A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
NÉPRAJZ - Vukov Anikó Veronika: Egy kéziratos könyv bemutatása - A folklorizáció példái a 19. század végéről
Vukov Anikó Veronika Egy kéziratos könyv bemutatása - a folklorizáció példái a 19. század végéről diákköltészet) jelölik meg közköltészetként. Esetünkben is helytálló ez a megközelítés, hiszen amit összefoglalóan verses hagyományként neveznek meg e szerzők, nem is különítik el határozottan a népköltészettől, és nem vitatják el a magas irodalom befolyásoló erejét. Ez utóbbi a markáns jellemzője Csató kéziratának is; jelen esetben tehát úgy célszerű használnunk a közköltészet kifejezést, mint olyan fogalmat, amelyben megférnek a népköltészet elemei az olvasott-hallott irodalmi alkotásokkal. Voigt Vilmos (Voigt 1979, 642), valamint Küllős Imola helyezik el a közköltészetet a parasztság költészete és a magas irodalom közé, mint ún. félig irodalom /sémi littérature. (Küllős 2004,12) Még mindig a 17. század kéziratos anyagáról szólva, Kőszeghy Péter (Kőszeghy 1989,189) jelenti ki - jelen dolgozatom szempontjából is megfontolandó kijelentést - hogy a népkölté- szet/népiesség fogalmak magukon viselik a 19. század idealizáló megközelítését, ezért a Peter Dronke által használt popular poetry kifejezés (Dronke-t idézi Küllős 2004, 13) fedi le egységesen az ismeretlen szerzőjű, nemzeti nyelvű költészetet. Küllős Imola e populáris költészetet érti közköltészet alatt - szemben például a félnépi irodalom vagy köztes irodalommal - mely kifejezések kevéssé átfogóak (Küllős uo). Ezt követve utalok én is dolgozatom tárgyára, mint közköltészeti, illetve a populáris költészeti kéziratos anyagra - nem feledve azt a tényt, hogy Kőszeghy és Küllős is a 17-18. századi kéziratban megmaradt verses hagyományt vizsgálva definiálták a közköltészetet. A19. század végén keletkezett Csató-könyvet is a populáris költészet, meghatározások felől közelítve jelölhetjük meg a közköltészet hordozójaként. Hiszen éppen popularitásuk okán folklorizá- lódtak a benne olvasható műköltészeti strófák. A fentiekből következően az írásban rögzített közköltészet kutatásában kiemelt jelentőségű az irodalmi alkotások folklorizációját reprezentáló kéziratok vizsgálata. Hiszen eképpen a közköltészet „átmenetiséget" jelentő funkciója mellett (amint a népköltészet és a magas kultúra műköltészete között képez hidat) rendelkezik nemcsak a formai sajátosságok, hanem a jelentésbeli tartalmak tolmácsolásának képességével. E meghatározásokban szintén közös fogalom a népszerűség: a népköltészet vagy a műköltészet egy eleme annyira közkedvelt lesz, hogy a „átvivő" közegekben (pl. diákirodalom, kéziratos ponyvák) kiemelést, illetve új értelmezést nyer. Küllős Imola a közköltészet fogalmának nagyívű áttekintésekor az alábbi meghatározásból indul ki: „A közköltészet olyan általánosan ismert, tömeges terjesztésű verses művek variánsokban létező halmaza, melyet egy adott közösség (társadalmi hovatartozástól függetlenül) használ; tekintet nélkül arra, hogy e műveknek van-e ismert szerzője vagy nincs, s függetlenül attól is, hogy az alkotás mely stílusrétegbe tartozik. [...] Mind a névvel ismert szerzőktől származó, mind az anonim szövegek szájhagyományban és írott formákban is (kéziratos másolatok, illetőleg olcsó nyomtatványok útján) terjedtek el és variálódtak." (Küllős 2004,15) Ezen összefoglaló meghatározás rátapint a Csató-kézirat sajátosságára: a folklorizálódott műköltészeti alkotásokra, amelyek másolás vagy beírás révén terjednek az ilyen jellegű kéziratokban. E folklorizáció esetén egyaránt számolhatunk kimásolás vagy emlékezetből való leírás lehetőségével; a szóbeliség és az írásbeli terjedés lehetősége egymás mellett is fennáll a 19. század végi közegben. Ehhez kapcsolódóan lehet vizsgálatunk „olvasástörténeti" szempontú - ahogyan Sz. Kristóf Ildikó fordítja a francia történész, Roger Chartier által használt terminust (histoire culturelle de la lecture/ cultural history of reading). A megközelítés lényege, hogy „az írott és nyomtatott szövegeknek elsősorban a mindennapi használati módjait keresi, s oralitás vs. írásbeliség bináris modelljének a helyébe egy olyat állít, ami mintegy e két pólus között létezett kommunikációs képességek, részképességek, vagy lehetőségek sokaságával számol". (Sz. Kristóf 2002, 6) A fentebb közölt adatok nyomán kijelenthetjük, hogy bár az írástudás ezen időszakban még érintette a lakosság döntő többségét, 510
