert úgy gondolták, hogy ennek eredményeként öntudatos katolikus felnőttek válnak belőlük (Wächter 1937, 62). Az alfabetizáció terjedésével fontosabbá vált az otthoni olvasás is. A katolikus gyermekregényekben, rövid történetekben szintén nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a gyermekek elé egy-egy történet formájában példaképeket állítsanak. Ezeket természetesen országosan olvasták, ugyanakkor hatással voltak a szegedi szívgárdisták gondolkodására is. Az édesanyák felelősségére hívta fel a figyelmet az egyik történet: ha nem neveli kezdettől vallásosan a gyermekét, később már hiába szeretné. A történet szerint egy gazdag és egy szegény asszony szomszéd volt, mindkettő gyermeke szívbeteg. A szegény vallásos volt, a gazdag nem. Hogyan erősítette meg a vallásos anya a gyermeke szívét, hogy mindent kibírjon, kiheverjen? A családja Jézus Szívének volt felajánlva, ennek szellemében nevelte beteg kislányát is. Számára ez volt a (lelki) orvosság. A gazdag asszony megpróbálta a fiával is megtanítani ezt, de már későn. A fiú elzárkózott előle, haláláig (Blaskó é. n., 12-14). Az „elkésett” vallásosság Blaskó több történetében visszatérő motívum. A vallástalan gyermek ilyenkor rossz társaságba is kerülhet. A történet vége többnyire a gyermek halálával végződik. A legtöbb esetben nem ez a korai halálának az oka. A történetek célja inkább a szülők figyelmeztetése, hogy a gyermeküket bármikor elveszíthetik (ekkor még viszonylag nagy volt a gyermekhalandóság), ne késlekedjenek „Jézuskával” megismertetni (Blaskó 1941, 68-69). Mind a gyermekeket, mind a felnőtteket intették, hogy ne elégedetlenkedj enek, ne akarjanak mindig többet, mint amijük van. A történetben a két kislány felnőtt. Az egyik követelőző, a másik a sorsába beletörődő, minden kis dolognak örülő volt. A követelőző végül magára maradt, kerülték, mert állandó elégedetlensége, zsörtölődése kellemetlenné tette a társaságát. A másikért rajongtaka gyermekei, unokái, kedvelte a környezete is, mert mindig derűs és barátságos volt (Blaskó 1941, 68). Tanulságok A Szívgárdában a tulajdonított státusok - így az apa és anya szerepek - fontosságát tanították meg a gyermekeknek, amely szemben állt az ipari társadalmakban felértékelődött, szerzett státusokkal. A szerzett státusokat meghatározó individualitás csupán vallási, közösségi és egyéni üdvtörténeti keretben nyert pozitív megítélést, az egyén világi sikere önmagában nem bírt értékkel. A közösségi normakontrollt a Szívgárda felerősítette, ez viszont nem a premodern vallási közösségek értékformáló és betartató ellenőrző funkciója volt. Az egyház, mint társadalmi normaalakító szereppel rendelkező vallási intézmény hatókörének kiterjesztése volt ez inkább a családok mikroszintjéig, az intézményi szocializáció által formálható gyerekek révén. Ezáltal a családi mikroszint normaadó szerepét próbálta helyettesíteni a vallási intézményrendszer, amelynek egyébként mederbe terelő, kontrolláló szerepe lett volna csupán. A felvilágosodással együtt megjelenő új társadalomalakító eszközök és fórumok - mint elterjedt társadalmi jelenségek - a vallási reneszánszban az általuk korábban „lebontott” vallásos világkép „visszaépítését" szolgálták. 131
