A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Régészet - Trogmayer Ottó: Adatok a kora neolitikus életmód kutatásának kérdésköréhez

megíigyelteket. (LebŐ 1950. Harcsa 7,78%, Ponty 2,42%; LebŐ 1956: Harcsa 1,77%, Ponty 3,8%; Szegvár-Tűzköves: Harcsa 0,85%, Ponty 0,73%, Csuka 0,12%; FolyásSzilmeg: Hal 0,63%; Polgár-Basatanya; Borsod Derekegyházi dűlő, Aggtelek Baradla barlang, Győr-Pápai vám, Pomáz-Zdravlyák, Berettyószentmárton csontanyagában nem volt halcsont!? Hmvhely-Gorzsa-Cukor tanya 1956. Harcsa 2,62%, Ponty 1,75%, Sügér 0,44%, Süllő 0,44%; Herpály 1955. Hal 0,18%. A fenti adatok azonban, legalábbis az általam feltárt telepekre vonatkozók (Maroslele-Pana, Lúdvár, Gyálarét), nem fejezik ki pontosan a gödrökben lelhető halcsontok mennyiségét. Ennek oka egyrészt az, hogy a feltárások során eddig nem volt mód a gödrök kitöltésének iszapolására, mely módszerrel a rengeteg halszálka a törmelékből kiválasztható lenne, másrészt, a kérdéses halszálkák igen poriékonyak, vékonyak, törékenyek. A kisebb egyedeket, és alapjában véve ezek képezik a tárgyalt leletanyag zömét, nem lehet a hagyományos ásatási technikával a poriadás lehetőségének kizárásával begyűjteni. így a múzeumokba általában csak a torokfogak, és az átlagosnál jóval nagyobb, mondhatnánk óriási egyedek csigolyái, csontjai kerülnek. A zoológiai rekonstrukció, azaz a begyűjtött csontok százalékos megoszlásának alapján kialakuló képnek az ásatási megfigyelések jelentősen ellentmondanak. Az általam feltárt Köröstelepek mindegyikén igen sok halcsontot tudtam megfigyelni. Hasonló jelenségekről tudósítanak a többi, e korú telep ásatói is. E halcsontok nem egyenletes megoszlásban feküdtek a gödrök különböző összetételű szintjeiben, hanem — s ez különösen a lúdvári telepen tűnt ki — szinte réteget alkottak. Ilyenképpen jelentkezett olyan szint, ahol a zoológiai leletek döntő többségét halcsontok jelentették és halcsontvázat is leltünk. Ezekben a rétegekben, de hangsúlyoznom kell, másutt is, többször bukkantunk halpikkely foltokra. E foltok vastagsága néha a két-három centimétert is eléri, átmérőjük sokszor egy méteren felüli. Nem nehéz elképzelni, milyen tömegű halat kellett elfogyasztani, hogy a letisztított pikkelyekből több centiméter vastag rétegek keletkezzenek a korhadás után. Statisztikai számítások alapján ekkora menynyiségű halpikkely megközelítőleg 800, legalább 30 cm nagyságú halról származhat. A Tisza és mellékfolyói, ártéri mocsarai, morotvái a szabályozás előtt, elképzelhetetlenül gazdag tenyészhelyei voltak a különböző halaknak. Erre a gazdagságra, a középkortól kezdve jónéhány szerző utalt. 1433-ban említi Bertrandon de la Brocquière, hogy sehol sem látott olyan hosszú és vastag halakat mint Szegeden. Oláh Miklós XVI. századi leírása szerint, Szegeden egy magyar forintért ezer, mintegy rőfnyi halat lehet kapni. Ugyancsak ő említi, hogy áradáskor bűzlik a levegő a kinnrekedt elpusztult sok haltól.

28 Ez az elképzelhetetlenül gazdag vízi világ sok embernek adott kenyeret. 1552-ben Tinódi Lantos Sebestyén így ír a szegedi halászok létszámáról: „Csak jó fő halász is hétszáz benne vala..." Ez az adat valószínűnek tűnik, jóllehet a XVI. századi egyházi tizedlajstrom csak hét halászt, és két varsást említ.

29 ...„Mivel az országnak több folyója van, mint bármely másnak, ezért itt a halak is nagyobb bőségben fordulnak elő. A Tisza folyó e tekintetben legelső egész Európában, vagy ha szabad mondanom az egész világon, ezért a lakosok azt mondják, hogy a Tiszában csak hal és víz van. A Bodrog, (Bodrac) folyó, mely a Tokaj (Tockay) közelében a Tiszába ömlik, szintén annyira haldús, hogy a lakosság állítása szerint, nyáron sekély vízállás mellett, a sok haltól megdagad a folyó, ez pedig nem oly kicsin 28 HERMAN О. A magyar halászat könyve. Budapest, 1887. 107. VARGA F. Szeged város története. Szeged, 1877. 139. 29 SZMOLLÉNY N.: A középkori Szeged műveltsége. Szeged, 1910. 35. 22