A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Sánta Gábor: Gajdács Mátyás és Fekete István

Hegedűs Anita

Egyetemisták a terepen

meg a diákoknak, nem tudták használni. Emellett olyan tárgyakkal is szemben találták magukat, amelyekről nem tudták eldönteni sem a diákok, sem a pedagógusok, hogy műtárgyak vagy kézbe fogható, „megélhető” elemek? Az egyik naplóból idézünk: „Leülök az ideiglenesen kiállított kandalló peremére, egy kisfiú csatlakozik hozzám, látja, hogy írok, de nem szólít meg, inkább kézbe veszi a csirkecombra emlékeztető tárgyat. Véletlenül kihúzza a csontot, ijedten rám néz, aztán körbe, attól fél, hogy valami rosszat csinált, hogy kárt tett valamiben. A csoportvezető elmagyarázza, hogy mire való a játék: szavakat tanulunk."V agy: „az oktató láthatóan nem tudta eldönteni, hogy a járáshoz szükséges segédeszköz, egy kiállítási tárgy vagy egy gyerekeknek szánt játékszer-e a mankó". Érdemes tehát minél jobban használni a piktogramokat, melyek egyértelműsítik, hogy melyik tárgy megfogható és melyik nem, valamint javasolt a különböző eszközök mellé bővebb leírást is mellékelni (teremőröket jobban bevonni), hogy a vezetés nélkül érkezők is felfedezhessék a kiállítást.

Az interaktív kiállítások kapcsán érdemes szólni az emlékek megőrzéséről, rögzítéséről: a terepmunka alapján elmondható, hogy negyedik osztálytól kezdve már teljesen hozzátartozik a gyerekekhez az okostelefon, melyet előszeretettel használnak az élmények megörökítésére, azaz: fotózásra. A Móra mesebirodalma terepmunkanaplóiban minden esetben megjelenik az emlékek megőrzése tanári vagy diák szemszögből. A tanárok a múzeum előtt örökítik meg a csoportot, illetve a kiállítás felfedezése közben teszik ezt (főként az osztálykirándulás részeként érkező csoportok esetében jellemző). A gyerekek azonban a kiállítótérben készítenek fotókat a társaikról, szelfiket magukról és barátaikról, avagy végigfotózzák a kiállítás összes izgalmas elemét. Ezen intenzív fényképezés oka a kiállítás tartalma iránti aktív érdeklődés, valamint a technikahasználat iránti vágy, elköteleződés is lehet. Terepmunka naplókból idézünk: „Volt egy másik kisfiú, aki a kiállítás vége felé a telefonjával aktívan fényképezte a tárlatot. Körbejárta az egészet, szinte mindenről készítettfelvételt, még az egyik osztálytársáról is, aki elmély ültén a mesét hallgatva tologatta a babakocsit. Egyfolytában

kattintgatott, valamiért fontos volt számára, hogy minden meg legyen örökítve. A társaival beszélgetve meghallottam, amint azt mondta nekik, hogy már 282 képet készített. Nagyon tetszhetett neki a kiállítás, mert a végén feltett kérdésemre is azt felelte, hogy minden tetszik neki és, hogy ilyen kiállításon még sosem járt. "Továbbá: „A legnépszerűbb tárgy a zsiráf, illetve a fa volt, ahol nagyon sokatjátszottak ésfényképezkedtek (fényképezőgéppel és telefonnal egyaránt) a diákok. A fényképkészítés még a kiállítás megtekintése előtt, a múzeum lépcsőin is gyakori volt"; „... mindent, ami megtetszett nekik, lefényképeztek, és csak utána kezdték el tüzetesebben vizsgálni a kiállított tárgyakat"; „...jellemző volt a csoport tagjaira, hogy a kiállított tárgyak szinte mindegyikével közös fotót akartak készíteni, az iskolapadnál csoportképet készítettek és a tanár is lefotózott egy-egy diákot, például ahogy a padsor előtt állva olvassa a falon található ABC-t”.

Az emlékek rögzítésének egy másik, hagyományosabb módjával is találkozhattunk: „Az egyik kislány a digitális játéknál egy füzetet fogott a kezében és ezt írta bele: »Aztán memóriáztunk«. Ez felkeltette az érdeklődésemet, így rákérdeztem, hogy miért tart magánál füzetet, és mit írt bele, amire ezt válaszolta: »Leírom a kiállítás részeit, hogy mit láttam«-mutatta büszkén a lapot. A füzet valószínűleg egyfajta emlékkönyvként szolgált, és jó volt látni, hogy a kislány leírja az élményeit, ezáltal pedig még aktívabban kiveszi a részét az osztálykirándulásból."

A terepmunka során a pedagógusokat is megfigyelték a hallgatók, valamint interjúkat is készítettek velük. Ahogy azt a korábbiakban említettük: előfordulhat, hogy a pedagógusok sem tudják teljesen feldolgozni az újfajta, interaktív kiállításokat. A gyerekeket ezért erőteljesen fegyelmezik azokban a terekben és helyzetekben is, amelyek éppen a játékos tanulást, a szabad felfedezést szolgálnák: „a tárlatvezetés utáni szabadfoglalkozás alkalmával többször megfeddték őket, hogy viselkedjenek úgy, ahogyan egy múzeumban illik. Érzésünk szerint ez a magatartás pedig pont ellentétes azzal a koncepcióval, mellyel a kiállítás dolgozik, vagyis hogy bevonja a gyermekeket - befogadókat - egy külön világba, ahol elmosódnak a konvencionális intézményi keretek."

348