A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sípos József: Az Egységes Párt szervezése és 1922-es tavaszi kampánya
Sipos József Az Egységes Párt szervezése és 1922-es tavaszi kampánya annak, hogy méltó képviseletet adjunk a parlamentben a magyar munkásosztálynak, de elérkezett az ideje másfelől annak, hogy társadalmi és osztálykülönbség nélkül egyesüljenek a magyarok egymással, [...] hogy egymással kezet fogva igyekezzenek a haza sorsát megmenteni. Nem osztálypártokra van szükség, hanem világnézeti alapon álló pártokra. Nem osztálypártokra van szükség, mert az osztálypártok beleviszik a politikai küzdelembe még az osztályellentéteket is és ezzel újabb osztályharcot segítenek elő. Ezért tartottuk és tartjuk most is szükségesnek, hogy egy erős egységes párt alakuljon, amely megvetve lábát a kisgazda-társadalom széles rétegein, együttérzéssel elfogadva a magyar intelligencia vezetését, erős kézzel vegye kezébe az ország kormányzatát és igyekezzék kivezetni a nemzetet a süllyedésből..." E gondolatait a közönség egyetértéssel fogadta. E koncepció szerint tehát Bethlen lényegében az Egységes Pártot nem osztálypártnak, hanem világnézeti alapon álló gyűjtőpártnak tekintette. Abba társadalmi és osztálykülönbség nélkül bárki beléphetett. Annak tömegbázisát a kisgazda-társadalom, vagyis az árutermelő parasztság alkotta. A vezetést azonban az intelligencia, vagyis az úri középosztály és a történelmi arisztokrácia gyakorolta. A pártprogram céljai között első helyen említette, hogy „más nemzetekkel szemben külpolitikai téren biztosítani kell magunknak nemzeti függetlenségünket". Azt állította, hogy 1918 novemberében nemzeti függetlenségünket véletlenül nyertük el, de azt „föláldozni többé semmi körülmények között nem vagyunk hajlandók”. Kijelentette: újabban az európai politikában olyan jelek mutatkoznak, mintha egy „Duna-konföderációt akarnának létesíteni. Mi ebben a konföderációban nem vehetünk részt, ilyenbe belépni nem szándékozunk". Mi - mondta -, „erős, egységes, nagy Magyar- országot" akarunk. „Nem akarunk föderatív, régi monarchiát sem", mert az olyan „közjogi kapcsolatokat létesítene, amelyek nemzeti függetlenségünk rovására lennének". Ehhez hozzátette: azért sem kell nekünk ilyen föderáció, mert „egy újabb föderációban a szláv népek vezetnének". Az Egységes Párt másik külpolitikai célját a miniszterelnök így fogalmazta meg: békés eszközökkel elérni, hogy a „magyar nemzet újból egyenlőséggel bírjon a többi nemzetekkel szemben”. A wilsoni elvekről azt mondta, hogy az 1918-ban az „igazságot, egyenlőséget és jogot hirdetett a népek között". Azóta megtapasztaltuk, hogy „nincs igazság, nincs egyenlős- ség és nincs igazi jog az európai népek között, csak győzők vannak s legyőzöttek. (Úgy van! Úgy van!] Csak a győzők oldalán van minden jog" Ennek következtében „beavatkoznak belső ügyeinkbe". Ezt a „nemzetet leszerelték, fegyverétől megfosztották: szomszédaink ellenben minden korlát nélkül fegyverkeznek és fenyegetnek bennünket” - mondta. Ezért mi tehát „külpolitikánkban arra törekszünk, hogy egyenlőségünket újból kivívjuk, [...] hogy [...] szomszédainkat is fegyverezzék le, (Éljenzés!] mert amíg ez meg nem történik, addig folyamatosan beavatkoznak Közép-Európa népeinek politikájába azok, akik föl vannak fegyverezve". Itt elsősorban a kisantantra gondolt: a Szerb-Horvát-Szlavón Királyságra, Romániára és Csehszlovákiára. A kereskedelempolitika területén sincs egyenlőség - mondta a miniszterelnök. „Beavatkoznak pénzügyeinkbe, és amit a magyar nép verejtékkel szerzett reparáció címén akarják elvenni tőlünk. A békeszerződést kénytelenek voltunk aláírni, ez azonban nem jelentheti azt, hogy a magyar nemzet késő generációi örökös szolgaságban sínylődjenek. (Tetszés.]"10 Bethlen nemzeti függetlenség és önérzet alapján álló külpolitikai fejtegetéseit - amelyek a genovai tárgyalásokon történtekkel és hallottakkal lehettek összefüggésben - hallgatósága helyesléssel fogadta. E gondolatai azért is fontosak, mert ezeket a szakirodalom még nem ismertette. (Romsics 1991, 147., Gulyás 2012, 124.] 10 Szózat, 1922. V. 2., 2. 334
