A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Néprajz - Fejér Gábor: A szarvasmarhatartás és a tejfeldolgozás a makói tanyákon

türülőnek". Ezt használat után kimosták és az istállóban szegre akasztották. Mások a tanya udvarán álló fa ágára akasztották, ahol télen-nyáron a fagy, az eső és a nap ,,kiszítta". A hagyományos tejgazdaság sokáig használatban lévő tárgyai a cserépköcsögök, amelyeket a ,,gölöncsértől" vásároltak a piacon és szintén öröklődtek a családokban. Még az 1950-es években is használatban voltak, alkalmazásukat a tejszeparátor elterjedése tette szükségtelenné.

14 4 tehenet tartó gazdaságban általában két fejő volt, ha megteltek, az istállóban a „placcra" (az ajtó előtti szabad területre) helyezett fazékba gyűjtötték a tejet. 2 tehénre mintegy 12 db különböző térfogatú (1—4 literes) köcsögre volt szükség. Az az asszony, aki 3 tehénre 10 db-ot tartott, időnként fémedények használatára kényszerült. Ha egy tehén naponta 7—8 1 tejet adott, annak tartása már nem érte meg, az ilyet eladták. 15—16 1-rel voltak elégedettek, ha kisborjasan 20 1 körül adott, esetleg többet, az már nagyon jó eredménynek számított, ahhoz nyáron is abrakolni kellett. Kimagasló hozam volt a 301, amit kiállításra szánt jószágnál úgy értek el, hogy naponta háromszor fejték, és abrakolták. Állandóan istállóban tartották, és ott is le volt függönyözve az állása, hogy a legyektől nyugta legyen. A hozam, úgy tartották, a fajtán kívül a takarmányozástól függött. Azt szokták mondani: „A szájábul fejik a tehenet" ï

b A legjobb hozam a zabdara, a napraforgódara és a magdara alkalmazásával volt elérhető. A tejhozam mágikus úton történő befolyásolására irányuló törekvés a két világháború között erősen visszaszorult. Ismert volt a rontás alkalmazása: „A sógornőmtől hallottam, hogy a szomszédasszony mögrontotta a tehenüket, mer vérös tejet adott. Mer a szomszédasszony átgyütt, oszt benézött az istállóba, oszt azt mondta, hogy de szép tehén, vagy mit tudom én, oszt aztán véröset adott..." Szemmelveréstől a növendék jószágot is féltették, védekezésül nem engedtek senkit a közelébe. Mások azt tartották, ha a tehén alá vizelnek, az nem állja a fejést. Fejeskor nem szerették az idegent az istállóban, de ennek okát azzal magyarázták, hogy akkor a tehén nyugtalan lesz.

16 Tejfeldolgozás A nyers tejet, ,,édös tejet", fejeskor ,,habos tejet" egyéni ízlés szerint fogyasztották, esetenként igen, de nagyban nem adták el.

17 Az „aludttej" az oltóanyag nélküli tejfeldolgozás terméke. Aludttej készítésekor a tejet lábosba, tálba, bögrébe öntve meleg helyre, a „kaszli" (konyhaszekrény) tetejére tették, ott másnapig megaludt. Leginkább nyáron készítették, aratáskor kedvelt étel volt. Mások a növendék baromfiaknak, pulykának, gyöngyösnek repcelevéllel, hagymaszárral keverve adták. Az aludttejből készített túró a „szërdék". A megalvadt tejet megmelegítve felöntik. Az így nyert túró rágós, száraz. Makón a tejzsírt, a „tejszínt", „tejfölt" a hagyományos eljárással köcsögökbe szétszűrt tej tetejéről kézzel vagy kanállal, „kisebb állású levesmerő kanállal" szedik le, „mögfölözik". Az esti fejés reggelig, a reggeli estig állt — télen, hidegben két napi mennyiséget is összevártak —, hogy „fölgyüjjön a föle neki". A tejet nem hagyták megsavanyodni, mert akkor nem lehetett belőle jó minőségű túrót készíteni. A tejföl addig állt, amíg „föladta a savót", „mögaludt", eközben kicsit meg is savanyodott, 14 Vö. BÁLINT SÁNDOR 1976. 473. és SZIGETI GYÖRGY 1974. 142—143. 15 Vö. BÁLINT SÁNDOR 1976. 475. 16 Vö. BÁLINT SÁNDOR 1976. 472—473. 17 A tejtermékekre és a feldolgozás mikéntjére nézve az összehasonlító adatok hivatkozási helyeit összevontan adjuk meg: BÁLINT SÁNDOR 1977. 152—155., SZIGETI GYÖRGY 1974. 143—144., KISBÁN ESZTER 1977., 1980., 1981., 1982., VIGA GYULA 1987. 85., 88. 267