A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma

pedig, amellyel e területeket értelmezte nem történeti-empirikus megközelítés volt, hanem absztrakt; lélektani és filozófiai szempontokat érvényesített. Tulajdonképpen filozófiai és lélektani szempontokat kombináló esztétikát művelt, ám érvelése többnyire "műközelben" mozgott, valamiféle egységes és konzekvensen keresztülvitt rendszer nem bontakozik ki írásaiból. Egészében inkább a keresés, a szempontok próbálgatása jellemezte. Jóval később, már élete végefelé egy körkérdésre válaszolva világképe kialakulásáról azt mondta: "A világkép kialakítása egy életen át ingadozó és nem beszélhetek »fejlődésről« a szokott értelemben. A hatások nem annyira vezető hatások voltak, mint inkább a problémák újra és újra felvetődéseit, gazdagodásait, összefüggésük egységesítését segítették."

36 S alapvető "kálvinista nevelésén" túl (amelyet etikai szempontból tartott fontosnak) a kezdeti időkről ilyen irányjelző neveket emlegetett: Schopenhauer, Spencer, Renan, Taine, Nietzsche, Madách (Az ember tragédiája), "a korai Bourget (Le disciple: lélektani regény felfedezése)".

37 E kései emlékezése, úgy tetszik, reális; valóban ilyesmiről volt szó: pozitivista indíttatások s ezek menetközben való bomlása zajlott nála. Alapproblémája az emberi lélek konfliktusos-ellentmondásos természetében gyökerezett, s lényegében ennek a művészetekben való - különböző, történetileg is változó - megjelenése, kifejeződése, transzformálódása foglalkoztatta a művekben is. Saját élete-problémája rejtezett ennek mélyén, természetesen, s erre radikális megoldásokat sem "valóságos" életében, sem elméleti problémákká alakítva nem talált. De újra meg újra, nézőpontját, gondolati technikáit változtatva, visszatért rájuk. Jóidéig az "életben" is kísérletezett a lehetséges válaszokkal, a lélektani hangoltságú filozófiában azonban ez a törekvése voltaképpen folyamatos volt. A problémák "gazdagodása" azonban óhatatlanul nézetei módosulásaként jelentkezett, s fölfogása el is mélyült. Az emberi lélek konfliktusa mindinkább az emberi lét ellentmondássosságává lett gondolkodásában. Az 1906 előtti periódusban azonban, egyértelműen, a problémák lélektani hangoltsága volt rá jellemző. A korai Kielland-esszén látszik ez legjobban, amely alcíme szerint is "írói jellemrajz" s tulajdonképpen egy lelki karakter kivetülésében oldja föl a műalkotást, sőt az egész életművet. A későbbiek, persze, már jelentősen elmozdultak erről a szintről, erről a milliőelméletes, lélektanos pozitivista álláspontról - elemzéseiben a művek sajátszerűsége egyre erősebben jelentkezett. Igaz, a Walter Crane-ről írott cikk egyik szempontja pl. továbbra is azoké az embereké, "akik a művészben az embert egészen akarják ismerni", de e cikk már azt is mutatja, hogy itt az elemző már a rajzi biztonság, a vonalak hatása, egyáltalán a "technika" fontosságával is számolt, s kvalitásérzéke is megszólalhatott. "A mester - írja itt - különben a legtermékenyebb könyvillusztrátor és színezetlen művein bámulhatjuk rajzainak biztonságát, vonalainak beszédességét. Ez a tehetsége különösen a decoratív művészet körére utalja s aki igazán ismerni akarja, ne nagy olajképeit nézze, amelyek egészen gobelin - tehát szintén decoratív hatásúak, hanem a legapróbbakat; fejezetkezdőbetűket, vagy a záróképeket, ezeket az apró szeszélyes ötleteket, melyekben a mester finomsága jelentkezik. Mert neki semmi sem kicsinyes feladat, sőt éppen a kicsinyben alkot nagyot, akár csak a természet."

38 S láthatóan mind inkább a "látás" módja izgatta; az a jelenség, amelyet a Látás a művészetben című tanulmányában így exponált: "Ha a különböző korok alkotásait - akár a képzőművészetek, akár az irodalom terén - megfigyeljük, méltán 36 Kőhalmi Béla szerk. 1937. 284. 37 Kőhalmi Béla szerk. 1937. 284-285. 38 Ritoók Emma 1900. 251