A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)

RÉGÉSZET - Sóskúti Kornél - Sz. Wilhelm Gábor: Felgyő-kettőshalmi-dűlőben (20/77, Nr. 85. lelőhely] feltárt szarmata településrészlet római eredetű leletanyaga

Sóskúti - Sz. Wilhelm

Felgyő-Kettőshalmi-dűlőben feltárt szarmata településrészlet római eredetű leletanyaga

rheinzaberni műhely termékei. A 19 edénytöredék a teljes anyag 25%-át alkotja. Legkisebb mennyiségi előfordulást a pfaffenhofeni manufaktúra darabjainak mutatnak, ez mindössze az anyag 5%-át teszi ki.

A műhely szerinti megoszlás az eddig közölt - a sigillaták mennyiségében jól reprezentált - alföldi települések anyagától kissé eltérő. A hasonlóan nagy mennyiségű sigillatát szolgáltató Gyoma 133. lelőhelyen a rheinzaberni műhely termékei fordultak elő legnagyobb mennyiségben és csak utána következtek a westerndorfi darabok (gabler-vaday 1992, Abb. 19). A Vác-Csörögi-réten (kulcsár- horváth 2002) és a Dunakeszi-Alagi-major (gabler 2001) lelőhelyeken előkerült anyagban szintén a rheinzaberni termékek dominálnak. Az Alföld É-i részén elhelyezkedő Kompolt-Kistéren a westerndorfi áru meny- nyisége a legalacsonyabb, míg Rheinzabern és Pfaffenhofen termékei nagyobb arányban vannak jelen (vaday-horváth 1999, 193-194). A felgyői településhez hasonló műhely szerinti sigillata megoszlást a nagyúti és a kecskeméti településen előkerült anyagban lehet megfigyelni, ahol szintén a westerndorfi edények túlsúlya jellemző (horváth 2009). A fent említett településrészletek sigillata leleteinek műhelyek szerinti megoszlásában tapasztalható különbségek feltételezhetően az egyes lelőhelyek használati fázisai között fellépő időrendi különbségekkel magyarázhatóak.

A felgyői település leletanyagában megtalálható sigillaták között több esetben megfigyelhető a töredékek másodlagos - hosszabb idejű - felhasználása. Az egyik edény talpgyűrűjét csiszolással és átfúrással orsókarikának képezték ki. Több töredéken megfigyelhető, hogy szélét letördelve közel kerek formára alakították, valószínűleg táblajátékokhoz használt figurákként alkalmazták azokat. A 1139. objektum betöltéséből egy egész készlet, nyolc darab, közel azonos mérettartományba sorolható (3,8-2,1 cm) korong került elő. A leletanyagban nem csak sigillatából, hanem szarmata, szürke, korongolt edényekből készített korongok is előfordultak.

A leletanyagban több töredék esetében megfigyelhető, hogy a törésfelület élét másodlagosan lecsiszolták. Esetenként egymás melletti, több törésfelületet is. Ezek nem a csorbult edény további használatakor készített koptatások, hanem a töredékek másodlagos felhasználása során kialakult nyomok. A másodlagos - talán eszközként történő (fenés?) - felhasználásukra nyilvánvalóan a jó minőségű, kemény, finom szemcseméretű anyagminőség szolgáltatott megfelelő alapanyagot.

Festett edények

A szarmata Barbaricummal szomszédos dunai provinciákban a hódítással párhuzamosan terjedt el a római fazekasmesterek egyik nagy újítása, az edények teljes felületen történő festése (gose 1950, 15-16), amely a Kr. e. 1. század végén, a terra sigillaták térhódításával jelenik meg a Birodalomban. A finom kivitelű luxusedények elterjedésével egy időben Pannóniában is megjelennek a sigillata utánzatok, ugyanis a kisszámú és drága kínálat egyelőre nem tudott lépést tartani az erre igényt tartó, ugyanakkor mérsékelten fizetőképes kereslettel. Több relie- fes kerámiát gyártó műhely került elő a provinciában, egy részük a sigillatákhoz hasonló formatálat használt, amelynek termékein a minta kiemelkedik a felületből (gabler 2006,97-99). Ismerünk számos pecsételt kerámiát gyártó műhelyt (bónis-gabler 1990, 180-181), de a legelterjedtebb azoknak a sigillata formát utánozó egyszerűbb edényeknek a készítése lett, ahol a csillogó vörös bevonatot hasonló színű vagy szürke festéssel pótolták. Pannóniában a romanizáció előrehaladtával, a 2. század elejétől már jellemző a különféle bevonatos edények divatja (póczy 1957, 39), de a későbbiekben is megmarad használatuk. Az edények színe kezdetben főként szürke, majd a későbbi időszakban inkább a vöröses, téglaszínű árnyalat dominált (maróti 1987, 81). A bevonat színe azonban függ a festék anyagösszetételétől is, hiszen a fém alapú festék általában oxidálódik a talajban, míg a tisztább okkeres földfestés nem változik lényegesen (szabó-vaday 2009, 293).

68