Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Régészet
Kiss P. Attila - Keresztes Noémi Ninetta Harci ingem ki hasítja? Ki háborítja álmom? létével kapcsolatban - akiket esetleg a régészet eszköztárával ki lehetne mutatni - is eléggé kritikus hangot ütött meg írásában. Sam J. Lucy a jelenséget egyedi módon próbálta meg értelmezni, ugyanis nézete szerint a női sírokban megjelenő fegyverek pusztán szimbolikus jelentéstartalommal bírnak. A különböző germán csoportok eredetmítoszaiban, azaz az identitásképző erő egyik alappillérében több esetben is fontos szerepet kaptak a harceszközök. A nők a társadalmi és etnikai tudat fenntartásának és továbbörökítésének egyik sarokpontjának számítottak, így nem véletlen, hogy temetkezéseikben ritka esetekben fellehetők a férfitársadalom harciasságátjelző mellékletek is. Másrészt Lucy véleménye szerint a női sírokban megjelenő fegyverek akár szerelmi ajándékok, zálogok is lehettek (Lucy 1997, 158-164). Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódva megemlítendő, hogy egyes felvetések szerint a női temetkezések férfiakhoz köthető mellékletei egyes extrém esetekben sokkal inkább az elhunyt társadalmi reprezentációjának, mintsem a biológiai nemnek a kifejezői lehettek (Gilchrist 1997,47-49). Az említett temetőkben egyébiránt eléggé magas a nem „nem-specifikus" melléklettel eltemetett személyek száma, akiknek egykori biológiai nemének meghatározása is eléggé sok kérdést generál. A teoretikus problémafelvetések mellett a kérdéskör új irányú megoldását éppen a „harcos" nőként aposztrofált személyek vázainak újbóli és széleskörű természettudományos vizsgálata hozta meg. Az egyik első és legfontosabb eredményt a niederstotzingeni temető humán vázanyagának revíziója és a korábbi DNS adatok kontrolvizsgálata jelentette. Ezek a kontrol mérések egyértelműen bizonyították, hogy a 3c és 12c jelzésű halottak biztosan férfiak voltak (Wahl et al. 2014). Ezzel egy időben egy hasonló kiterjedt kutatásra is sor került, mely kifejezetten a dél-németországi temetők „amazonjainak" és nőies mellékletű férfijainak maradványaira koncentrált.6 Az új természettudományos 6 A kutatás során külön vizsgáltak a régészet, az embertan és a genetika segítségével 16 temetkezést, melyeket az alábbi kategóriákra osztottak: fegyveres nők (nehéz támadófegyverek), női mellékletekkel eltemetett férfiak, vegyes mellékletű sírok, nők nyílhegyekkel (Gärtner 2014, 225). vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy a régészeti leletekből nemre vonatkozó/ leszűrhető következtetések 90%-ban megállják a helyüket (Gärtner et al. 2014, 231-236). A fegyvermellékletes női sírok elhunytjai közül egyedül az adott nemre jellemző mellékleteket és nyílhegyeket tartalmazó sírok bizonyultak ténylegesen nőnek. Ezek a fegyverleletek azonban a különböző interpretációk fényében sokkal inkább amulettnek tekinthetőek, mint egykor használt és a harcos státuszt kifejező tényleges mellékletnek. A fegyvermellékletek az eddigi kutatások alapján feltehetően a társadalmi reprezentáció egyik lenyomataként értékelhetők, sőt az egyes harceszközök sírba helyezése sok esetében szorosan összefügghetett még az elhunyt életkorával is (Härke 1992, Brather 2004, 29-31). Összességében megállapítható, hogy a Meroving-korban a súlyosabb támadó és védő fegyverzetek (pajzsok, sisakok) sokkal inkább nemspecifikus eszközöknek tekinthetőek, melyek nem fordulnak elő az ellentétes nem temetkezéseiben (Halsall 2010, 360-365). A nők és a férfiak melléklettípusai markáns eltéréseket mutatnak és csak nagyon ritka esetekben fedezhetőek fel az ellentétes csoport emlékanyagában. Egyelőre az bizton kijelenthető, hogy az 5-7. századok viszonylatában a biológiai nemét elhagyó és a harcosok közé belépő nőről a régészeti irodalom nem tud. Nők és a női szerepek a kora középkori írott forrásokban A régészeti és antropológiai leletek értelmezése kapcsán az elmúlt évtizedekben megjelenő elméletek sora alapjaiban természetesen a kora középkori germán társadalom harcos nőkkel kapcsolatban fennmaradt mítoszanyagára épült. A germán és a később azonos hagyományokat északon tovább folytató viking kultúrában már korán megjelentek a fegyvert ragadó nőalakok. A Sigurd énekekhez tartozó Sigdrava, Brünhild és a 13. századi Saxo Grammaticus viking „pajzsszüzei” is mind ehhez a gondolatkörhöz sorolhatóak. A klasszikus ókorban és későbbi korokban 43
