A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
NÉPRAJZ - Vukov Anikó Veronika: Egy kéziratos könyv bemutatása - A folklorizáció példái a 19. század végéről
Vukov Anikó Veronika Egy kéziratos könyv bemutatása - a folklorizáció példái a 19. század végéről elegendőnek bizonyult arra, hogy a paraszti írásbeliség változatos eseteit, különböző műfajú írásokat [napló, daloskönyv, stb.] hívjon életre. Az írni-olvasni tudás nemcsak a szóbeliségben jelen lévő szövegek rögzítését jelentette, hanem irodalmi, műköltői szövegek elsajátításának lehetőségét is. Ez utóbbi esetben a műköltői szöveg bekerült a népköltészet áramába, mely jelenséget folklorizációnak nevezzük. A következőkben a Csató-kéziratban talált, folklorizálódott verseket mutatom be. 1) „Leányhoz való vers Majd ki esik pennám megbádjatt kezemből!/ Könnyeim mint patak úgy főj nak szemembűl; Midőn hozzád ezen levelemet írom, Sűrű könyeimmel szememet kisírom; Óh kedves angyalom szeretet kedvesem, Tőllem elmaradott kedves szeretetem; Kívánok én néked sok jó egésséget; Istenek áldását, csendes békes- séget/Fogadd el hát kedves ujjaim írását, Pennámmal kirajzott szivem zokogását" A megfogalmazás műköltői eredetet sugall; nézzük meg Gvadányi Rontó Páljának búcsúzását: „Szerelmes Édesanyám! Majd kiesik pennám megbágyadt kezemből, Könyveim mint patak, úgy folynak szememből, Midőn hozzád ezen levelemet írom, Mert már ki van ásva én halálos sírom. Meg ne rettenj, kérlek, szíved bátorítsad, Isten végzésére szemedet fordítsad." [,..]4 [Gvadányi 1975, 357) 4 Gvadányi verse így folytatódik: „...Ő szent rendelése, hogy holnap kimúljak, /És az akasztófán kötél által fúljak. /E napnak virradta azon gyászos napom, /Amelyen érdemlett büntetésem kapom. /Érdemlett: mivel megcsaltam Istenemet, / Vele királyomat, földi felségemet. /Óh szerelmes Anyám! képzelem, mint indúlsz /Ájúlásnak, többé tán meg sem is vídúlsz. /Azt fogod sajnálni, engem mint neveltél, /Emlőddel tápláltál, széltől is őrzöttél. /Édes drága Anyám, ne epeszd magadat, /Bocsásd Isten színe ebbe fiadat. /Hidd el, oda jutok, mert bűneim bánom, /Nagy vétekbe estem, halálom nem szánom. Isten A Leányhoz való vers 1-3 sora mása Gvadányi sorainak, a folytatása (Óh, kedves angyalom...) egyszerűbb megfogalmazású, búcsúzó verses levél szövege. A verses levél a Magyar Néprajzi Lexikon szócikke alapján így határozható meg: konkrét személynek szóló, tanító jellegű vagy szubjektív tartalmú költői levél. Divatja a magyar irodalomban a 18. sz. végén kezdődött, népi verses leveleiket nagy mennyiségben a 19. század végéről - 20. sz. elejéről tart számon a kutatás. „Ezek általában lírai jellegű, tartalmú, nehézkes rímelésű, hosszú, szabálytalan, egyetlen verses levélen belül is váltakozó szótagszámú sorokból álló, általában nem strofikus alkotások” - írják a szerzők. Továbbá: „Nagyobb részük alkalmi kompiláció; a rögzült fordulatok ponyvanyomtatású ún. »szerelmi levelező« füzetekben, esetleg naptárakban, álmoskönyvekben láttak napvilágot, ezekből másolták ki, vagy népdalsorokból, népies müdalokból szerkesztették össze és küldték el a verses levelet az otthoniaknak - jobbára a parasztkatonák. E verses levelek gyakran falusi írástudók [kántorok, néptanítók hírversírók) alkotásai, amelyeket a lányok, legények szívesen másolgattak nótáskönyveikbe.” [Katona - Küllős 1982, 532) Megjegyzendő még, hogy Sebestyén Gyula hívta fel a figyelmet a múlt század fordulóján több ízben is a népi levelezés vizsgálatára [Ujváry 1960b,163), továbbá László Gyula is szorgalmazta a „népi levelezés és a kéziratos leveleskönyvek’' összegyűjtését. [Lászlót idézi Keszeg 2008, 237) Ebből a meghatározásból a műdalokra tett reflexiót érdemes kiemelnünk, hiszen a Csató-könyv verses leveleire a nagy valószínűséggel műköltészeti eredetű kifejezések, költői képek beillesztésének gyakorlata jellemző. fizesse meg sok fáradságodat, / És énmellettem tett dajkálkodásodat. /Ha megbántottalak, Krisztus sebeire /Kérlek, bocsássál meg, az ő szentvérére. /Isten széke előtt érted imádkozni, /Higgyed, meg nem szűnök szívből fohászkodni. /Hogy szegény lelkemről te is gondolkodjál, /Esedezik ezért volt fiad: Rontó Pál."(GvADÁNYi 1975, 357-359) 511
