A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
Búcsú Trogmayer Ottótól
Búcsú Trogmayer Ottótól Kedves gyászoló Család! Kedves Kollégák! Tisztelt gyászoló Gyülekezet! Trogmayer Ottótól veszünk ma végső búcsút. Családja, kollégái, barátai, tanítványai, számos tisztelője, múzeumok, közművelődési, kulturális és tudományos intézmények képviselői. Szegediek és nem szegediek. Hirtelen halála váratlan, fájdalmas csapás volt mindannyiunk számára, bár tudtuk, hogy hosszú ideje súlyos betegségek nehezítették életét. A Teremtő azonban abban az áldásban részesítette, hogy szellemi frissességét halála órájáig megőrizhette. Ezért beszélhettem vele még az elhunyta előtti napon is terveiről, a küszöbön álló balatoni pihenésről, akkori szegedi és pusztaszeri utazásáról, aminek módfelett örvendett. Meg készülődéséről, hogy talán újból szegedi lakos lehet. Tudjuk persze, hogy az elkerülhetetlen sors nem téríthető el. Mégis fájdalmas tudomásul venni, hogy az életen át felhalmozott tudás, bölcsesség, szellemi és emberi tartás egyetlen pillanat alatt véglegesen semmivé válhat. Ám lehet, hogy mégsem. Bíznunk kell abban, hogy a jó emberek szelleme nem foszlik köddé, hogy emlékükből haláluk után is erőt meríthetünk. Mert mi, akik most itt állunk hamvai előtt, mindannyian tudjuk, hogy Trogmayer Ottó jó ember volt. Jó barát és jó kolléga, jó tanár és örökös segítőtárs. Sokszor fog még sokunknak hiányozni. Hányszor kezdjük majd még el tárcsázni a telefonon számait, amíg belénk nem nyilall, hogy nem érdemes, már nincs, aki felvegye. Pedig akartuk hallani hangját, válaszát kérdésünkre, biztatását, új anekdotáit, híreit, pletykáit, tanácsait, emlékeit. A Dunántúlról szakadt ide, az egyetemi hallgatókat központilag elosztó bizottság szeszélye folytán 1956 vészterhes esztendejében. Akkor még maga sem gondolhatta, hogy végleg itt ragad. Ám nem csak itt ragadt, hanem hűséges szerelmese lett ennek a lapos tájnak, ahol az emberi szemhatár szinte a végtelenségig terjed ki. Nálánál senki nem szerette jobban elődei, Tömörkény és Móra szellemét, azokat az ásatásain megismert kétkezi embereket, akiknek alakját éppen említett példaképei faragták szellemi márványszobrokká. Láthatta, hallhatta bárki, milyen szépen és csodálattal beszélt a régi szögediekről, Dankó Pistáról vagy a tudós Bálint Sándorról. S közben nem akármilyen tudományos karriert épített föl, itt a sokak által talán le is nézett vidéki műhelyben. Szakterületén, a régészetben főképpen az őskor problémái vonzották, ásott is nagyszerű dolgokat Tápén, Maroslelén, Deszken és Röszkén.(De emellett ő tárta fel az első avar lakóházat is Csongrád-Bokroson.] Ebből szerzett tudományos fokozatot s lett hamarosan a hazai és nemzetközi konferenciák keresett előadója, tagja hazai és külföldi szakmai társaságoknak és bizottságoknak. Tudománytörténeti jelentőségű konferencia-sorozatot szervezett Szegeden. S eközben három évtizeden át igazgatta a Móra Ferenc Múzeumot, amelynek nevét remek kiállításokkal fényesítette itthon és külföldön. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy régészetet oktatott a Szegedi Egyetemen, sokáig óraadóként, majd címzetes docensként, végül pedig tanszékvezető egyetemi tanárként. 1989- ben még csoda is történt: újra lett Szegeden Régészeti Tanszék. Nehéz lenne most hirtelen előszámlálni, hány itt végzett szakember műveli ma eredményesen a régészet tudományát az országban. Ami biztos: igen sokan. Itt, Szegeden más is feltámadt ekkoriban: a híres Feszty-körkép, amelynek helyreállítása döntő mértékben szintén az Ő érdeme, csakúgy, mint a pusztaszeri kolostor régészeti feltárása, s az ottani új múzeum kialakítása, amely a honfoglalás 1100. évfordulóján nyitotta meg kapuit. Nem tudom, eddig összesen hányán látogatták meg a körképet. Azt azonban tudom, hogy minden magyar ember feltett szándéka, hogy ezt legalább egyszer látnia kell. Nemzetközi hírnévre is szert tett ez a látványosság. Nemrég 11
