A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Történettudomány - Tóth István: A Békés és Csanád megyei szlovákság néhány népességi, politikai és vallási vonásai (1914–1944)

Mik is ezek a negatív körülmények? Jelentős szlovák bevándorlásra vagy bármilyen jellegű, a szaporodást elősegítő ráhatásra nem számíthattak. Felvidék ilyen szerepe Trianon után kizárt. A Bácskában élők is külföldre szakadtak. S e mellé jön a puszta tény, hogy kevesebb a születések száma. Természetes szaporodásuk 1,1%-ról 0,2%-ra csökkent.

9 Igen magas a magyarosodás aránya Békéscsaba és Szarvas esetében, ez bizonyos. Szándékosan a magyarosodás kifejezést használjuk, mivel a szlovákság lélekszámának fogyása nem drasztikus hatósági beavatkozástól függött. Ennek a magyarosodásnak az a magyarázata, hogy több volt a magyar anyanyelvűek beköltözése, miközben Békéscsaba esetében az addig közigazgatása alá tartozó Gerendás 1923-ban önálló nagyközséggé alakul. Persze élénk kapcsolatuk egy ideig még megmarad, de az elszakadás már tény. Ugyanezen okokat látja a magyarosodás eredőinek a csabaiak jó ismerője, Dedinszky Gyula is.

10 Tehát amíg másfél évszázadon át expanzív telepítési hullámot indít ki magából a szlovákság: Nyíregyháza, Csanádalberti, Ambrózfalva, Tótkomlós, Nagybánhegyes, Medgyesegyháza is kap szlovák erőket alapításához, a 20. században ez a teljesítőképességük kezd megszűnni, s még az önfenntartásra is alig futja. Ennek az önfenntartásnak is a várost övező tanyavilág a táplálója. Mindezek után következtetésünk az, hogy a csupán érzelmi és vélekedési szempontok alapján elkészült becslések igen torzítottak. Torzítottak a demográfiai magatartáshoz és a valós statisztikai felmérésekhez képest. Minden más vélekedéssel szemben a közölt hivatalos statisztikákat reálisnak fogadhatjuk el. Hiszen azokat többször korrigálták mintegy 50 település esetében. A felmérések így korrektnek tekinthetők, ám az már másik oldala a kérdésnek, hogy bár szlovákul tudó és a hazai környezetben többnyire szlovákul beszélők miért vallják magukat mégis magyarnak. S leginkább szlovákul is tudó magyarnak. Ez már a tudatosság, de meglehet, az egzisztencia, az érvényesülni vágyás kérdéskörébe tartozik. Érdemes megvizsgálni a szlovákság termelésben elfoglalt helyét és szerepét. Kovács Alajos 1936-ban megjelent munkájában is olvashatjuk, de az általános foglalkoztatottsági helyzet is azt mutatja, hogy a két világháború között az alföldi szlovákság zöme szegény sorú, földnélküli mezőgazdasági munkás és törpebirtokos, elenyészően kis hányada 50 holdon felüli középbirtokos, 100 holdon felüli alig, s egyetlen 1000 holdon felüli birtok akad a Csanád megyei Nagybánhegyesen : a Pipis testvéreké. A földbérlésben valamivel előnyösebb a helyzetük. Az 5—10, 10—20 holdat bérlők aránya 5%, ill. 10%-kal jobb a birtokosokhoz viszonyítva, s a 20—50 holdat bérlők aránya 8,3%-kal felülmúlja az ugyanilyen kategóriába tartozó birtokosokat. Az 50—100 holdat bérlők is még kétszer annyian vannak mint az ugyanilyen birtokosok. Ennek ellenére elég sok, 963 fő részes földműves, 3418 fő gazdasági cseléd, 17 666 fő mezőgazdasági munkás 1920-ban. Ugyanezen kategóriákba 1930-ban a helyzet a következő: 484 fő részes földművelő, 2284 fő gazdasági cseléd, 11 415 fő mezőgazdasági munkás.

11 így érthető, hogy 1930 és 1944 között is kevésbé változott a helyzet, ami a foglalkozásokat illeti. A megyék lakosságának átlagosan 30%-a még ekkor is a mezőgazdaságban dolgozik és az ipari foglalkozásúak alig érik el, vagy el sem érik a 10%-ot. Ehhez képest az iparban foglalkoztatottak számottevő aránya csak Békéscsabán (19,3%) és Nagylakon (61,6%) figyelhető meg.

12 9 Kovács Alajos 1936. 11. 10 Dedinszky Gyula 1986. 17—25. 11 Kovács Alajos 1936. 23; 38. 12 G. Vass István: 1980. 86—87. In. Közös út, közös sors. 331