A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Gáspárné Zauner Éva: Vinkler László önarcképei

ebből elég volt, most már én a vakságban is látón az ajtó felé indulok, mint az öreg Tóbiás, ahonnan majd belép az ifjú, aki találkozott az Angyallal. Nincs lehetőség arra, hogy végigtekintsünk az önarcképek pompás drapériáin és teátrális gesztusain a barokk korban, a tekintetek azonban ekkor is többet mondanak, mint a külső tetszetősségre törekvés. A szellem keresi a túlzsúfoltságban is kifejezési formáit. Lehet, hogy inkább megtalálta ebben a korban a zenében, mint a képzőművészetben, mert nem merte levetni a Stuart-gallért és az allonge-parókát, mig a zene szabályai éppen ezidőben tágultak világméretűvé. A nők a XVIII. században jelennek meg mint önarckéfestők. Vigeé-Lebrun bemutatja sajátmagát kislányával, mintha azt mondaná: mi sem vagyunk kevésbé szépek és elegánsak, mint a főúri világ hölgyei, bár reméljük, hogy fejünk a helyén maradhat. Sajátos játék ez az arisztokráciával kacérkodó kurtizánság és az érzelmes polgári familiaritás között. Szolidabb ennél - amint hogy a klasszicizáló kor is szolidabb volt a copfos rokokónál - Angelika Kaufmann önarcképe. Mint az antik római kor papnője mutatkozik be, a kép nem mond többet alkotójáról, mint hogy jól játssza vállalt társadalmi szerepét. A XIX. század hősi pózban tetszelgő kezdete után jött az önismeret új korszaka újszerű igényekkel és evilági mitoszokkal. A német és a francia romatika, a Neues Deutschland, majd a realizmus hulláma jegyében: minden festő alkot önarcképet, többnyire nem is egyet s külön kell számbavenni azokat, akik ezt elmulasztják. Ettől kezdve a magyar képzőművészet is számottevő komponense az európai művészetnek. Élesen vizsgálódó szemmel néz finom mesterségbeli tudással megfestett önarcképéről Székely Bertalan. Mintha a márciusi ifjak egyike lenne harminc évvel később, öltözéke választékosan plebejusi, sem a nagyvilági divatnak, sem a művész-különcködésnek nem hódol, kefefrizurája pedig száz évvel később talált buzgó, bár öntudatlan punkkövetőkre. Hogy később behódolt a történelmi festészet divatjának? Szeme talán mégsem volt elég éles, főként pedig semmiféle eszmei támogatásra sem számíthatott más irányból kortársai között ahhoz, hogy önmaga lehessen. Mekkorát fordult a világ a nagybányai iskola művészei idején! Mert nem ők fordították meg a látásmód és az izlés kerekét, hanem meghatározhatatlan erők áramlottak Keletről Nyugatra és Nyugatról Keletre és a Ferenczyekben volt annyi tehetség és intuíció, hogy átadják magukat ennek a lendületnek. "A művészet határtalanul komoly dolog és a művésznek nagy a felelőssége!" - sugallja érzékeny, finom arcával, visszafogott színeivel, a Háromkirályok kereső vándolásának látomásával telített tekintetével Ferenczy Károly. És vele átlépünk a XX. századba, amit olyan lelkes bizakodással ünnepelt a kamasz Karinthy Frigyes 1899 szilveszterén. Most ennek a tudományokban minden eddiginél sikeresebb, ugyanakkor emberségben legbarbarabb századnak a végén megindult a visszaemlékezések özöne. Mindnyájan jelen voltunk, aktivistaként, szenvedőként, alkotóként, vagy legalább is szemlélőként ebben a korban. S itt kell szembenéznünk egy olyan kérdéssel, ami a szóbeli-irásbeli és a térbeli művészetek határaira és hatására vonatkozik. A kultúrtörténészek között általános elterjedt az a nézet, hogy az önéletrajzok többet és mélyebben vallanak az alkotó egyéniségéről, mint az önarcképek. Bizonyára igy volt ez Rousseau és Goethe korában, de a XX. századi memoárzuhatagban nem igy vélném. A kétféle vallomás dimenziói különbözőek, mint ezt már Lessing is megállapította. Az önéletrajz kézenfogva vezet az életút labirintusában, bár a labirintus nemegyszer sivár lapálynak bizonyul, az alföld termékenysége, vagy a sivatag kozmikus történései nélkül. 314