A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Vizuális szennyeződések

önállóbb egységű, intimebb térrészletében élvezhettük. Viszonylag semleges háttere volt, emberközelinek éreztük, mivel majdhogynem velünk egymagasságban álldogált. Az utóbbi időben azonban már nem tudunk gyönyörködni a város legszebb köztéri kisplasztikájában. Valamiért átkerült az Anna kúti megállóhoz, sőt magas talpazatot is kapott. így aztán minden a feje tetejére állt. Intim, kis szobor méretes, teátrális talpazattal? Ilyet csak csak a vicclapokban lehet látni. Ráadásul a zsúfolt, mozgalmas hátterek miatt nincs olyan nézetünk, ahonnan legalább a plasztika globális formaképe értelmesen kirajzolódhatna. Pátzay mester Kenyérszelő asszonyánál már nincs ilyen gondunk. Most ez a mű került az előbbi helyére. Csakhogy e monumentálisabb figurának meg kimondottan szűk a Klauzál téri sarokrész. Feszegeti, zsúfolja az adott miliőt, s ezzel együtt a térszerkezet harmonikusabb összhangzattanát is felbontja. * Aki csak okoskodó esztétizálást lát az előbbi észrevételekben, annak a maga módján igazat kell adnom. Elvégre mi van akkor, ha egy-egy szobor észszerűtlenül van elhelyezve. Mindettől még nyugodtan, szépen élhetünk - mehet a világ továbbra is előre. Ámde valójában bonyolultabbak a dolgok. Mert akár tudomást veszünk környezetünk milyenségéről, akár nem: a külvilág tartalmi és formai minőségei óhatatlanul visszahatnak gondolkodásunk, érzelmeink és cselekvéseink módozataira. Akinek a szépelgő giccsképek imponálnak, maga is giccsember valahol. Pusztán a "csacsogó" felszín érdekli, ebből is csupán a számára kedvező, kellemes mozzanatok. Tökéletesnek, hibátlannak érzi önmagát, s észre sem veszi, hogy közben minduntalan "púderezi" az arcvonásait. A pszichológusok mindenesetre komoly dolgokat mondanak a környezeti hatások eredményeiről. Jóllehet mindössze egy állatkísérletre utalok, csakhogy a tanulságok általánosabb emberi szintre is nyugodtan áttehetők. Nos, a tudósok egy része arra volt kíváncsi:miféle reakciókat vált ki a majdhogynem egyformaságig egyszerűsített racionális, monoton élettér. Ahol jobbára csak vízszintes és függőleges ritmusok léteznek. Nem volt meglepő, hogy bizonyos idő elteltével egyféle mozgáskorlátozottsággal járó fáradékonyság lépett fel a kísérleti jószágoknál. Annál meglepőbbnek bizonyult az az időszak, amikor a hosszabb távú kísérleti bezártság után visszatérhettek megszokott, tágasabb és változékonyabb lakhelyeikre. Kiderült: a pácienseknek valahogy beszűkült az észlelő és cselekvési képessége. Többnyire csak azokra az ingerekre reagáltak, amelyek analóg szerkezetet mutattak a vízszintes és függőleges egységekből kialakítható térbeli, formai struktúrákkal. Ilyesmi lenne hát a lakótelepek, a bérházak lélektani hatása? Nagyon valószínű. Ám mi köze van ennek az előbbi példákhoz, ahol alig beszéltem e kérdéskörről? Nem véletlenül. A lakótelepi témát már-már túlexponáltuk. Kevesebb szót ejtettünk viszont a történelmi és a korszerű városrészek ötvöződéséről, egyszersmind az ezekben fellelhető szervetlen térképződményekről. Amiket magam is előtérbe állítottam. És itt továbbvihetjük az előbbi lélektani tanulságokat. Ha a mechanikus, monoton környezet egyfajta érzelmi, szellemi beszűkülést eredményez, akkor a változatosságban megnyilvánuló díszharmónia egy rejtettebb, bonyolultabb gondolkodás- és cselekvésformát indukál, amely ugyanúgy emberellenes, akár a korábbi hatás. Papp Gábor művészettörténész azt írja erről: "...a környezetünkben egyre gyorsabb ütembern halmozódó szervetlen ritmusok belénk épülése folytán egyre több döntési területünkön alkalmazzuk öntudatlanul vagy tudatosan ezt a miénktől jellegzetesen, sőt kifejezetten ellenségesen eltérő mértékrendet, és így, minthogy ezáltal a maradék organikus ritmusok is rendre 348