A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Régészet - Trogmayer Ottó: Adatok a kora neolitikus életmód kutatásának kérdésköréhez

ugyanis, ha hihetek ama egyénnek, ki csak a kedvemért nézte meg, harminc öl (brasse) széles és kilenc öl mély, azonban nem igen lehet benne hálóval halászni. A nagy halbősége a folyóknak a sóbányákkal való földalatti összeköttetésnek tulajdonítják, mivel ezáltal rendkívül fokoztatik a halak szaporasága..." írja egy XVII. századi utazó.

30 1699-ben Szentiványi Márton írja, annyi a hal, hogy disznót hizlalnak velük.

31 Az 1704. évi ostrom alatt a kurucok táborában, betegen, itt sátorozott II. Rákóczi Ferenc. Emlékirataiban kiemeh: „alig lehet meríteni anélkül, hogy halat ne fogjon az ember..."

32 Cserei Mihály históriájában azt írja, hogy az 1771. évben Szegednél a Tisza vize minden látható és tapasztalható ok nélkül elenyészek. Annyira, hogy a számtalan halak a Tisza száraz fenekén künn maradván, nem győzték az emberek kifogdosni.

33 Részlegesebb adataink vannak a XIX. századból, részint a szabályozás előtti, vagy közvetlen az utáni állapotokról. Az 1840 körüli évekre vonatkozik a Szegedi Hiradó cikke.

34 ,,A szegedi halásztanyákon a kedvezőbb években a halbűz rettenetessége messzire lehatott, itt sózták, hasígatták, szárították és füstölték az óriás mennyiségű halat, melyet azután hordókba és bálákba összekötözve szállítottak a délvidéki szerb és oláh falvakba, sőt több alkalommal egyenesen Oláhországba. Leírhatatlan az a jólét és a gazdagság, mely ez időben a Tiszától és a halászatból származott. Még a negyvenes években is 5—6 ezer mázsa eleven halat árultak a szegedi piacon, kétszer annyi száraz hal került vidékre s 4—5 száz akó halzsírt olvasztottak ki." Persze a szárított hal mennyiségének mintegy kétszeresét kellett kifogniuk, hogy ennyit piacra tudjanak vinni. „Százezer mázsákra ment — írja önéletrajzában a szemtanú Kováts István —, amit magába Erdélybe szállítottak, mert a szegediek nemcsak a halfogáshoz, hanem annak feldolgozásához is értettek. Jól tudták tisztítani, hasítani, szárítani, füstölni, gyékénnyel csomagolni, úgyhogy a szegedi szárazhalat évekig el lehetett tartani. Amint öreganyánk beszélte, számtalan külföldi kereskedő jött és itt nagy bevásárlásokat £ett halból és halzsírból. Az időben a leghíresebb halhasító telep volt a Porgány, Kiráfica és az alsó Tisza jobb partján vagy 20—30 tanyán hasították a halat... A Tisza bal partján elkezdve Csongrádtól, le a Tisza torkolatáig, mindig kiemelkedett medréből ugyanannyira, hogy legkevesebb 50 négyszögöl mérföldnyi terület víz alatt volt. Képzelhető, ha abban a vízben elvetették a nagyhálót, néha egyszerre kihúztak száz mázsányi halat... Még e század elején egészen 1855-ig nem kevesebb, mint 4000 ember volt, aki halfogással, annak feldolgozásával vagy kereskedésével foglalkozott. Azt lehet mondani, hogy majd az egész Felsőváros."

35 Bitó János szegedi fisér 1859-ben született. Emlékezéseit 1930-ban adta közre.

36 Igen részletes adatai hű képet adnak a folyó gazdagságáról. 1869-ben halhasító gyerek volt egy halásztanyán. Ebben az évben igen nagy volt a halbőség. Szegedtől Csongrádig 37 hasító tanya sorakozott a folyó partjain. Egy-egy ilyen tanyán átlag 5000 mázsa halat dolgoztak fel, ebből 2000 mázsa szárított hal lett. Természetesen ez nem az egész évi fogást jelenti, hiszen csak idénymunka volt, június elejétől augusz30 SZAMOTA I. Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten. Budapest 1891. 302. pp. Brown Eduard utazása 1669—70-ben volt. 31 HERMAN О. i. m. 105. 32 REIZNER J. Szeged története. III. Szeged, 1900. 478. 33 Az adatra Bálint Sándor hívta fel figyelmemet, köszönet érte. 34 Szegedi Hiradó 1860. 57. sz. v. ö. Reizner J. i. m. 479. 35 Az adatra Bálint Sándor hívta fel figyelmemet, köszönet érte. V. ö.: KOVÁTS I. : Egy szegény pórfiú önéletrajza. Bp. 1981. 36 BITÓ J. Az én kiskirályságom. Szeged, 1930. 23