Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Tömörkény István (1866–1917) örökében
Tömörkény - ma. Az irodalomtörténeti hely változásai Bíró-Balogh Tamás Valami baj van Tömörkénnyel. Vagy valami baj van az olvasóval. Vagy valami baj van a kutatóval. Netán mindegyikkel. Megfigyeltem, hogy az utóbbi évek Tömörkénnyel kapcsolatos megszólalásai mind valami értékvesztésről beszélnek, és azzal indítanak: Tömörkény nincs ott, ahol lennie kéne, Tömörkény nem kapja meg azt az irodalomtörténeti rangot, ami kijár neki, súlya egyre könnyebb, nem olvassák, nem beszélnek róla, nem kutatják, el fog tűnni. Egy nemrégi ülésen magam is a hiányok fölsorolásával kezdtem: „nincs levelezés, nem gyűjtötték össze dedikációit, és nem állították össze egykori magánkönyvtárának listáját sem". Ezekre a pótlandó hiányokra később még visz- szatérnék, de most inkább arról beszélnék, ami van. Mert van például életmű-kiadása, és írtak róla monográfiát. És ez tényleg nem kevés, mert a magyar irodalom legtöbb szerzőjének ennyi sem jut. És ha nem is országosan, de legszűkebb életterében, Szegeden folyamatosan kutatják életművét és életrajzát, szobra is van a városban, utcát is neveztek el róla, iskolát is neveztek el róla, 1994 óta pedig egy róla elnevezett díj is van, amit az a múzeumi dolgozó kap, aki kiemelkedő szakmai munkásságot folytat. Ez utóbbiak az irodalmi kultusz területéhez tartoznak, amit Szegeden kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan ápolnak. (Megjegyzendő, hogy Tömörkény István utca máshol is van, pl. Siófokon, Kiskunfélegyházán, Miskolcon, Csongrádon.) Nézzük akkor a tömörkényezés pozitív oldalát. Egy író irodalmi reprezentáltságát műveinek megjelenése mutatja: egy író addig „él” a köztudatban, amíg olvassák, amíg írásait kiadják. Ezért is halottabb író Tömörkénynél pl. Cserzy Mihály vagy Hegyi István. Tömörkénynek ugyanis erre nem lehet panasza. A rendszerváltás utáni népszerűsítő mind díszes, mind pedig olcsó kiadásaiban, sorozataiban helyet kaptak írásai. Három kötetnyi válogatott novellája jelent meg az Unikornis kiadó díszes „A magyar próza klasszikusai" sorozatában (Két ló bitangságban és más elbeszélések, 1994; Két vénség és más elbeszélések, 2001; illetve Nehéz emberek és más elbeszélések, 2002). Az Osiris kiadó gondozásában megindított „Millenniumi Könyvtár" sorozatban pedig négy (!) kötetnyi prózája jött (Szökés a bitófa alól, 2000; A nép nem tréfál, 2000; Hühü, 2000 és János a földdel, 2001.) Egy kötet a szegedi Szűkíts kiadó „Igényes könyvtár" sorozatába is befért (Rónasági csodák, 1993), 2007-ben a „Népszabadság Könyvek” sorozatban jött egy Válogatott novellák kötet, majd 2009-ben „A magyar irodalom zsebkönyvtára” sorozatban egy másik. Sorozaton kívül ugyanebben az évben egy másik válogatást is piacra dobtak tőle: a Rózsa Sándor nálunk 2009-ben Szentesen jelent meg. Egy regionális kis füzetét is kiadták, a Makóról szóló prózák gyűjteményét Gül Baba zarándokai címmel, 1991-ben. írásai különféle antológiákban kaptak helyet, mint például a magyar írók borról írt novelláit közreadó kötetben (Mikor igyák, mikor ne?), egy vizes-halászos tematikájú válogatásban (Harcsa a hegyen), egy világháborús gyűjteményben (A Nagy Háború emlékezete), illetve két gasztronómiai antológiában: 1999-ben a Tanyai specialitások A királynő főztjétől a pincér lábáig. 101 magyar író tálal, majd 2005-ben a Tor jelent meg Az ördög étlapja című „Irodalmi szakácskönyvében, és ez jó és fontos, mert az irodalmi gasztronómia most elég menő téma a kortárs irodalomban. 2006-ban 17
