A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Régészet - Lőrinczy Gábor: Középkori téglaégető kemencék Csongrádról és Békéscsabáról

éS' csongrádi kemencéknél. Mindezekből úgy tűnik, idővel folyamatosan növekedett ai kemencék égetőterének nagysága. Az eddigiek ismerete lehetővé teszi a római kori és a középkori téglaégetők összehasonlítását. A római téglaégető kemencék általános jellemzője, hogy téglából építették, és állandó rostéllyal, valamint boltozattal rendelkeztek. Egységes tűzterüket egy fűtőjáratból látták el fűtőanyaggal. Bár kisméretű, 6—18 m

2-es alapterületű kemencéket is ismerünk, az általánosak a 28—30 m

2 körüliek voltak. Ezek mellett tudtak építeni és működtetni 56—60 m

2-es téglaégetőket is.

49 A középkori kemencéket különböző mértékben az agyagos altalajba vájták, ásták. A változó, 2—5 tűztérrel rendelkező kemencéknél az égetendő téglából kiépített, a tűzterek feletti áthidalással kialakított rostély használata volt a gyakoribb. A pókaszepetki és a csongrádi kemencék tanúsága szerint ismerték az állandó rostély kialakításának technikáját is. Ezek a kemencék nem rendelkeztek állandó boltozattal, hanem minden egyes égetésnél vékony agyagrétegből készítették azt el. Átlagos alapterületük jelentősen kisebb a római téglaégetők méreténél. A fentiek alapján úgy tűnik, a középkori téglaégetők kialakításánál nem a római hagyományokat és technológiát követték. A római hagyományok részbeni átvételére feltételesen a pókaszepetki és a csongrádi, valamint az őriszentpéteri kemencék esetében gondolhatunk. Erre a pókaszepetki kemence építési módja és a csongrádival azonos, állandó rostélya utal, amelyben a római kemencékhez hasonlóan, légjáratok voltak kialakítva. Az őriszentpéteri kemencénél a rostélyba beépített folyami kavicsok használata alapján gondolhatunk esetleg a római előzményekre.

50 Ennek végleges eldöntésére ma még igen kevés adat, ill. feltárt kemence áll a kutatás rendelkezésére. Az eddig ismertté vált középkori téglaégető kemencék közös jellemzője a tájban való hasonló elhelyezkedésük. A zentai és a tiszalöki kemencék gátépítés során, közvetlenül az ártér magas partján kerültek elő. A pókaszepetki kemencét Zala egy patakjának partján tárták fel. Az őriszentpéteri, a Szála patak bal partján működött. A békéscsabai egy mára már kiszáradt ér mellett, a gyulai a Fekete-Körös egyik, szabályozás óta víz nélküli medrének partján került elő. Ezek szerint mindegyik kemencét élővíz mellett alakították ki. A folyó részben a téglavetéshez szükséges vizet, részben a kész téglák szállításának lehetőségét biztosíthatta. Valamennyi, eddig ismert középkori téglaégető közös vonása a korabeli településre utaló régészeti leletek igen kis számú előfordulása. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy a településtől mindig távol jelölték ki a téglaégető telep helyét. De nemcsak a településtől, a téglák felhasználási helyétől is viszonylag távol. De ez a távolság nem volt olyan nagy, hogy ne lehessen a gyártási és a felhasználási hely kapcsolatára következtetni. A zentai kemencét Szekres László az alig egy kilométerre lévő Bátka falu templomának építésével hozta összefüggésbe.

51 A tiszalöki kemencékben égetett téglák rendeltetési helyét csupán találgatni tudjuk. A földrajzi közelsége alapján gondolhatunk az alig 4—5 kilométerre lévő löki Szent Miklós tiszteletére épített templomra, vagy az ennél közelebb feltételezhető Gyomán falu Szent Mártonnak szentelt egyházára is.

52 A dömösi kemencékből kikerülő téglák felhasználási helyével kapcsolat49 LŐXINCZ BARNABÁS: Téglaégető kemencék Pannóniában, in. : Iparrégészet I. 1981. Veszprém, szerk. Gömöri János. 60 BÉRES MÁRIA: 1982/83—1. 178—179. 51 SZEKERES LÁSZLÓ 1985. 62. í2 MEZŐ ANDRÁS—NÉMETH PÉTER: 1972. 124—125. 178