A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
RÉGÉSZET - Sóskúti Kornél - Sz. Wilhelm Gábor: Felgyő-kettőshalmi-dűlőben (20/77, Nr. 85. lelőhely] feltárt szarmata településrészlet római eredetű leletanyaga
Sóskúti - Sz. Wilhelm Felgyő-Kettőshalmi-dűlőben feltárt szarmata településrészlet római eredetű leletanyaga Úgy tűnik, hogy a barnás, fémes fényű, fémtartalmú földfestékkel készített bevonat főként a 2. század első felére jellemző (kelemen 1980, 58), míg a világosabb, kisebb fémtartalmú, narancsszínű festésű, inkább már a kései, westerndorfi-pfaffenhofeni sigillatákat utánozó bevonat a 3. század közepétől, második harmadától terjed el (katona győr 1983, 69; Gabler 2006,102) a római műhelyekben. A Dunántúlon kelta gyökerekre vezethető vissza egy másik jellegzetes bevonati mód, a sávos festés használata (bonis 1970; kelemen 1980, 56), ami nem számottevően, de jelen van a barbaricumi anyagban is, elsősorban a korsókon található meg a technológia. A Kárpát-medencei szarmata lelőhelyeken a festett edények általánosak, mind a korabeli településeken, mind pedig a temetkezésekben melléklet gyanánt találkozni velük (gabler 1968, 236). Alföldi megjelenésük a 2. század első felétől figyelhető meg (maróti-vaday 1980, 91), de csak a század második felétől lesznek igazán elterjedtek. Az eddigi kutatás szerint a jelenlétük a terra sigillata import Severus kori erőteljes megindulásával láthatóan lecsökken (vaday 1998, 128), de egészen a késő római időszakig megfigyelhető az Alföldön. A tartományi anyaghoz képest, a terra sigillatákhoz hasonlóan a formagazdagság kevésbé változatos, főként tálak és különböző egy- és kétfülű edénytípusok a jellemzőek (vaday 1989, 167-168). A korábbi kutatás feltételezte az előkerült anyag alapján, hogy csak kisebb méretű festett edények kerültek a római kereskedők árujaként a szarmatákhoz (vaday 1989, 168), de az elmúlt évtizedben előkerült nagyobb méretű folyadéktároló edények ennek ellentmondani látszanak (pl. Kiskundorozsma- Nagyszék 11.,6 Kiskunhalas-Tesco7). A felgyői településen 211 edényhez tartozó festett töredék került elő, ami közel két és 6 Az edény töredékei a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében találhatóak: ltsz.: 2002.1.121., 61., 339., 746., 2456., 2512., 2739., 2998., 3729, 4645., 5017., 5059., 5060., 5528., 5574., 9450. 7 Az anyag közöletlen, az adatokért az ásató. Rosta Szabolcs fogadja köszönetünket. félszerese a lelőhelyről ismert terra sigillaták számának. Ez az adat alátámasztja Gabler Dénesnek a nagy felületű ásatásokat megelőzően tett felvetését, miszerint a 2-3. században a szarmata Barbaricum területére irányuló provinciális kerámia export is igen jelentős lehetett (gabler 1968, 237). A lelőhelyen előkerült darabok a formai jegyek alapján három nagyobb csoportra oszthatóak: tálak, füles korsók és gömbtestű edények. A darabok egy jelentős részének pontos besorolása nem lehetséges. A festett edények csoportján belül a leletek széles körét a táltípusok alkotják (5-8. kép; 9. kép 1). Gyakori előforduláuk erőteljesen köszönhető annak is, hogy formai besorolásuk - a jellegzetes külső és belső oldalát is bevonó festés miatt - ezeknek a legbiztosabb. Formakincsét tekintve változatos csoport, de a felgyői leletanyag markáns részét főként a Drag. 37-es terra sigillata tálak utánzatai alkotják (5. kép la, 3., 4a., 5a., 6a.; 6. kép 2, 8., 10.; 7. kép 1-4.; 8. kép 1-2., 5-6., 8-9). Mellettük kisebb számban a Drag. 31-es (8. kép 3), valamint a 33-as típusok utánzatai is előfordulnak (6. kép 5). Tömeges jelenlétük nem véletlen, a terra sigillata típusoknál is a Drag. 37-es forma az egyik legelterjedtebb a Kárpát-medencei szarmata kultúrkörben. A leletanyagban felbukkanó és tipológiailag is besorolható szürke római edények szintén ehhez a szűkebb formai csoporthoz tartoznak (5. kép la., 3., 6a.; 7. kép 1-2). Jellemző a felületük díszítése, a leggyakoribb a fogaskarcolás és a hornyolás. A fogaskarcolt motívum általában egy sávban, az edény külső oldalán van, de az egyik tálon szinte az egész felületet így díszítették (8. kép 3). Jellegzetes még az oldalak lépcsős tagolása, ami szintén a sigillatákra visszavezethető formai jegy (pl. 7. kép 1-2; 8. kép 2, 6). Az aljakra szinte minden esetben a gyűrűs talpkiképzés jellemző (6. kép 3; 8. kép 8, stb). A szomszédos provinciák közül főként a kelet és dél pannoniai területen jellemző előfordulásuk (kelemen 1980, 57; maróti 1987, 81), de a moesiai anyagban is jelen vannak (nikoliC- dordeviC 2000). A leletanyagok tanúsága 69
