A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
RÉGÉSZET - Szalontai Csaba - Benedek András - Károly László: A Kiskundorozsma Kettőshatár úti II. avar temető 434. sírja
Szalontai Csaba - Benedek András - Károly László A Kiskundorozsma Kettőshatár úti II. avar temető 434. sírja (Bálint 2004, 362, Abb. 137. 1) és a Mikulcice lelőhelyen talált töredékes aranyozott ezüst övveretnek (Daim 2000, 123, Abb. 46b) és a mi veretűnknek is. A poncolt gyöngysor a késő avar kori bizánci arany- és ezüstművesek egyik ismertetőjegye lehet és 434. sír veretének császárportréjával és gyöngysorkeretével való hasonlósága miatt a késő avar korra datálta (Schulze-Dörrlamm 2010).59 A dorozsmai tárgy császáralakjának a testtartása, arckiképzése, ékítményei és a poncolt díszítésű gyöngysorkeret alapján a veret legközelebbi párhuzama ezen a kis tárgyon figyelhető meg. Itt a kompozíció teljes azonosságáról beszélhetünk; az eltérések lényegtelenek, azok csakis az ötvösök egyéni változtatásai lehetnek a „prototípushoz" viszonyítva. Ezek az egyezések vagy a kulturális és/vagy kronológiai együvé tartozásnak a jelei, vagy pedig éppenséggel annak bizonyítékai, hogy az adott ötvösök azonos prototípust követtek. A készítők mindig egy konkrét előképre támaszkodnak. A dorozsmai veret képi ábrázolásának témája, valamint a kép középre szerkesztésének elve felveti a hasonló ábrázolású érméknek, mint előzményeknek a lehetőségét, bár a képi hasonlóságon kívül nincsenek olyan további jegyek, amelyek egyértelműen valamely konkrét érmeképre utalnának. A forma és szerkezet szempontjából a veretnek egyik legközelebbi párhuzama a Weiden am See-ből ismert övveret, mely szintén kéttagú, aranyozott ezüst, több részből forrasztott, gyöngysor keretezésű, és a felerősítés tekintetben is nagyfokú rokonságot mutat. A vereteket több módon erősítették fel az övre. Az első esetben a veretet egybeöntött és átlyukasztott fülekkel (általában hárommal), a másik esetben - és ez a gyakoribb - a vereten fúrt lyukakon keresztül dugott szegecsekkel (általában hárommal vagy néggyel) rögzítették az övhöz. A dorozsmai és a Weiden am See-i 59 Jiménez Garnica 6-7. századi Ny-i gót munkának gondolta (JIMÉNEZ GARNICA 1980, 215-220). veret60 fontos technológiai ismérve a felerősítés módja. A vereten három rögzítőfül található, melyeket forrasztással erősítettek fel.61 * Ez a felerősítési mód tipikusan a bizánci tárgyakra jellemző, az avar veretek esetében csak ritkán fordul elő. A késő avarok inkább a veret testét átütő szegecsekkel történő felerősítést részesítették előnyben. A felhozott bizánci párhuzam alapján úgy gondolom, hogy a dorozsmai veret a felerősítés tekintetében a késő avar korban elterjedt példányok egy szűk csoportjához tartozik. A Weiden am See-i veretet Falko Daim a 8. század második fele és a 9. század elejére keltezte. 60 A felső rész ezüstlapját egy nagyobb és egy kisebb méretű, külön elkészített gyöngysor keretezi. Az öwe- ret mindkét részén nagyméretű ezüstgolyókból álló gyöngysor keret figyelhető meg, amelyet belülről még egy kisebb gyöngysor keretes dísz kísér. A nagyobb darab hátoldalát és a csüngő belső oldalát kivéve az övveret teljes felületén tűzaranyozott. A veret oldalán körbefutó szegély maga 9 részből áll: az ezüstlemez csíkra 3-3 összecsavart drótot és gyöngydrótot forrasztottak. Alattuk volt a három kis rögzítőiül, amelyekkel az övveretet az övre felerősítették. A veret csüngője hasonló technikával van elkészítve, azzal a különbséggel, hogy a díszlemez nincs áttörve, és hátulról egy ezüstlemezzel van eltakarva a csüngő. A veret méretadatai: m.: 31,8 mm; sz.: 27,1 mm; v.: 8,2 mm; a csüngő tag m.: 17,7 mm; sz.: 23,6 mm; v.: 8-8,5 mm (Daim 2000,167, Abb. 93). 61 Csallány Dezső úgy véli, hogy az övét a megfelelő helyen kilyukasztották, ezen a lyukon keresztül átnyomták a rögzítőfület, majd a fülön lévő lyukon keresztül egy madzag (zsinór) segítségével odaerősítették a veretet az övhöz (Csallány 1943, 15). Joachim Werner úgy véli, hogy a veret odaerősítésére nem zsinórt használtak, hanem valamilyen drótot vagy keményfát, melyet az öv belső oldalán egy lyukon át dugták bele (Werner 1986, 44). Ez a fajta megerősítés lehetővé tette az övcsat viszonylag egyszerű leválasztását az övről, pl. tisztítás vagy javítás alkalmával (pl. Alattyán 71. sír). Az Avar Kaganátus területéről ez idáig előkerült darabokon csak kivételes esetben használtak ilyen felerősítési módszert (Kovrig 1963, 15, Taf. VI. 4.). Egy bizánci típusú csat esetében is tisztán látszik, hogy a kilyukasztott szegecslyukat egy vékony fémdróttal kötötték össze. Normális esetben a drót helyett egy vastag fonalat használtak, ami a földben azonban lebomlott és ezért nem bizonyítható a használatuk (Schulze-Dörrlamm 1990, 723, Abb. 51). 188