A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)

NÉPRAJZ - Mód László: A szegedi bor megmérettetései. Borversenyek, szőlészeti-borászati bemutatók egy alföldi városban (1875-1938)

Mód László A szegedi bor megmérettetései Börcsök István, Fodor Imre, Debrecenyi József, Battancs Ferenc, László Mihály, Császár Imre, Pálfi Sándor, Varga Antal, Kaminár Mihály, Szélpál János siller, illetve dr. Erőskövy Antal és Battancs Ferenc vörösborait. A mezőnyből végül is három tétel emelkedett ki, mégpedig Kaminár Mihály (első helyezett, 1 darab arany), Tézsla Mátyás (második helyezett, 1 darab ezüst forint), valamint Taschler József (harma­dik helyezett) borai. A kiállított és minősített tételek közül a sillerek számítottak egyedural­kodónak, ami tükrözi a korszakban a város határában megtermelt nedűk összetételét.20 A kiállítás megnyitása alkalmat nyújtott egy­ben arra is, hogy Király Ferenc, aki felvetette a bemutató megrendezésének ötletét, előadást tartson a város bor-, illetve szesztermelésé­hez kapcsolódó aktuális kérdésekről. Abból indult ki, hogy Szeged határában 1875-ben a szőlő-, illetve a gyümölcstermesztés egyre inkább veszített a jelentőségéből, a szőlőültet­vények pedig pusztulásnak indultak. Ez a ten­dencia nemcsak a várost övező, kötött talajon (pl. Makkoserdő, Kálvária stb.) érvényesült, hanem a belterülettől távolabb elterülő homok által borított térségen, amelyeket más célra nem igazán lehetett hasznosítani. Király Ferenc határozottan amellett érvelt, hogy az ágazat a nagy mennyiségű munka ellenére csak akkor válhat jövedelmezővé „Mihelyt a boldogta­lan vegyes-venyigék rendszerét kiküszöböl­jük szőllőmüvelésünkből, mihelyt a jelenlegi a jelenlegi ősi mód szerint folytatott borkezelés helyett a pincekezelést alkalmazzuk, mihelyt végre rájövünk arra, hogy bortermelésünk érdekei nemcsak megérdemlik, hanem meg­követelik, hogy biztosítsuk és lelkiismerete­sen őrködjünk fölötte: azonnal más helyet fog gazdaságunk, jólétünk tényezői közt a borter­melés elfoglalni."21 Király Ferenc Keleti Károly statisztikai kimutatásait alapul véve kiemelte azt, hogy Szeged határában az országos átlagot 4,41 %-al haladta meg a szőlőterületek aránya, ami 5,8%-ot képviselt. Meglátása szerint a sző­20 Szegedi Híradó 1876. február 14., 3. 21 Szegedi Híradó 1876. február 6., 2. lőültetvények kiterjedése a kedvező helyzet ellenére tovább növelhető lenne, mert helyi viszonylatban további 8-10 000 hold haszno­sítható szőlő- illetve gyümölcstermesztéssel. Király Ferenc előadásában kitért az égetett sze­szesitalok készítésére is, és kiemelte azt, hogy óriási mennyiségű kétes eredetű ital áramlott a városba. Szeged határában ugyan jó minő­ségű, nemesített fajtáktól származó gyümölcs termett, a kecskeméti kofák azonban uralták a kereskedelmet. Király Ferenc szilárd meggyő­ződése az volt, hogy a bor- és szesztermelés hanyatlását meg kell akadályozni. Utalt arra is, hogy a szegedi határban félig mészkőanyag­ból álló homoktalaj is előfordul, amelyeken a szicíliai borokhoz hasonló nedűket lehetne készíteni. Előadását azzal zárta, hogy az Alsó­városi Társalgó Egylet által megrendezett bor­és szeszkiállítás előremozdítja a gazdálko­dási ágazatot, és javítani fogja az értékesítési viszonyokat.22 Az 1876 februárjában megrendezett kiállítás több szempontból is jelentős szerepet játszott a szegedi szőlő- és borgazdálkodás történetében. Azontúl, hogy az első alkalom volt, amikor a helyi szőlőbirtokosok saját termékeiket nyilvá­nosan is bemutathatták, jelzi a törekvést a sző­lészeti-borászati, illetve gyümölcsészeti viszo­nyok javítására vonatkozóan. A borkiállítások szerepkörének változása, módosulása A helyi egyesületek által szervezett borkiállí­tások az első megrendezése óta jelentős vál­tozásokon mentek keresztül, amelynek követ­keztében funkciójuk időnként bővült, mivel más mezőgazdasági termékek (étkezési szőlő, gyümölcs) megjelenítését is igyekeztek felvál­lalni. Az Alsóvárosi Társalgó Egylet, a Szegedi Gazdasági Egyesület illetve a tanyai társulások kezdetben bor- és szeszkiállítások lebonyo­lítását célozták meg, amelyeken a különböző 22 Szegedi Híradó 1876. február 9., 2. 488

Next

/
Thumbnails
Contents