A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Néprajz - Grynaeus Tamás: Nagy Pálné Balog Emerencia hadikfalvi (garai) gyógyítóasszony

(Kitől tanulta?) Az öregebb asszonyoktól. Ki tudós, ki nem, aki odafigyelt, az szerette megtanulni. Az olyan betegség, hogy ez a szent Antal betegsége megdagasztotta szemit, vaj fülit, vaj mit, hát akkor igy mondták, hogy a szent Antal tüze. S akkor csak folyamodtunk ahhoz, aki tudta ezt az imádságot, akkor ezt az imádságot elmondta, a viaszgyertyával megfüstölte, akkor elmondtuk a Miatyánkot, Üdvezletet, Hiszekegyet, vaj ki, hogy akart. (Viaszgyertyát honnan vették?) A viaszból csinyáltunk mü akkor akkora tőkéket ne. A tűznél esszevagdaltuk szépen egy kendőre, s azt az megolvadott, akkor úgy meggyúrtuk, mint a rozstésztát. S akkor aki, tudja, jó ügyes volt, jó dereka, a restât megfogta s arra a cérnát reakötöttük, de ugy hogy az a resta teli lett avval a gyertyával, akkora hosszú darabok, mint ide a ház szege, vagy még több es. S azt a gyertyát, mikor megsürítettük, Gyertyaszentelő előtt való este szoktuk mü észtet csinyáni ezt a gyertyát s akkor odamentünk a tűzhöz, s a restât forgattuk, s az megolvadott, mondjuk egy ilyen gombolyék fából vágta az az illető, azt megtakarítottuk szépen, fehér gyócsba belétakartuk, rea szép virágosán rózsákat s az ott rajta megfagyott. Osztán ott ülhetett,, ameddig szükség volt, s örökké vágtunk belőle, mikor mennyi kellett, erre szent Antal tüzére. Vágtunk hármat, igy keresztbe tettük s egyet a közre. Avval imádkoztunk. A gyertyát meggyújtották. A fejire ráteritettünk egy kendőt, a beteg ült, az illető, aki imádkozott, a csak a gyertyát hordozta a feje felett, (balról jobbra körül), mikor elvégezte az imádságot, akkor azt a gyertyát lefúrta, s akkor azt a füstöt becsapta oda a kendő alá, ahol volt a feje. (Ugyanezt a gyertyát használták vihar idején is?) Ezt a szentelt gyertyát mü használtuk arra es, amikor jött az a nagy üdő, akkor es használtuk. Meggyújtottuk s letettük egy asztal szegire, vaj hova s akkor ugy használtuk. Igy es a gyertyát, s úgy es. Még mikor a tehén — megkövetem — megellett, nagy tályogja volt, áztat es füstöltük meg. A gyertyát meggyújtottuk, s megfuttuk s az a füstje... (A tehenet nem terítették le semmivel.) A szentelt pimpót es — itten ugy mondják pimpó (=barka) — avval es kell füstölni a tehent, mikor nagy tályogval bornyudzik, és fájtassa tőgyit a tehén. Avval es. (Embert avval nem füstölnek?) Csak abból szoktunk tenni a tűzre, mikor olyan nagy villámlás, csattogás...akkor a füstje — igy tartották a régi öregek Isten után — hogy távoztassa azt a nagy fellőt (a füstje). Vótak öregek s tudtak. A szent Antal tüze olyan volt, hogy az, ha belékövetkezett az emberbe, vaj kihánta, seb lett, vaj kicsattogott, piros volt, kezin, lábán, fejin volt. Arra is olvastuk, hová méssz Szent Antal, stb . A füstölést háromszor es csinyátuk, örültünk, ha a kezünk után meggyógyult a beteg. Ezt öregebb asszonyoktól tanultam. (Mitől lehet kapni?) Hidegtől es." (1967) "Az a Szent Antal imádsága. Olyan dagadás.... Hova mész Szent Antal Tüzes orbáncodval Fene farkasoddal 114