A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
NÉPRAJZ - Vukov Anikó: Adatok a szegedi köszörűsök múltjáról és jelenéről
Adatok a szegedi köszörűsök múltjáról és jelenéről Vukov Anikó Tanulmányom a köszörússégre, mint napjaink gépi eszközzel történő javító iparos tevékenységére összpontosít: először múltbeli helyzetét tekinti át, majd napjaink helyi jellemzőit mutatja be. A címben jelölt „adatok" (eddigi] munkám részlegességére utalnak, hiszen nem szerepel benne Szeged valamennyi köszörüléssel foglalkozó műhelye. Az írásom ellenben jellegzetes helyzetképet nyújthat egy hajdani és mai iparos tevékenységről a városi környezetben. A köszörűsség múltja szorosan összefonódik a késes mesterségével; a kés az ember alapvető használati eszköze, ezért a késes ipar is egyike a legrégebbieknek. Az 1522-es tizedjegyzék Köszörűs családneve a legkorábbi említés. (Bálint 1977, 234) A 18. századra a késes ipar már virágzott, közös céhet alkottak a lakatosokkal, puskaművesekkel és a cinöntőkkel. Saját céhszabadalmat és céhlevelet 1835-ben kapnak. (Bálint uo.) A szeged késes ipar német szakszókincse és céhhagyományai mellettsaját jellegzetességeit is kitermelte: legnevezetesebb az 1851-től készített Sziráky-halbicska, amelyet Mikszáth és Tömörkény is megörökített írásaiban. (Bálint uo., 236) A vágóeszközök köszörülésének házi eszköze a megnedvesített kaszakő volt, amelyen a késeket, kaszákat, sarlókat élesítették, valamint a két élezendő kés összefenése is szokásos módszer volt. A finomabb holmikat: vékonyabb késeket, ollókat, borotvákat, darálókat már a köszörűsök gondjaira bízták. Céhbeli köszörűsmesterek csak a városokban működtek, a vándorköszörűsök pedig kisebb-nagyobb településeken egyaránt megfordultak. Az utcasarkon megállva egy plé- hdarabot kezdtek köszörülni, majd kiabálással jelezték érkezésüket. A környékbeliek által hozott holmikat ott helyben élesítették, amely gyakran látványosságként szolgált. Fizetségül, pénz mellett vagy helyett, gyakran ebédet is kaptak vevőiktől, (timaffy 1984) Piacokon, vásárokon is gyakran megjelentek. Szegeden 5 nagyvásárt tartottak évente (Donát-napi; február 17., május 5., július 31., november 30.) A hetivásárok a nagykereskedők jelenlétét leszámítva nem különböztek a nagyvásároktól. A mindennapos piacok jellemző termékei és helyszínei a következők voltak: paprika - Széchenyi tér, kenyér - Klauzál tér, gyümölcs - Kiss utca, állatvásár - Rókus. (Bálint 1977, 79) A vándorköszörűsök szerszáma kétkerekű, talicskaszerű láda volt, melynek elején pedállal hajtották meg a lendítőkereket, ennek áttétele hozta mozgásba a tengelyre húzható köveket 1. kép: Élezés a szegedi Lechner téren Benedek László felvétele, 1940-es évek. (MFM Történeti Gyűjtemény 83.4.49.) 237
