A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Muradin Jenő: Papp Gábor (1872–1931)

mindent elárul." A fiú már azóta írt Kolozsvárról, hogy ott boldogtalan, szülei szemére vetik, hogy élhetetlen. Kér, írjak neki, boldogítsam." (48) Szülővárosába azzal az elhatározással tért haza, hogy tanulmányai után, immár kész festőként, elhivatottsága mellett bizonyítson. Csakhogy ehhez időre, zavartalan munkára lett volna szüksége. Méretre is impozáns, nagy kompozíciós mű megfestésébe kezdett. Lehet, hogy éppen Thorma János példája lebegett szeme előtt, akit egyetlen kép, az Aradi vértanúk tett híressé. De Papp Gábor nem történelmi tablóra gondolt. Társadalmi töltetű, epikus témát választott, miként Gyárfás Jenő, a Tetemrehívás szerzője. Münchenből haza-hazalátogatva már korábban tapogatózott az otthoni lehetőségek felől. Támogatására szülővárosa a rendelkezésére bocsátotta a sétatéri korcsolyapavilon egyik emeleti termét, ahol tágas tér nyílott a tervezett nagy mű megfestésére. 1899. januárjában már javában dolgozott a képen. Tavasszal pedig - mivel élni is kellett magán festőiskolát nyitott ugyanott. A műterem ideális lehetőséget biztosított a munkára. Az emeleti részről gyönyörű rálátás nyílott a város sétaterének mesterséges tavára és szigetére, a park hatalmas fáira, a platánokra, az öreg kanadai nyárfákra. Modellje, Marosi Róza, egykori hírlapárus, sok évvel később egyszerű szavakkal így idézte meg a műterem hangulatát: "Bizony régen írtunk 1899. januárt. Akkor a művész 28 éves volt, én 17. A kolozsvári korcsolyapavilon emeleti jobb sarkában volt a műterme, itt készült a nagy műnek szánt kép, vidám ének, füttyszó és varjúkárogás mellett". (67) Ez a fiatal lány állt modellt a drámai förténet, az Exhumálás című festmény központi alakjához. Hallomásból ismert, valóságos esetet dolgozott föl a festő. Valahol Szatmár vármegyében történt. Egy falusi lányt eltiltottak a kedvesétől. Bánatában a lány "világgá ment", a nagyvárosban elzüllött. Nagybetegen tért haza a szüleihez, meghalt, és titokban eltemették. Mikor a hatóságok tudomására jutott a dolog, fölbontották a sírt, orvosi vizsgálatnak vetették alá a holttestet. A festő a megkívánt kompozíció szerint rendezte át az exhumálás elképzelt jelenetét. Hordágyon fekszik a halott, föléje hajol az orvos, aki boncköpenyében éppen munkához látszik fogni. Oldalt a vizsgálóbíró, a falu jegyzője és két csendőr képviselik a hatóságot. Középpontban, exponált helyen áll a parasztlegény, kinek döbbent arcán a jelenet egész tragikuma tükröződik. Végül a keretet a kíváncsi nép bővíti ki, kit a csendőrök a nyitott sírtól távol tartani igyekeznek. A festményt a temető bágyadt délutáni fénye foglalja finom tónusegységbe. Több mint egy esztendeig, az 1900-as év tavaszáig dolgozott Papp Gábor a hatalmas, tizennégy négyzetméteres (!) vásznon. Igaz, közben más témákat is elővett, portrémegrendeléseknek is eleget kellett tennie, de ezt a művét olyan lelkesedéssel és elmélyültséggel festette, mint ahogyan céhes időkben dolgoztak a mesterművön. Megfestéséhez fölhasználta tanulmányai során szerzett alapos kompozíció szerkesztési tapasztalatát, tájékozottságát a hasonló fogantatású művek megalkotásában. Mint Lyka Károly írja: "A kor naturalizmusának stílusában" borongósan, plein airbe állítva jelenítette meg a történetet. (61) Bár méretre nem ennyire nagy, de számos, hasonló fogantatású mű került ki a magyar festők ecsetje alól. Elég ha csak a pályatársak közül Thorma János Szenvedők, Réti István Honvédtemetés vagy Pataki László Krumpliszüret című festményeit említem. Papp vállalkozása a téma fokozott drámaiságában tér el 297